Ha nem tanultam volna meg kezelni a bennem élő drámakirálynőt, akkor most egy nagyon teátrális bejegyzés következne. Persze az évek alatt sikerült a fejlődésem útján eljutni oda, hogy már nem a végletekben látom és élem meg azt, ha valami nem úgy történik, ahogy előre elképzeltem. Mára már tudom, hogy a pillanatnyi érzéseim, mégha reális alapokon nyugszanak, eltúlzottan jelenhetnek meg.

A hétre szabadságot vettem ki. Ennek a fő oka az volt, hogy mind mentálisan, mind fizikailag feltöltődjek. A fizikai része hellyel - közzel sikerült is. A mentális már karcosabb lett. Ugyanis a fejemben az volt, hogy ezen a héten több időt tudunk Zs-vel együtt tölteni. Mind a ketten reméltük, hogy ez a hét majd kisimít minket. 

Sajnos nem így sikerült. Tudom, hogy fáradt. Láttam rajta hogyan próbál meg ezerfelé szakadni a család, a munka és köztem egyensúlyozva. Kimerült és úgy éreztem nincs jelen a kapcsolatunkban. Ez pedig elkezdett megfeszíteni. A végén én javasoltam, hogy a közös időnk helyett menjen haza, pihenjen, legyen énideje. A végén abban maradtunk, amit én vetettem fel megoldásként, hogy most egy ideig ne találkozunk, ne beszéljünk egymással, töltődjön fel, én is rendezem magamban a gondolataimat. Magamat védtem, mert nem tudtam volna fentartani a lelki békémet.

Viszonylag jól viselem ezt az időszakot, tisztában vagyok vele, hogy jó döntést hoztam, hiszen a pillanatnyi dolgokat elcseréltem egy szebb jövő ígéretére. Jujj de patetikus lett, pedig megígértem nem drámázom :D

Szóval jól vagyok, veszettül hiányzik, de ezzel megbírkozom. Az lebeg előttem, hogy ezen is túljutunk. Sokkal rosszabb szituációkat oldottunk már meg az életünkben. Most nincs összeveszés, józan mélypont, szélsőséges érzelmi reakciók. Most csak csend van, pici üresség bennem. Lelki feltöltődésre próbálom fordítani az energiáimat.

Építjük közösen a közösséget, egyre többen vannak a szombat esti gyűlésen, régebbi társaktól is kapunk elismeréseket, látom, hogy fejlődünk. Jó érzés.

Jó érzés, hogy a srác, akit tanítok, kezd sikeres lenni. Pénteken felhívott, hogy ma találkozzunk, mert 4 dolog is van, amit prompt meg kellene beszélnünk. Egyre jobban kezd belelendülni, kezdenek jönni a nagyobb ajánlatkérések is. 

Engem pedig a közös munka, a mentorálás feltölt, nyugalmat ad.

Úgy fogom fel ezeket a dolgokat az életemben, hogy bár nincs gyerekem, akinek apém örökségét átadhatnám, de ezekben a helyzetekben valamit még is csak el tudok juttatni a világhoz. Egy picit emberségesebbé, jobbá tudom tenni. Önzetlenül segíteni másokat.

952 napja vagyok józan és bár az életem nem zökkenőmentes, de szeretem. Vannak céljaim, tervek, emberek, barátok, család és szerelem.

Kicsit zúzós hét volt, több tekintetben is próbálgatta az élet a józanodásom és a lelki békém. Összességében jól vettem az akadályokat.

A hetünk Zs-vel nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de megoldottuk. A szokásos, összebújós randikat kiváltottuk kávézással, közös vásárlással, hogy egy picit együtt tudjunk lenni. Igen ilyen az életünk, de itt vagyunk egymásnak. Miivel jövő héten szabin leszek, ezért több időt tudunk majd együtt tölteni. Ilyen az életünk, ha nem is könnyen, de vettem / vettük az akadályokat a héten.

Szerdán megtudtam, hogy meghalt egy régi ismerősöm, aki tudom, hogy társam is volt. Megérintett a halála, pedig régen beszéltünk. Este egyből gyűlésre mentem, mert tudtam, hogy ha kimondom az érzéseimet, akkor az segít. Nem vártam reakciókat, együttérzést. Csak kimondtam. A legtöbb esetben csak azért mondom ki ami foglalkoztat, mert abban a pillanatban súlyát veszti, elenyészik. 
Előtte F-fel mentünk egy közös munkát felmérni, a kocsiban beszélgettünk és feltette nekem azt a kérdést, hogy milyen szerintem egy normális párkapcsolat. Nem tudom - feleltem. Nem tudom, mert, amikor házsok voltunk én aktív voltam, és a józanodásom alatt pedig Zs-vel vagyok. Szeretem az életünket, elfogadom, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből, de akkor sem egy normális kapcsolat, amiben élünk. Mondjuk F-nek az is jól esett, hogy beszélhetett nekem erről.

Ebben a hónapban nagyon megtoltam a céges dolgokat, brillíroztam. Majd péntek este kicsit elfilóztam rajta, hogy megérte? Persze plusz pénzt kapok, nem is keveset, de túlhajszoltam magam. Jó alkoholista módjára, hogy eltereljem a figyelmem, belevetettem magam olyan szenvedéllyel a munkába, hogy rekordokat döntögettem. bravó Viktor, ügyes vagy, de legközelebb inkább kicsit lazábban veszem. 

Ma viszont nagyon jó érzésekkel jöttem haza este. A  gyűlés előtt ketten is odajöttek, hogy honi csoportnak szeretnék választani a gyűlésünket. Maga a gyűlés is nagyon jó volt, elememben voltam, jó megosztások voltak. Kaptam egy újabb szponzori felkérést is, amit kedvesen, de nem fogadtam el.
Viszont a csoportunk egyik tagja mondta, hogy iszonyatos sóvárgás van rajta. Izgett - mozgott, láttam, hogy nincs jól. Gyűlés után elkaptam és kérdeztem tőle, hogy incs kedve kajálni egyet? Habozott, mondta pénz sincs nála, mondtam semmi baj öcsém, meghívlak egy haburgerre. Ebből lett egy kis baráti összejövetel, öten mentünk el gyrosozni a Nyugatihoz. Jót beszélgettünk, láttam rajta, hogy megkönnyebbül, feloldódik. Nekem is jó érzés volt. Nem az, hogy segíthettem, hanem, hogy ott vagyok barátokkal, közösségben. Feltöltött.

Jövő héten szabadságon leszek, jó lesz, kell, szükségem van rá. Űgy érzem szép hetem / hetünk lesz.

Majdnem tökéletes hetem volt. Nyugalomban teltek a napjaim. A tegnapi napunk Zs-vel pedig tökéletes volt. Szép, meghitt, beszélgetős, olyan, mint egy igazi párkapcsolat.

Minden adott volt, hogy úgy fussak neki a hétvégének, hogy most aztán itt az idő pihenni, lábat lógatni és átengedni a testem és az elmém a megérdemelt pihenésnek.

Aztán eljött a ma este, elindultam gyűlésre és elkezdett felkúszni a hátamon a feszültség. A múlt heti rosszérzések kerültek terítékre. Ennek az egyik indikátora az volt, hogy az egyik olyan társunk tartotta a bevezetőt, akivel a múlthéten kisebb konfliktusba keveredtem. Sebaj gondoltam, majd gyűlés előtt beszélek a szponzorommal, így is lett. Kipuffogtam magam, kedvesen, de higgadtságra intett. Morogtam egy kicsit, kimentem cigizni, de letettem a rosszérzéseimet a gyűlés kezdetére.

Majd jött a bevezető, melyben külön ki lett a társunktól emelve, hogy bezzeg, amikor ő elkezdett józanodni, akkor ő aztán hallgatott az idősebb társakra és szinte tapadt rájuk. (igen ezt egy kicsit kisarkítottam, de nagyrésze szó szerint elhangzott). Ok nem vettem magamra, higgadtság, hiszen ez visz előre és az elfogadás. Majd egy társunk a megosztása közben elsírta magát. A többiek csak nézték. Én vártam 2 percet, majd zsepkendőt kerestem és elindítottam, hogy körbemenjen. Mielőtt odaért volna, egy másik férfitársam is kapcsolt és adott egyet a síró félnek.

Lement a gyűlés és két dologgal szembesültem. Az első, hogy egy idősebb női társ odajött, hogy a zsepivel mi volt a célom? (hozzáteszem néha az az érzésem, hogy bizonyos nőkben kevesebb az empátia, mint a férfiakban, ez AA-tól független vélemény). Nagyon nem magyarázkodtam. A második dolog, hogy az a társ aki a bevezteőt tartotta, odajött és megkérdezte, hogy van e kinyomtaott gyűlés lista? Mondtam, hogy nincs. Hát az a tekintet, amit kaptam elég érdekes volt.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy szép dolog a lelki békém, meg az elfogadás, de itt van az a pont, ahol egy picit visszatérek a harcosabb énemhez. Persze nem az asztalra baszok, hogy kuss mindenkinek, de vannak határok. 

Nem tagadom, hogy amikor eljöttem, akkor sokkal jobban beleéltem magam abba, hogyan állok bele ebbe s zituációb. Aztán végiggondoltam, hogy ez nem egy háború. Ez óvoda. Ott pedig csak úgy lehet elérni valamit, ha nagyon kedvesen, de kurva határozottan meghúzom a vonalakat. De nem keresem az alkalmat, úgy is megfognak találni a remek kérdéseikkel, ötleteikkel. Madj akkor fogom a helyén kezelni a dolgokat.

Egyébként az a furcsa, hogy ezek az idpsebb társak nem veszik észre, hogy amit tesznek az az egójukról szól. A tiszteletet nem lehet megkövetelni az nem az évek számával jön autómatikusan. Az a viselkedés, a kommunikáció, a tettek eredménye. Én tisztelem, becsülöm és szeretem a szponzorom, pedig 4 évvel idősebb mint én és nem jutott még a 12 lépés végére. De segít, támogat, higgadtan. Illetve példát mutat a megosztásaival az élettapasztalatával, a cselekdeteivel. Nem követeli az elismerésem csak azért mert ő előttem jár.

most értem haza.. Mert úgy alakult, hogy lelkiismereti gyűlést tartottunk.

A lelkiismereti gyűlésen a csoporttagok és idősebb társak vesznek részt és arról szól, hogy maga a csoport működése hogyan alakul, illetve hol kellene még finomítani ezen

Alapvetően nincs vagy nem lenne ezzel semmi bajom. Alapvetően.. Csak mondjuk szerintem nem az a módja, hogy  gyűlés előtt jön oda hozzám egy idősebb társ, éreztetve, hogy ma meg kellene tartani, ma. Mert meg kellene beszélni dolgokat. Aztán ő a lelkiismeretin alig szól hozzá. A másik problémám azzal van (tudom, hogy ezt az üzleti életből hozom), hogy az ilyenekre jó felkészülni. Mert akkor nem csak ad hoc jelleggel vannak felvetések, mondjuk viszek papírt és tollat, hogy normális jegyzőkönyv szülessen. Továbbá, mint ahogy ez lett is, nem mindenki ér rá gyűlés után.

Vagyis az egész szerintem olyan alkoholistásra sikerült. Nem, olyan Mátyás királyosra, hozzon is ajándékot, meg ne is.

Bevallom elment a kedvem egy picit a szervezéstől, meg az aktív részvételtől. Holnap valószínűleg skippelem a délutáni gyúlést. Nem azért mert dühös vagyok. Azért, mert sokkal fontosabbnak tartm a mentális pihenésemet és inkább a playstation előtt bekuckózva játszom vagy bambulom a tv-t. 

Pedig olyan szép hetem volt. Letettem a munkáim nagyobb részét, tudtam pihenni, feltöltődni, kikapcsolódni. Zs-vel egy meghitt, beszélgetős délután tette fel a koronát a hetemre tegnap.

Nekem ezek, a békém megörzése fontosabb, mint mások elvárásainak megfelelni.

És igen, az elején szót emeltem az ellen, hogy ma legyen lelkiismereti gyűlés, de végül beadtam  derekam, megvolt rá az okom. Lehet, hogy ki kellett volna tartanom az első megérzésem mellett. De nem akarok állandóan beleállni kőkeményen a szituációkba, végül is ez egy közösség.

Ez van, holnap felhívom a szponzorom és beszélek vele ezekről.

Szokás szerint sikerült túltolnom a munkát. Hozzáteszem, hogy ami erre a hétre jutott, "csökkentett" mennyiség, az is bőven meghaladja a teljesítőképességemet.

Hét végére fáradt voltam, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem, hogy megint egy apróságnak sikerült kibillentenie tegnap este. ésszel tudom / tudtam, hogy semmiség, de megint jött egy érzés. Ezen komolyan elgondolkodtam még tegnap este is, és ma is. 

Nem azzal van a baj, hogy vannak helyzetek, amik megérintenek, hanem a fáradtságomnak (bizisten megpróbálom elkerülni a szóismétlést :D) köszönhetően a könnyebben kibillenek. Persze már nem olyan hevesen, meg meg tudtuk Zs-vel beszélni, de nem kellett volna megtörténnie. 

Szóval arra jutottam, hogy minimalizáom a kiváltó okokat. Egyrészt ma a kis padavanommal megbeszéltem, hogy bámennyire is szeretné a heti 2 oktatást, de jelen pillanatban ez heti 1 lesz. F-nél egy darabig nem vállalok privát munkát. Holnap jelzem a főnökömnek, hogy szerdán szeretnék vele beszélni, mert az a munkamennyiség:
- vásárlók kiszolgálása
- telefonos ügyelet
- e-mailek
- áru beérkezés
- pakolás
- csomagolás
- napi átlag 15 csomag 
- fb posztok
mindez napi 6 órában meghaladják a pillanatnyi teljesítőképességemet. És ehhez kellene még egy telefonos vásárlói utánkövetést felvennem. Illetve február első hetében szabadságra szeretnék menni. 

Tartok attól, hogy ha ezt nem jelzem és nem találunk megoldást, akkor felállok. Pedig szeretem a munkám, szeretem a céget, de be kellett, hogy lássam ez tarthatatlan.

És jelenleg 3 dolog van, ami igazán feltölt(ene) ha tudnék velük minőségileg foglalkozni: A csipet csapatom, a kis padevanom és a magánéletem. De így nem tudok rendesen a számomra fontos dolgokkal érdemben foglalkozni. Ezáltal magammal sem. Szinte semmi énidőm nem volt a héten. Ez a második hétvégém volt, amikor szakaszosan tudtam csak pihenni.

Tudom, hogy mindig könnyebb másokra rátolni a fellősséget. Itt én vállaltam túl magam, illetve a céges dolgok nőtték ki az egy emberes kiszolgálást.

Pedig szeretem és élvezem a lelki nyugalmam, a stabil magánéletem, a csipet csapattal való kommunikációt.

De mint mindig most is van választásom, mert legalább időben jött a felismerés. Szépen meghúzom a határokat, magammal szemben is.

Tudom, hogy kedvesen, normálisan képes vagyok erre.

Ma van Zs születésnapja. Mivel nem tudjuk együtt tölteni, ezért apró kis, kedves meglepetésekkel készültem. A józanodásom alatt megtanultam, többek közt tőle is, hogy nem az ajándék nagysága számít. Ami igazán időtálló azok az emlékek, a közös múlt, az együtt nevetés, intim pillanatok, minden, ami közö élmény az életünkben. Napról napra szebbenk látom, ahogy telnek a napok, hónapok, évek számomra úgy lesz egyre szexibb és vonzóbb. A csodálatos ebben, hogy belülről fakad. Az embert is szeretem ez pedig erős és mély alapokat biztosít a közös életünkben.

Vannak pillanatok, amikor nehezebben tudom alkalmazni az elfogadást, azt, hogy zizi napunk van. Viszont a kommunikáció, hogy meg tudjuk beszélni ezeket az lrzlseket ad egyfajta szabadságot számomra. Most már kevésbé feszülök be, kevesebbet mozizok. Inkább elfogadom, hogy majd alakul és nem én irányítom mi, mikor és hogyan történik.

Fura egy hét volt szakmailag. Vártam is, hogy bemenjek és kinyissak és élveztem közben a láblógatást. Majd csütörtökön a nyakamba szakadt az elmúlt 2 hét megrendelés állománya. Vigyázz mit kívánsz mert teljesül :D Élveztem, de kurvára ki is merített. Úgy alakult, hogy ez a hétvége nem lett / lesz pihenős. F-fel benne vagyunk egy nagyobb munkában, ahol akadtak finoman szólva is nehezebb pillanatok. Logisztikailag át kellett tervezni a hétvégémet és a jövő hetem egy részét is. Ahelyett, hogy megfeszítene ez, inkább racionálisan átgondoltam mit és hogyan fogok csinálni, hogy maradjon pihenésre is időm.

A mai gyűlés nehéz volt. gyerekkori traumák. És a srác aki a bevezetőt tartotta nem oldotta fel végül a mondanivalóját azzal, hogy igen erre van megoldás, itt a közösség, vagy a lépések, vagy bármi. Szerencsére voltak olyan idősebb társak, akik ezt meg tették helyette. Picit megfeszített, hogy nem én tettem meg. De.
De inkább efogadtam, hogy van még mit tanulnom a gyűlések levezetésénél. Kértem visszajelzést és tanácsot egy idősebb társtól, hogy én úgy gondolom legközelebb így meg így kellene csinálni. Illetve elfogadtam, hogy nem én oldottam fel a helyzetet, hanem mások. Végül is ezért vagyunk ott. A közösség számít, nem az egyén.

Csipet csapat :) Ó nagyon sokat kommunikáltunk ezen a héten, nagyon jó érzés számomra, hogy visszaadhatok abból, amit a közösségtől kaptam. Több dolog miatt is jó. Nekem jó, mert nem vagyok egyedül, magányos, stb. Segíthetek, adhatok önzetlenül, talán úgy, ahogy az eddigi életemben nem tettem meg. Nekik pedig, remélem, az eddigi tapasztalataim segítenek a kezdeti akadályok leküzdésében. Tompítják a magányosság érzését, biztonságot ad az a tudat, hogy mások is étmentek előttük ezen az úton.

Csütörtökön voltam 30 hónapos, azaz 2,5 éves józanodó. Alakul, alakul :) Sok mindent értek már, amit az elején, vagy korábban mondtak az előttem járók. De időnek kellett eltelnie, hogy át is érezzem a szavaikat.

Türelem, elfogadás, béke.

Na jó még egy gondolat. Az elején sokszor írtam arról, hogy harcolok, megküzdök, csatába megyek. Akkor őszintén úgy is gondoltam és biztos ott, akkor, annak volt az ideje. Most szeretem a békét a lelkemben. Mert békében lehet alkotni, teremteni, szeretni.

Ez volt a harmadik szilveszterem, amikor nem fogyasztottam alkoholt. De az első, amikor józan voltam. 

Józan alatt azt értem, hogy nem otthon kuksoltam, beletemetkezve abba, hogy egyedül vagyok, Zs jól érzi magát, nélkülem és most ez mennyire szar nekem. Nem. Most barátokkal voltam, társakkal és egy igazán jó hangulatú rendezvényen vagyunk túl. 2 gyűlés, kb. 60 ember, sok nevetés, mély megosztások. 

Jól éreztem magam, nem volt bennem se hiány, se félelem, se magyányosság. Volt helyette sok nevetés, sok beszélgetés. Új emberek is jelentkeztek a csoportba, konkrétan négyen. Az első gyűlés bevezetőjénél kicsit improvizáltam, fiatal, újy női társat kéretm fel. Kellenek a női megosztások, fiatalok a gyűlésekre. Nyitják a kommunikációs ollót, új színt hoznak a csoport életébe. Megszólítanak olyanolat is, akik eddig csendben voltak. 

A másokdik gyűlésen pedig egy régebbi társunk tartott bevezetőt. Rövid de velős téma, család. Szintén sokan megosztottak.

Jó érzés látni és átélni, hogy ezek a gyűlések nem arról szólnak, hogy csendben nézzük egymást várva ki szólal megg. Vagy hallgatjuk végig a régi tagoknak ugyanazokat a történeteit. Persze egyikkel sincs baj. Bár szerintem a fejlődéshez inkább az az út kell, amire most ráléptünk.

Nme fogom újra leírni, mennyire hálás vagyok, annak a három embernek, akikkel ma is sokat beszélgettem. Nem tudom pontosan kik voltak ők, honnan jöttek. Az tudom, hogy van három új barátom, akikhez bizalommal fordulhatok, szeretettel, őszintén. Azt tudom, hogy együtt építünk fel valamit, alkotunk és nem csak egyhelyben tipródva hallgatjuk egymás szenvedéseit. Vannak nehéz pillanatok, vannak sötétebb érzések. De hiszek benne, hogy bennük is megvan, ami bennem... a remény, hogy ma is tettünk valamit azért, hogy a holnapi napunk szebb legyen, emberibb, normálisab.

Az, hogy és ahogy ők vannak az életemben, adta meg azt, hogy Zs-nek olyan levelet tudtam ma írni, ami egyszerre volt mókás, szerelmes, és vicces. Hogy úgy tudtam a fokozottan nehezebb kommunikációs páyla ellenére csevegni vele, hogy nem feszített meg. Hogy boldognak érzem magam és nyugodtnak.
Az AA megadja a szellemiséget, a kereteket, de mi töltjük fel élettel és emberséggel.

Boldog Új Évet :)

Rekord időt töltöttem hétfőn anyáméknél, kb. 3 órát voltam ott. Igaz volt egy pici feszültség anyám és az öcsém között, mivel engem nem érintett, ezért nem vettem fel és nem is foglalkoztatott.
Az öcsémre viszont büszke vagyok. Apa halála után ő vette át a család vezetését (néha úgy érzem anyámmal a vitái ennek a következményei). Finomat főzött, mindig volt valami téma, amit bedobott, nem voltak üresjáratok. Vitte az egész ebédet a hátán. Amikor kikísért, megölelgettem és elmondtam neki, hogy büszke vagyok rá. Persze dörmögött valamit a szakálla alatt, az érzelmek kimutatása olyan "buzis" dolog :)

A hét többi része nagyon jól telt. Sokat beszélgettem a kis csipet csapatunkkal, mindig volt valami téma, hol telefonon, hol messengeren, de tartjuk a kapcsolatot. Jó érzés, hogy új embereket, új barátokat ismertem meg. Jó visszatérni így a közösségbe.

Ennek az egésznek az volt az egyik hozadéka, hogy teljes mértékben ki tudtam kapcsolni. Tudtam pihenni. Nem éreztem azt, hogy fél nap ágyban fetrengés után, már csinálnom kellene valamit. Béke van bennem, nyugodt vagyok és teljes mértékben át tudtam adni magam az elmúlt napokban a pihenésnek. Mind mentálisan, mind pedig fizikailag. Megváltozott az időérzékelésem is. Mivel nincs magányérzet, ezért nem tűnik olyan hosszúnak az egyedül töltött idő. Sőt, Zs-t még én kérdeztem meg, hogy most rövidebb ideig voltak vidéken karácsonyozni? Nem volt a válasz :D Nekem kevesebb időnek tünt :)

Péntek este, 1 hét után, végre találkoztunk Zs-vel. Rövid randevú volt, de meghitt és összebújós. Beszélgetős, nevetgélős, szeretem este. 

Érzem, hogy változom, lassan de fejlődök és ez az AA miatt is van. Illetve az AA szellemisége megadja az alapokat, de igazából annak a 3 embernek köszönhetem, akikkel szorosabb a kapcsolatom, baráti. Jó érzés, hogy újra vannak barátaim. 

Régebben mindig büszke voltam arra, hogy magányos farkas vagyok. Hát igen.. Az akkor volt, most meg most van és sokkal jobb ez így nekem. Még anyám is megjegyezte, hogy mennyivel mosolygósabb és felszabadultabb vagyok.

A ma esti gyűlésről akartam még írni pár gondolatot. Picit improvizáltam. Akit bevezetőre szerettem volna felkérni, végül visszalépett, de megoldottam, megoldottuk :) Kitaláltam, hogy mi lenne ha mennénk egy kört és mindenki 3 percben beszélne a karácsonyról és az érzéseiről. Tudom, hogy sokan nem szoktak megosztani, itt is ért passzolni, de csak egy társunk élt ezzel. Mondjuk az elején picit ráfeszültem, mert 25en voltunk. Ha mindenki csak 3 percet beszél, akkor is 75 perc csak a megosztás :D De sikerült szépen, néha diszkréten  integetve, de tartani az időt. Jó tudom nekem a mániám a pontosság :D Majd elengedem, de fontos, hogy meglegyenek a keretek.

Gyűlés után még vagy 40 percet dumáltunk. A végén 4esben, nagyokat nevetve kint az utcán. 

Mosolygósan jöttem haza.

Jól érzem magam, szeretem az életem ma. MInden a helyén van, nyugodtan, békésen, mosolyogva hajtom álomra ma is a fejem.

Azt hiszem a tegnap este maga volt a megtestesült karácsony az életemben. Nem akarok olyan nyálas, filmbe illő idézetekkel jönni, mint a "Karácsony körbevesz" vagy hogy átjárt a szeretet. 

Pedig így volt, és én, aki régebben elzárkóztam a boldogság elől, hagytam, hogy átjárjon annak az érzése, hogy a helyemen vagyok az életemben. Hagytam és szerettem azt a pillanatot, amikor meghatódtam az este folyamán, amikor megölelgettük egymást és éreztem, most valami egyedinek és rendkívülinek vagyok a részese.

Igen, eddig is voltak boldog pillanatok a józanodásomban, de ez más tekintetben volt más és egyedi. Azt hiszem ez az élet rendje, hogy itt is és ott is képes vagyok megtalálni a boldogságomat, a lelki egyensúlyomat. Persze, hogy szerettem volna, ha Zs is velem van, de az életünkben most ilyen a karácsony. Teljes mértékben elfogadom, ettől még boldog vagyok (nagyon boldog - sicc filmes idézet :D) Ő is velem volt,  inspirált és segített, segít ezen az úton, ami idáig vezetett, és visz tovább.

Fantasztikus este volt, barátokkal, társakkal, F és párja is ott voltak, volt nagy családi ölelés, szeretet, sok nevetés, nagy ölelések, öröm/könnyek. Rengeteg süti :D Rozmár vagyok ma is :D

Van egy pici, formálódó csapat, aminek a része vagyok. Négyen alkotjuk aktívan. Szervezkedtünk, beszélgettünk, üzeneteket váltottunk, együtt nevettünk, felépítünk valamit. Igen, alkoholisták vagyunk, de egymásnak és a szeretteinknek olyan emberek, akik küzdenek, nem adják fel és végül révbe érnek. Hazatalálnak.

Vissza az emberségbe, a szeretetbe.

Mert miért zuhanunk a mélybe? Hogy a végén kijussunk a fényre.

Hosszú évek óta ez az első karácsony, ami boldogan telik, minden tekintetben.

Renben van a lelkem, békés és boldog vagyok magammal és a környezetemmel. Van egy otthonos kis kuckóm, kedvesen feldíszítve, van egy remek állásom, ahol megbecsülnek és szeretnek. Vannak barátaim, emberek, akikre számíthatok, újra járok AA gyűlésekre, megszünt a magány érzete. Új barátokra találtam ott is. Van egy remek ember, aki a szponzorom és tudok hozzá fordulni, amikor kezdenék letérni erről a pályáról.

És itt van az életemben Zs. <3
Csodálatos szerda estét töltöttünk együtt. Olyan volt a közös karácsonyunk, mint amilyen mindig is lehetett volna. Meghitt, intim, nevetgélős, vidám. Jó volt mellette ébredni a 900-ik tiszta napomon. Szeretem, kibaszottul.
Érzem és átélem azt, hogy ha én rendben vagyok magammal, akkor ő is megnyílik felém. Szeretem érzés, vigyázok ma is rá.
Szeretnek és szeretve vagyok.

Ma este tartom a második születésnapomat az AA-ban. Hiába, jó szülinaphoz idő kell, nekem kb. 6 hónap :D Jó az igazat megvallva, én ódáztam el és a józan mélypontom, a közösséghez való visszatérés ébresztett rá, hogy igen is, ez egy fontos pillanat a józanodásomban. Magam miatt is, miattuk is. Most, hogy szervezem a saját csoportunkat, érzem át teljesen, mennyire jó visszaadni a közösségnek. Átadni azt a tapasztalatot, amit kaptam, segíteni másokat, akik vagy most lépnek erre az útra, vagy még az elején tartanak.

Kicsit azért izgulok. Persze tudom, hogy van rutinom abban, hogy lelkesen beszéljek a többiel előtt, de nem akarom túltolni, de ott lesznek a barátaim, rendben lesz minden.

És ma este ugye egy olyan találkozó lesz, ami 6 órás. Olyan emberek számra, akik nem akarnak egyedül lenni, vagy szükségük van a közösségre. Remélem ez is jól fog sikerülni.