Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

21 nap - 2021.07.25.

2021. július 25. - Victor76

Ma vagyok 21 napos. Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem érdem, ez lenne a normális. Persze felötlik az emberben, hogy milyen jó lenne szociális ivónak lenni. De hát nem leszek, és bevallom nem is vágyom rá. Nem borzaszt el az alkohol, de tisztelem, mint nagyobb és erősebb ellenfelet. Ahogy Sun Tsu mondta, ha erősebb az ellenfeled térj ki előle.

Megint szarul aludtam.. kezd az agyamra menni, de legalább a lelkem rendben volt. Mondjuk a deja vu érzés folytatódott bennem, mert ki kellett szaladnom a boltba, a holnapi ebédhez elfelejtettem megvenni valamit. Eszembe jutott, hogy 3 héttel ezelőtt autómatikusan tettem egy üveg bort is a kosárba. Két bolt van a közelben, az egyikben vettem meg 3 hete (remélem) életem utolsó üveg borát (ide megfogadtam, hogy nem teszem be a lábam). A másik messzebb kerülővel elérhető, de inkább azt választottam. Mindig van választási lehetőségünk, dönthetünk. Én döntöttem és sétáltam egyet. Nem volt fontos, hogy messzebb van, vagy, hogy kicsit fáj a jobb lábam, nem akartam olyan helyre menni, ami ahhoz az estéhez köt. Általában igyekszem kerülni azokat a helyzeteket és embereket amik stresszfaktorok lehetnek.

Utána, pihi, és vártam, hogy mikor lesz gyűlés. Mert AA gyűlésre járni jó. Ahham.. hát a mai kemény volt...

Nem szoktam társakat vagy szituációkat kritizálni, elfogadom, hogy mindenki máshogy éli meg a betegségünket. De van egy társunk, akin érződik, hogy hinni akar benne. Nagyon lelkes, de nem gondolja át, amit mond. Megértem, nem mindenki tud úgy fogalmazni, hogy egyből átjöjjön a mondanivaló. De az a eszmefuttatás, hogy ő büszke arra, hogy alkoholista és, hogy az alkoholisták mennyire jófejek, még nekem is furcsa volt. És ha következmények nélkül ihatna egy felest, akkor bizony megtenné. Továbbá, bár családos ember és kezdenek kifutni a pénzből, ő még válogat, hogy mit dolgozzon. Ok. nem bírálom, de máshogyan látom. Ő hinni akar én meg hiszek abban, hogy ez legyőzhető és tünetmentesen élhettem meg az elmúlt 21 napot. Ha pedig családom lenne én még a mekibe is elmennék húst sütni, hogy a gyereknek legyen kajára pénzünk.
Miután elmondta a régi motorosoktól kapott kemény visszajelzéseket. Itt jegyezném meg, hogy apám mindig azt tanította, hogy a hely, az idő és a mód, amire figyelni kell ha érdemben akarsz valamit elmondani. A hely és az idő megvolt, de sokkal durvábban mondták el a véleményüket, mint szerintem kellett volna. Értem én, hogy fő az őszinteség, de lehet látni, hogy a társunk 3 hónap rehabbal a háta mögött még ingatag és keresi a helyét. A régieknek abban igaza volt, hogy semmi büszkeség ne legyen bennünk mert alkoholisták vagyunk. Ez nem a mi "szupererőnk". Ez egy szar betegség. Legyünk hálásak, hogy itt ülünk és keményen dolgozunk azon, hogy józanok maradjunk. Mindenkinek megvan a személyes története, melyek mögött gyakran tragédiák húzódnak. Szociális és anyagi elidegenedés, magány, nincstelenség. 
A végén ki kellett mennem a mosdóba, 1 van csak, hosszasan várakoztam az ajtó előtt.. Hallottam, hogy valaki bent szöszög. Amikor kijött akkor láttam, hogy az a társunk volt akibe beleálltak. Sírt.. Annyira lefagytam, hogy még csak meg se tudtam szólalni.
Én eddig mindig leírtam, hogy pozitív és támogató ez a közösség.. Most nem tudom.. Ez nem tántorít el attól, hogy meglegyen a 90/90 de... Még nem tudom megfogalmazni.. Majd idővel helyén kezelem a dolgokat. Gyűlésekre tovább is járok és őszintén el fogom mondani, mit gondolok. 

21 nagyon szép nap van mögöttem, értékelem a tiszta érzéseimet akár hullám hegyen vagy völgyben vezetett az út.  Szeretem az életem, várom a holnapot... Jó mondjuk nekem ízlett, amit Zs-nek főztem, de van benne pár újítás és csak részletekben kóstoltam meg, nem egy kompozícióként, nem tudom, de valahogy sejtem, ízleni fog neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr316638056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása