kicsit sűrű időszak van mögöttem.

Szakmailag bejött egy nagyobb munka. Természetesen szarul alakultak a dolgok. Megpróbáltam a háttérben maradni, hogy védjem magam. Persze az is benne volt, hogy nekem nem kell kontrollálnom a kollégáimat, foglalkozzon mindenki azzal, amihez ért.
Ez egy tanulási folyamat nálam. Nehéz kiválogatni, hogy mi az, ami a múltamból fakadó, szakmailag indokolt visszajelzés a srácok felé, és mi az, ami a személyiségemből fakadó kontrollvágy. Többet jártam gyűlésekre, beszéltem sokszor a szponzorommal, próbáltam higgadt maradni.
Napközben ez jól alakult, de a tudatalattim szokás szerint szórakoztatott éjjel. A múlt héten átlag 5 órát aludtam. Kezdtem teljesen kimerülni, megborult a bioritmusom, 4 körül ébredtem, dolgoztam egész nap kimerülten, hazaértem, aludtam egy fél órát, majd forgolódtam lefekvésnél.

A családommal viszont folyamatosan javul a kapcsolatom, egyre többet beszélgetek az öcsémmel is. Kéthetente hazamegyek, együtt kajálunk, röhögünk nagyokat. Ez jó érzés, de egy pici félsz még mindig bennem van. Továbbra is nehezen fogadom be, hogy szerethető vagyok. Dolgozom rajta, szerintem haladok is.

A magánéletemben véget ért egy közel 2 hónapig tartó kapcsolat. Nem ugyanazt akartuk, és többször úgy éreztem, hogy megfojt a szeretetével. Kedvesen, normálisan adtam visszajelzéseket, határokat húztam, és amikor úgy éreztem, hogy nem változnak a dolgok, lezártam. Ahogy végiggondoltam ezt a 2 hónapot, és összevetettem azzal, hogyan viselkedtem Zs-vel, megértettem, amit egyszer nekem mondott: „Nem tudom felvenni a versenyt a szereteteddel.” Igen, van, amikor túl sok. A folyamatos bókok, törődés, kedvesség, jelenlét.

A párkapcsolatban is, mint az életem minden területén, próbálok folyamatosan fejlődni. Többé-kevésbé sikerül. Néha többé, néha kevésbé :D De legalább már felnőtt ember módjára tudom a másikkal megbeszélni az érzéseimet.

Beszélgettem utána barátokkal, AA társakkal, a szponzorommal.
F és B is nagyon jó kérdéseket tettek fel, amik az önismeretem felé mutatnak. Ezen a téren is dolgozom majd, de most priorizálnom kell, mert ennyi mindent nem tudok egyszerre kezelni.

1780 nap, lassan 5 év. Basszus, repül az idő. De csak a mai nap :)

Ezt a mondatot egy idősebb társam megosztásában hallottam. Nagyon megfogott.

Többször fordult velem elő, hogy amikor mentem haza anyuékhoz, akkor előre elkezdtem félni, hogy megint mit rontottam el, milyen a múltamból fakadó dolgokkal szembesülök majd. Félreértés ne essen, sok olyan dolgot tettem, ami rájuk nézve bántó volt, vagy olyan adósságokat generáltam, amiket a mai napig törlesztek. Szóval haragudhatnának vagy utálhatnának azért, ami voltam.

De ők szeretnek. Hálistennek. Egyre jobb a családommal a kapcsolatom, múltkor már írtam arról, hogy az öcsémmel elkezdtünk újra beszélgetni. Most hétfőn is voltam otthon, igaz a leveleimért ugrottam be, de ott maradtam 1 órára, nevettünk, beszélgettünk. Láttam anyámon, hogy mosolyogva nézi a fiait, akik egymás szavába vágva, röhögve beszélgetnek. Hihetetlen jó érzés volt így, családi körben lenni. Meg is beszéltük, hogy vasárnap megyek megint haza, és együtt ebédelünk. Tudom, anyák napja is lesz, anyu imádja az orchideákat, vett is magának egy kiállításon egy rakattal. Kifizettem, örömmel tettem. Láttam, mennyire örül neki. A gesztusnak is, és annak is, hogy hosszú évek után megint ott tartunk, hogy normálisan keresek pénzt, nem kölcsön kérek, hanem tudok adni. Nem a pénz a lényeg nála, hanem hogy látja, rendezem az életem.

Szóval félni a szeretetüktől... jó volt hallani ezt a mondatot, gondolkodni rajta, a saját életemre vetítettem. Azt hiszem, a fejlődésem egyik oszlopa, hogy megbocsátottam magamnak. De ezt nem elég szavakkal megtenni, el is kell hinni, elfogadni és átérezni. Amikor már úgy érkezem haza, hogy a CSALÁDOMhoz megyek, akik segítenek, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, és nem félek attól, hogy szembesítenek önmagammal, akkor újabb csodás dolgok történnek / történhetnek velem. Várom a vasárnapot velük. Nem is emlékszem, mikor volt bennem ez az érzés utóljára.

Folytatom ezt a csodás kalandot tovább, amit úgy hívnak: ÉLET. Kaptam egy második esélyt a gondviseléstől majdnem 5 évvel ezelőtt. Hiszek benne, hogy a lehető legjobban kell élnem vele.

régebben sokszor azon kaptam magam, hogy nem tudom helyén kezelni az életem nyugalmi szakaszait. Egy darabig élvezem, utána az agyam elkezd keresni valamit, amitől elkezdhetek félni. Lehet valami apróság, amit az éjszaka homályában remekül fel tudtam nagyítani és félelmetesnek tűnt. 

Ahogy haladok előre és csinálom a lépéseket úgy ez a fajta szorongás csökken, több a nyugodt időszak, mint a vészterhesnek tűnő. Tudom, hogyan kell használni a program eszközeit, de nem mindig érzem. Ez a fajta kettősség bosszantó. Ilyenkor jó elmenni gyűlésre, beszélni a szponzorommal, AA barátokkal, társakkal.

2 szakmai dolog is volt, amit picit nehezen kezeltem az elmúlt hetekben. Van egy szakmai kihívásokkal tűzdelt, komplex munkánk és a social media szakmai része.
A munkánál nem érzem a csontjaimban, hogy a kollégáim 1000%-ig biztosak lennének, jön elő az egóm, hogy nekem kellene kontrollálni az eseményeket. Majd ÉN megcsinálom. Meg egy lófaszt szólok ilyenkor magamra, Erre is tökéletes a 3. lépés. Nem én irányítok, nem nekem kell megoldanom, én beleteszem a magam részét, a többit majd intézi a gondviselés. 

Az SM-ben pedig ott van a szakmai oldal, ami a nem túl fényes üzleti karrierem egyik lenyomata. Ékes bizonyítéka annak, hogy nem elég a lelkesedés, kell a tervezés, az átgondoltság. 5 évig nem léptem be az oldalra. Nem akartam hozzányúlni, ránézni, elolvasni az üzeneteket. Most meg kellett tennem, részben szembenézni a félelmeimmel.

Láss csodát, senki sem akarta leharapni a fejem. Frissítettem a dolgaimat, szöszölök rajta, de csend van. Megnyugodtam.

Azt tanultam, hogy ez egy cselekvős program. Azt is hallottam, hogy a remény cselekvés nélkül gyilkos. Amint az elmém elfogadta hogy ezek nem csak bölcselkedések, üres szavak, hanem van tartalmuk, tapasztalat van mögöttük, jobb lett. Az igazi változást viszont az hozza el, ha kibaszottul elkezdem csinálni is. Mondjuk a halogatás feketeöves mestere vagyok :D

"csináld!
de félek...
akkor csináld félve"

a tegnapi napomban rengeteg apró kis bosszúság volt.

Kezdődött azzal, hogy eltört a székem háttámlájában a deréktámasz. Lehetetlen helyen van, nem javítható és nem vagyok egy iszonyatosan nagydarab pasi, szóval nem értettem. Majd jött a kv főző, mely hosszas agonizálás után végleg meadta magát a sorsnak. Itt jegyezném meg, hogy imádom a főnököm, de marha lassan hoz meg döntéseket, szóval egyenlőre otthonról fogok kv behozni, karácsonyra talán lesz új gép. :D

Itt még nem ért véget a kálvária, mert olyan munkafolyamatok is döcögősen vagy sehogy se mentek, amiknek pikkpakk le kellett volna futniuk. Ebéd után egyszerre voltam a akaja kóma miatt álmos és feszült az apró kis bakiktól. Gondoltam iszom egy kv-t a sarki, monopól helyzetben lévő, kisboltba. 
"Ma délután zárva vagyunk" tábla fogadott :D

Anyád.. jó semmi vész, elmegyek gyűlésre, majd az szépen kisimít gondoltam.

Mikor odaértem a gyűlésre a müv.ház zárva volt :D A megadott AA kontakt nem vette fel a telefont. Majd jött 4 társ, ahogy beszélgettem velük kiderült, hogy nagyon fiatal józanodók még.

Gondoltam egyet és felajánlottam, hogy üljünk le a nem messze lévő templom melletti parka és tartsunk egy rögtönzött gyűlést. Hárman csatlakoztak is hozzám és nagyon jót beszélgettünk. Meséltem neik a saját tapasztalataimról, megéléseimről. Szóba került a hit, a vallás, család, munka. 

teljesen kisimultam a végére, tudtam segíteni és a nepi rossz érzések szerte foszlottak.

Sokszor leírtam már, hogy hálás vagyok a programnak azért, mert eszközöket ad a kezembe ilyen helyzetekre, napokra. Nem elég ha megvannak, használnom is kell őket. tegnap sikerül :)

4 évvel ezelőtt, hajnalig fent voltam és online beszéltünk Zs-vel a választási eredményekről.

Emlékszem a csalódottságunkra a frusztrációmra, hogy nem akartuk elhinni azt, ami történik. Most boltdog vagyok, bár még nem tudom elhinni. Nem szoktam itt politikáról írni, de most megteszem. Egész nap volt bennem feszültség, türelmetlenség, várakozás. Amikor pedig bekövetkezett a csoda,nem tudtam felfogni. Online voltam F-fel, a barátaimmal, egymásnak küldözgettük az adatokat.

Hihetetlen... Sajnálom, hogy apa ezt nem érhette meg. De boldoggá tesz az, hogy egy olyan országban élhetek tovább,amilyet ő is szeretet volna.

Olyan jó érzés lesz, egy nyugodtabb, emberibb országban felébredni❤️

Nem tudok aludni, olyan mélyen érintett meg, nezem a fiatalokat ahogy buliznak, ünneplik a szabadságot, a változást. Közben apura gondolok folyamatosan és neha könnyezem, néha nevetek. Hihetetlen, felfoghatatlan ez az egész, a remény, hogy jöhet valami új, valami jó,emberi.

Borzasztóan rossz vagyok a tárgy megadásában :D az énem egyik fele, az ego, mindig arra vágyk, hogy amikpr olvassátok legyen egy uhh életérzés bennetek. A másik része valami tárgyilagosat akar írni :D 
bár sokat használom a MI-t, de ott még nem tartok, hogy tőle kérdezzem ezt meg :P

Kicsit sűrű volt ez a hét, azon kaptam magam, hogy már péntek van. 
Az egyik barátomnak segítettem egy nyílt napot megszervezni, hihetetlen jól sikerült, tárgyaltam, gyűlésekre is eljutottam, szponzorommal most csak telefonon tudtunk beszélni. 

Próbáltam segíteni egy társunknak telefonon, aki 3 hónap után esett vissza. Igazából szerintem csak folytatta az ivást. Nem ítélkezni akarok. Abban viszont hiszek, hogy akkor lehet haladni, ha teszünk is érte. Ha csak eljárok gyűlésekre, akkor kezeletlen alkoholista vagyok. Benne van a nagykönyvben is. 

sokszor megadom a számom fiatalabb józanodóknak, minimális esetben hívnek fel. Nem csak engem, bárkit is, ez a srác megtette, remélem tudtam neki annyit segíteni, ami arra ösztönzi, hogy jöjjön el egy újabb gyűlésre.

voltam korházi üzenetátadáson is. Ez most nem volt annyira sikeres, inkább úgy fogtam fel, hogy ülhetnék én is azon a széken. Ide is vezethetett volna a piálásom.

Hétvégén választás.. sok minden miatt várom, de leginkább azért, hogy ez a mocskos zaj megszűnjön. Nem tudom se a virtuális térben, se a való életben úgy kitenni a lábam otthonról, hogy ne jöjjön szembe háború, ellenség, vádaskodás, emberileg szörnyű dolgok. Várom, hgy lezáruljon ez a szar és egy új fejezetet nyissunk a történelemben, emberibbet, kedvesebbet. Olyat, ahol az építés a fejlődés képzi a részét a mindennapjainknak, nem a félelem és a riogatás.

nem akarok félelemben élni, fejlődni szeretnék, egy picit boldogabban eltölteni a következő negyvenet.

Tegnap ünnepeltük a szponzorom 20. születésnapját. Kicsi, de meghitt gyűlés volt. Sokat gondolkodtam, hogy milyen ajándékot adjak neki. Végül úgy döntöttem, hogy egy pici, tűzzománc baglyot adok, amit még aputól kaptam. 
Egyrészt számomra a tárgyi emlékeknél sokkal fontosabbak az emlékek, érzések, tanítások, útmutatások amiket tőle kaptam.Ezek bennem élnek tovább. Ez az én örökségem. Másrészt a szponzorom egy olyan ember és mentor, aki a tapasztalataival, megosztásával segíti az utamat. Hálás vagyok, hogy együtt józanodhatunk és hogy az életem része. Ez az ajándék kifejezi számomra a tanulást, a bölcsességet és a szeretetet.

Különben is jó volt, hogy elmentem gyűlésre, mert érzelmileg picit hullámvasút volt a napom. Reggel arra ébredtem, hogy egy F-fel közös ismerősünk, akinek 2 hete eltűnt a férje, egyik pillanatról a másikra, kiírta a közösségi médiában, hogy holtan találták meg. Felhívtam F-et, engem is megérintett ez az eset és őt is. A srác 39 éves volt.

Utána összefutottam Zs-vel a villamos megállóban, beszélgettünk egy kicsit, november óta nem találkoztunk. Nyugalom és kedvesség volt bennem, ahogy hallgattam a csacsogását. Hogy lehet 10 percben összefoglalni kivel mi történt? Régebben órákat beszélgettünk mindenről. Szép volt és mosolygós mint mindig. Jó volt hallgatni, látni. Elköszönésnél még egy béna: "Jól nézel ki"-t is mondtam neki :D jó hát a felépülés nem azt jelenti, hogy nem lehetek zavarban...

Rengeteg munka volt bent, beértek azok az energiák, amiket hónapok alatt tettünk bele és tele vagyunk potenciális érdeklődőkkel, rendelésekkel. Élvezem, de figyelnem kell, hogy ne toljam túl. Lehetőség szeint este már nem nyitom meg a céges levelezést.

Viszont rábeszélem a főnökömet, hogy vegyünk bentre egy boxzsákot, kurvára hiányzik a box, a bunyózás. Nem vagyok se feszült, se agresszív, de úgy érzem szükségem lenne rá. A műhelyben hely is van.

Kaptam szponzorálásra is felkérést, bevezetőket tartottam, rendszeresen járok gyűlésekre. Továbbra is azt érzem és hiszem, hogy a nyugalmam és lelki békém alapja a közösség, a program és a gyűlések.

Múlt héten pénteken megvolt az első kivitelezésünk az új géppel. Előzetesen 3 órát kalkuláltunk rá, ebből lett summa 7 óra. ebből 6 kint a szabadban, szerencsére jó idő volt, nem esett. Régebben nehezen viseltem volna, hogy nem kontrollálhatom az egész folyamatot, biztos idegesen járkáltam volna, azon törve a fejem, hogyan tehetek csodát. Én.

már megint az a fránya ego, én irányítok, én tartom kézben a dolgokat, én vagyok a minden titkok tudója. Hát egy frászt :) Ez a mentalitás pont oda vezetett ahol ma tartok. rendezgetve az elbaszott életem, napról napra építve fel újra önmagam. 

Egyébként nincs ezzel bajom, szeretem amilyenné válok. Persze nem lettem se jobb, se más ember... csak a fókusz került vissza oda, ahol lennie kell. Ember vagyok, akinek vannak jobb és rosszabb napjai, időszakai. Dolgozom az érzéseimen, az anyagi és mentális fejlődésemen és a spirituális elmélyülésemen. Nos ne úgy képzelj el, hogy Buddha lett belőlem, de nagyságrendekkel nyugodtabb vagyok, mint voltam.

A múlt héten 4 gyűlésre mentem el. Kedd adott, ahol a szponzorom is van, csütörtökön feszült voltam és elmentem egy kicsi, de kedves helyre, péntek este bevezetőt tartottam, szombaton pedig a honi csoportomban voltam.
A bevezető témája (milyen véletlen) de pont aktuális volt a számomra. Rüviden összefoglalva, ha mindig ugyanúgy cselekszünk és más eredményt várunk akkor azt őrületnek hívják. Jól sikerült, bár fáradt voltam, de többen megköszönték a végén. Ez már nem az egomat fényezi, egyszerűen csak örömmel tölt el, hogy ha 1-2 értékes gondolatot, tapasztalatot át tudok valakinek adni.

Szombat este pedig B tartott bevezetőt a csoport egységének fontosságáról és hogy az egyén érdekeit háttérbe kell szorítani. Felhozta a bevezetőben azt a konfliktusunkat, név nélkül, amikor összevesztünk, hát igen.. amikor 2 ego találkozott. :D Azóta is barátok vagyunk, de örültem mind a témának és annak is, hogy ezt megosztotta. Akkor és ott hibáztam, pontosabban hagytam, hogy az egóm domináljon. Így utólag könnyebb rálátni arra azz esetre is és a működésemre is. Akkor meg voltam győződve arról, hogy mindenki hülye csak én vagyok helikopter. De hát ez a szép a fejlődésben, a tanulás, a hibák, amikből ha tanulunk többek lehetünk.

Nem tökéletességre, hanem lelki fejlődésre vágyunk.

A vevőtalálkozó nagyon jól sikerült. Igaz, klasszikus filmes jelenet, a kezdés előtt még totális káosz uralkodott, de megoldottuk. Sokan voltak, jó volt a hangulat.

Azóta kicsit elszabadult a pokol.. na nem szó szerint és nem is sajnáltatni akarom magam, magunkat, egyszerűen csak jönnek a megkeresések, pörgés van és bevallom ez most egy picit fárszt.

Az elmúlt időszakban viszonylag jó egyensúlyt teremtettem a munka- magánélet - felépülés hármasban. Ez most picit megborulni látszik. Persze kezelem, gyűlésre megyek ha nagyon feszűlt vagyok. Inkább az van bennem, ha őszinte akarok magammal lenni, hogy tavaly nyár óta viszonylag kényelmes életet éltem. Egy kis munka, egy kis csajozás, egy kis ez, sok felépülés.

Most ez egy belépő időszak a felnőtt létbe. Napi 8 óra munka, mellette a magánélet és mellette a legfontosabb, a felépülésem. Fársztó, nem kertelek. 

Itt a közösség, itt a hitem, az eddig beletett napok, hetek évek száma, szóval nem lesz baj, csak csinálnom kell a programot.

1719 napja..

4 órát aludtam. Ma vevőtalálkozónk lesz. persze bennem van a félelem, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sem lesznek elegen, valami történik, beüt a zombiapokalipszis, mittom én... :D Azt hiszem, sokan értik milyen az, amikor az ember agya rácsavarodik egy ilyen baromságra.

Ugye múlt héten már elkezdődött a pörgés, megjött az új gép is és belevetettük magunkat az alkotói folyamatba. A végeredmény tegnap lett meg és összességében varázslatos lett a bemutatótermünk. Viszont tegnap már éreztem, hgy elkap a gépszíj. Úgy mint régen. Csak még egy kicsit bent maradok, csak még ezt meg azt megvárom, hogy elkészüljön. Ennek az lett az eredménye, hogy majdnem elkéstem gyűlésről. Pedig kedden szeretek előbb odaérni, sok barátom van ezen a gyűlésen és a szponzorom is. 
Nem késtem el, de éereztem, hogy zizi vagyok, bennem van az a fajta függő érzés, hogy még, még akarok valamiből...

A gyűlésnek is és a bevezetőnek is ez volt a témája, tudtam jó helyen vagyok. Utána még a szponzorommal beültünk egy kávéra, beszélgetni. Nekem is koffeinmentest kellett volna választanom, mert felpörgetett. Otthon kellett egy óra, ameddig tudatosan, de le tudtam magam nyugtatni. Főztem, zenét hallgattam és megéltem a pillanatot.

Sajnos a tudatalattim éjjel szórakoztatott a múltammal belekeverve a félelmeimet a bemutatóval kapcsolatban. Elmondtam a béke imát, elfogadtam, hogy most ez van, rábíztam magam a felsőbb erőmre. Mondjuk morogtam egy sort apámnak, hogy ezt lehetett volna más napra tenni :D de az Élet olyan amilyen, rajtam múlik, hogy ezeket a napoat úgy élem meg mint egy világvégét vagy egyszerűen elfogadom, és haladok tovább az utamon.