Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

egy laza vasárnap - 2021.10.24.

2021. október 24. - Victor76

Bevallom nehezen tudtam tegnap elaludni, szokatlan volt a hely, testileg fáradt voltam, de éber. 1 óra forgolódás után feladtam és hajnali 1ig valami bugyuta akciófilmmel kapcsoltam ki az agyam.

Reggel kipihenten ébredtem :) Új lakás és mennyi tennivaló :D kis pakolászás, délelőtti szundi, mosás, majd szponzor és gyűlés. A szponzori beszélgetés nagyon jó volt. Rég nem találkoztunk, de most volt itt az ideje. Lélekben máshol voltam eddig és ehhez a beszélgetéshez lélekben is jelen kellett lennem. Sokat adott pedig nem volt könnyű. Sok minden felkavarodott bennem. De megcsináltam az első lépést, azaz elfogadom, hogy az életem irányíthatatlanná vált. Nem tudok mindent kontrollálni. Sem a céges multamat sem a magánéletemet. Ez utóbbinak estére kattogás lett a vége.
Szóval most irány a második lépés. vagyis, hogy egy úgy nevezett Felsőbb Erő helyre állíthatja az életünket. magamnak úgy fordítottam le, hogy ha tovább dolgozom az utamon akkor jobb lehet az életem. Hiszek ebben, mert az elmúlt hetek összes problémája ellenére boldog vagyok és mosolygós.

Egyébként jó napom volt :) Nem is tudom mikor éreztem utoljára úgy, hogy nem vettem észre vasárnap van. Biztos mindenki ismeri azt az érzést, hogy szombaton még minden jó, de ahogy eljön a vasárnap úgy kezdi el az ember számolgatni mennyi van még hétfőig. Mert a hétfő nevű izé az bizony pomogács. Nagyon. Hétfőn munka van, nincs hétvége stb. Nos ez bennem ma semennyire sem volt meg :) A hétvége összefolyt egy nagy, összefüggő boldog folyammá. Jó érzés.

Az esti kattogást pedig megbeszéltem Zs-vel. 2-3 mondat volt, kisimított a szavaival. Nem akarom ragozni, hiányzik. Most limitáltabb a kommunikáció lehetősége és bevallom el voltam eddig kényeztetve a napi sok üzenettel, telefonnal, találkozással. Most kevesebb van ezekből. De már csak két nap. Várom. nagyon. Szerelmes vagyok, mindig és egyre jobban. Amióta átköltöztem ezt jól élem meg. A jó dolgoknak örülök, amin nem tudok változtatni azt elfogadom, csak hát a mai beszélgetés felkavarta bennem ezeket az érzéseket. De ez így van jól, van mivel dolgoznom, mit elengednem és bevallom este már meg is nyugodtam, most ahogy kiírom magamból ezeket a gondolatokat érzem ahogy lassan foszlanak semmivé.

Blogolni is jó, gyűlésre járni is jó és szerelmesnek lenni pedig a világ legszebb dolga. 

Hmm.. 16 hét, 112 nap, lassan 4 hónap. nagyon durva, hogy 4 hónap után mennyivel jobban ismerem magam mint 44 évben.

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr1416734384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása