Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

szarul indult de csodás vége lett - 2021.09.17.

2021. szeptember 17. - Victor76

Mint írtam minimál alvással indult a mai nap és belementem Zs-vel hazafelé egy olyan beszélgetésbe ami elsőre nagyon nem jó irányba mutatott. Szeretem és becsülöm benne, hogy a megoldásra törekedett ahogy én is. Méghogy nem fejlődött ő az elmúlt 2 hónapban.. Mármint saját bevallása szerint. 

Ma nagyon sokat beszélgettünk, rengeteget, szinte alfától omegáig mindent. Szenvedélyesen, lehiggadva, szerelmesen. 

Sok blokkot feloldottunk és átbeszéltünk, főleg olyankoat, amik bennem voltak.űNem akarom ragozni, mert ránk tartozik, de azt tudom, hogy ma nyugodtan hajtom álomra a fejem, szerelmesen. meleg takaróként ölelem a gondolataimmal körbe a kpacsolatunkat, az érzéseink biztonságot adnak. Erre pedig szükségem van. Nem csak a holnap miatt, egyébként is alappillére a kapcsolatunknak.

És holnap találkozunk is, ha csak pár percre, de a józanodásom első, igazán nehéz napján ott lesz mellettem a Szerelmem. Méga ha rövid iődőre is de vigyázni fog rám. Utána átveszik a stafétát az aa barátaim. Ott a szponzorom, pótanyám, öcsém. Ha baj lenne (nem lesz) akkor van egy tucatnyi ember aki vigyázni fog rám.

És a bőrömbe égetett rúnák is itt vannak. Óvnak, megvédenek. Túl leszek a holnapon, már tudom azt is apa halálát mivel könnyítem meg. Egy barát ajánlott egy módszert. Nehéz lesz megtenni de érzem, hogy segíteni fog a lelkemnek.

Hálás vagyok. Mindenért ami jelen pillanatban körbe vesz, de legfőképpen Zs-nek. Aki kilépve a komfortzónájából, segít megélni és átvészelni a fájdalmam a szerelmével.

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr3916692416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása