Ma van a lelki egészség világnapja. Az egyik rehabiltációs intézményben ma tartottak12 órás felolvasást, melyre lehetett jelentkezni. Este mentem és 15 perc állt rendelkezésemre. Előzetesen jeleztem a szervezőknek, hogy a MIcimackóból fogok felolvasni.

Ez a mű több szempontból is kedves nekem. Egyrészt az életre tanít, benne van minden, ami kedves, együgyű, szerethető és számomra elgondolkodtató. Másrészt régebben ebből a műből olvastam fel Zs-nek estimeséket és küldtem el neki videóüzenetben. Azt a részt választottam, amit annyira szeretett, amikor Malacka megmenti BagJot és Micimackót, mert ő egy hős :)
De a lényeg nem abban rejlik, hogy mi volt a múltamban. Hanem, hogy ma egy kis kedvességet szerethető emléket adtam azoknak, akik ott voltak. 

Hogy miért fontos ez a számomra?

Talán 2 vagy 3 évvel ezelőtt beszélgettem Zs-vel, hogy ugye nincs gyerekem és félek az a szellemi örökség, amit apámtól kaptam így el fog veszni. Nincs senki akinek átadhatnám, akkor kedvesen azt válaszolta, hogy nem vész el, hiszen vele is beszélgetek és rajta keresztül eljut a fiához is és bárki, akivel ezeket megosztom tovább viszi azt. Azóta ez a gondolat mindig szívmelengető a számomra. Mert hiszek abban, hogy majd (szeretném leszögezni, hogy nagyon majd :D ) a legvégén, amikor lecsukom a szemem nem halok meg teljesen, tovább élek azokban, akik emlékeznek rám, akik szerettek, akikkel volt egy szép, közös emlékünk. 

Megnyugtat az a tudat, hogy az életem mostani szakaszában igyekszem sokat segíteni másoknak. Persze nem mindig vagy mindenáron, de teszek azért, hogy amit örököltem, amit tanultam ne vesszen kárba, tovább tudjam adni.

A mai nap is ilyen volt. Örülök, hogy már nem önnön egóm fontosságát érzem olyan pillanatokban, amikor elváltoztatott hangon utánzom a szereplőket, hanem csak simán örülök annak, hogy 15 percre mosolygósabbá tehettem mások napját.