Régebben Zs vasárnap este mindig zárkózottabb volt. Azzal indokolta, hogy vasárnap este van, holnap hétfő, indul a meló és a hétfő egyébként is olyan meh.. én persze, a magam vicces módján próbáltam felvidítani, miközben vártam a hétfőt, hogy mehetek be dolgozni. Akkor még nem éreztem át ennek a vasárnap esti letargiának a súlyát.

Mert, akkor még szerettem bejárni. Most itt ülök vasárnap este és nem várom a holnap reggelt. Nagyon nem. Pedig semmi extra gond nincs,egyszerűen csak elmúlt a hurrá itt dolgozom érzés. Azon tűnődöm, hogy hova tűnt el a hétvége.

Persze pihentem, segítettem F-nek egy munkában, gyűlésen is voltam tegnap este. Ma pedig Á-val ebédeltem, kávéztam, beszélgettem, most este pedig B-vel telefonáltam.

Jó volt ez a hétvége, feltöltött,de nem annyira, hogy ezt a meh hangulatot feloldja. 

Ezekben a hétvégi és hétközbeni emberi, apró csodákban tudom megtalálni azt, ami egyensúlyban tart. Egy mosolyban, egy reggeli kávézásban,egy baráti tanácsban, beszélgetésben.

Hiába, attól, hogy nem iszom az élet nem lesz mindig szép. Az élet olyan, amilyen. Jobb és nehezebb pillanatokkal, időszakokkal. Az én felelősségem, döntésem, hogy mire fókuszálok. 

1232nap... 

Több mint 1 hete nem bogoltam. Történnek is dolgok és zajlik is az élet a megszokott mederben. Fáradt vagyok, kerülget a betegség. Fizikailag kezdek kimerülni, szóval csak a szokásos. A cégnél még mindig nincs fűtés. Illetve, apró vilanyradiátorok adnak kis hőbuborékokat, de amint kilépek belőlük vár a hideg. Remek így dolgozni, igazán üdítő minden reggel felkelni és arra gondolni, hogy egy újabb hideg nap a.. pokolban. Nem, most ezt nem teátrálisnak szánom.

Egyszerűen csak elfogyott a lendületem. Régebben örömmel mentem be melózni, úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok. Ez mára elenyészett, közöny vette át a helyét. Minden reggel azt nézem, mikor térek vissza haza, a melegbe és a csendbe. 

Próbálok pihenni, feltöltődni. Nem zárkóztam teljesen be, de kevesebb gyűlésre járok, mert a pihenést választom inkább.

Amolyan túlélő üzemmód ez.

Holnap beszélek a főnökömmel, fejben összeszedtem már a pontokat. Teljesen őszintén elmondom neki, hogy ez nálam meg kb 2-3 hónap így. Utána lépek. A multinál is kitapossák az ember belét, de legalábbeleg van és több a pénz.

Persze továbbra is vannak szép esték, délutánok az életemben. 

Szóval lelkileg még tartom magam, tartják bennem a lelket a szeretteim, a barátaim.

Az, hogy hosszú hetem volt, már nem újdonság. Összefolynak a napok, a délutánok és az esték segítettek kiszakadni a benti, bolondokházából. 

Viszont ami fontosabb volt, hogy megnéztem szerda este a Csillagok között című filmet. Nagyon szeretem, de sokáig halogattam, mert apára emlékeztet. Azonban jött bennem egy érzés, valószínűleg a közelgő halottak napja miatt is és ma van a névnapja is. Ezért elővettem a filmet és megnéztem. Hagytam, hogy az érzéseim előtörjenek belőlem és alaposan kibőgtem magam. Nem szégyenlem, hogy férfiként megélem az érzelmeim. Egyszerűen csak hagytam, hogy az, amit régóta cipelek, előjöjjön és felszabaduljon belőlem.
Azt hiszem ezt hívják katarzisnak.
Megnyugodottam utána, nincsenek bennem, vagy legalább is kevesebb mélység van ezzel kapcsolatban a lelkemben. Gyógyulási folyamat? Az utam része? Nevezhetjük bárminek. A lényege, hogy dolgozom magamon és tudatosan, de jobban vagyok.

Ezen a héten viszonylag kevesebbet beszélgettem aa barátokkal. Á külföldön van, B-nek szépen alakul a magánélete. Persze hiányoznak, meg jó is lenne hosszabban beszélgetni velük, de nekik is ott vannak a saját feladataik, életük. Megértem, elfogadom, sőt örülök neki, nekik. De ettől még hiányoznak.

Zs-vel egy lelkizős, intimebb estét töltöttünk együtt. Kicsit összebújva, sokat beszélgetve. Ez jól esett, feltöltött és pont a legnehezebb napom után adott egy kis erőt. Már nem ő a világom közepe, vagy kapocs a normális világhoz, ahogy ő fogalmazott. De még mindig fontos, és azt hiszem mindig is az lesz az életemben. Ez van, nem ragozom, nem magyarázom, megélem, elfogadom.

Összességében inkább fizikailag vagyok lemerülve, mint érzelmileg, bár észreveszem magamon, hogy ez kihatással van a lelkemre is. De igyekszem pihenni, feltöltődni, mint most hétvégén is tettem.

Jövő hétre sikerült 1, azaz egy db szabadnapot intéznem magamnak :D szuper.. lett volna egy hétfő is, de a cég nem engedi a lelkemet. Egyébként a faszért vagyok ennyire jó a szakmámban, túl sok pénzt termelek..

Költői kérdés volt, nem tudom félgőzzel csinálni, az nem én lennék, mert az az igazság, hogy szeretem ezt a kurva céget és a munkám is. De tudom, hogy határokat kell lassan bent is húznom. Élesebben, erősebben, ahogy Zs is javasolta. Mint évelején. Első körben szépen kérve, de végül ultimátumot adva, mert P-nek csak így megy át.

A héten összesen 3 gyűlésre mentem el. 

Kedd este, amikor F hívott, majd szerdán Á-val és B-vel és tegnap este. a honi csoportba. Majdnem mindenhol megosztottam és beszéltem arról, hogy mi volt a héten. Jó is volt és meg is könnyebbültem. 

A gyűléseken való megosztásnak, szerintem, nem az a lényege, hogy tanácsot kérjek. Arra ott vannak a barátaim, a szeretteim. Azért osztok meg, hogy ne legyek egyedül a problémáimmal, hogy azok az érzések, amik bennem vannak ne nyomják egy átforgolódott éjszakán a lelkemet vagy az elmémet. Nem arra vágyom, hogy mások megoldják helyettem az életem. Ez az én feladatom. Mindenkit bátorítani szoktam arra, hogy beszéljen. Régi AA közmondás, hogy "a szánkon keresztül betegedtünk meg, a szánkon át is gyógyunk meg"

Van egy csomó eszközöm, tudom alkalmazni őket, már amikor eszembe jut vagy nem vagyok lusta :D De vannak. Fejlődtem és tanultam annyit, hogy felismerem magamban azt, hogy ha elkezdek rosszul működni. Most már nem várom meg, hogy beforduljak, hogy nyűgösen, szinte kéjelegve a szar érzések tengerében, szenvedjek. Azt hiszem eleget bántottam már magam mindenféle rossz gondolattal, vagy vitával saját magammal.

Szeretem jól érezni magam. Szeretem magamban, hogy kezdek kiegyensúlyozott lenni. Fejlődésnek tartom, hogy vannak valós emberi érzéseim és ezeket normálisan tudom megélni. Igen, eddig is voltak. Csak nem mindig normál, emberi szinten jöttek elő. Most valahogy kezd beállni az egyensúly. Ok, tudom, kurva sok munkám van benne, meg a barátaimnak is és a szeretteimnek is. De legalább észreveszem, hogy van pozitív változás.

Sose szerettem azokat az AA társakat, akik a fiatalabbaknak azt mondták, hogy óóó ez 5 vagy 7 vagy 10 évesen is szar. Nem. Nekem minőségileg változott az életem és ezért kurvára hálás is és büszke is vagyok. Igenis hiszek abban, hogy kitartó munkával lehet jobb az életem, hogy vannak szép napjaim. Minőségi kapcsolataim, nyugodt éjjeleim. Céljaim, vágyaim, terveim. 

Viszont a pihenésre nagyon oda kell figyelnem. Most szombaton 12 órát aludtam összesen, Jelezte a szervezetem, hogy pihi van. Csak az esti gyűlésre mentem el. Illetve ma még Á-val ebédeltem és egy jót beszélgettünk a felépülésről.

Tudom, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt még lent voltam érzelmileg a béka segge alatt. De hát onnan szép nyerni :D

Apa gyakran mesélte, hogy a nagyinak volt egy olyan mondása, hogy jön egy telefonhívás és onnantól kezdve megváltozik minden. Ez az évek alatt többször eszembe jutott.

Ma F felhívott, mert kórházba vitte kivizsgálásra az anyukáját. Amikor felvettem a telefont sírt. Rák, rosszindulatú. Lefagytam. Megállt az idő és csak hebegtem a telefonba. Próbáltam nyugtatni. De őszintén mit lehet ilyenkor mondani? Hogyan lehet valakinek segíteni a fájdalmán ebben a pillanatban? 

Csak hallgattam, mondtam, hogy ha tudok segíteni itt vagyok, vagy megyek. Amikor letettük írtam B-nek és S-nek (kedves AA társam/ barátom) hogy mi a helyzet, B-vel beszéltem is telefonon utána. Zs-t is felhívtam. Kedvesek voltak, együttérzőek, emberiek. De akkor is ott álltam egymagam a munka közepén, lefagyva a tehetetlenség érzésével, dühhel, fájdalommal. Kedvelem F anyukáját, jó a kapcsolatunk már évek óta.

Visszamentem dolgozni, láttam, hogy P is és a segítségem is beszél hozzám, de mintha egy üvegbúra lett volna a fejemen. Zajok, beszédfoszlányok szűrődtek át, miközben a könnyeimet próbáltam visszafojtani. Aztán beleálltam a munkába, de inkább gépiesen tettem a dolgom.

Kb. 3 órába telt ameddig végre magam lehettem és akkor utat engedtem a könnyeimnek, a dühömnek, a fájdalmamnak. Sírtam, ököllel vertem a szöveteket. Nem akartam visszatérni a régi működésemhez, hogy elfojtom, nem adom ki magamból.

Este pedig gyűlésre mentem, napközben S már írt, hogy ő is odajön, kedves volt tőle, jól esett. B felhívott, Zs pedig írt még este.

Tényleg hálás vagyok, hogy törődnek velem. 

A gyűlésen kiadtam magamból. Pont nem érdekelt mennyire koapcsolódik a témához, nem akartam hazahozni azt ami bennem van. Hogy feljött apa halála, hogy megint a tehetetlenség érzése van a lelkemben. Többen odajöttek gyűlés után, megölelgettek. Ez is sokat számított.

Tudom, hogy nem kell az alkohol, hogy ezeket a dolgokat átvészeljem, hogy jobb legyen. Itt vannak a szeretteim, a barátaim, a gyűlések. Ti levettétek egy részét a lelkemről a fájdalomnak. Emberivé, kezelhetővé formáltátok azt ami ért, ezzel már (remélem) tudok dolgozni, elfogadni.

Tudom, hogy kusza bejegyzés lett, de most sem a stílus, sem a tartalmi elemek nem voltak fontosak. Csak, hogy kijöjjön, ami esetleg még bennem maradt.

Nagyon jó hétvégém volt. Sokat pihentem, aludtam, főztem, netflixeztem, szponzoroztam és gyűléseken is voltam.

Pénteken munka után, amikor hazaértem aludtam egy jót. Majd este, éjjel kimentem Zs-ért a reptérre. 
Még mindig szeretem pillanatok ezek az életemben. Tudom és elfogadom, hogy az a működésem része, hogy így vagyunk jelen egymás életében. Nincs bennem továbbra sem mozizás, élvezem a pillanatot, a szépségét, a csacsogását. 

Ezeket az érzéseket hosszasan tudnám még fejtegetni, de inkább megtartom magamnak, mint egy kedves, meleg takarót, ebben a hidegre forduló időben, mely felmelegít.

Szombaton alvás volt, majd gyűlés, majd ma megint alvás, még több alvás és délután szponzor.

Itt egy érdekes beszélgetést folytattunk G-vel az Isten hitről. Kedvelem, mert nem akarja rám erőltetni az ő világszemléletét, inkább kérdez, figyel, feladatokat ad, de semmiképpen sem térít. Elfogadja, hogy nekem jelen pillanatban a közösségbe vetett hitem van, és mellette apám szellemi öröksége. Ezeket figyelembe véve érveltünk, beszélgettünk. Tetszett, mert megdolgoztatta az agyamat. Kérdezte, hogy szerintem van e túlvilág? Mondtam neki, hogy szerintem nincs, de ez kicsit olyam mint Schrödinger macskája. Majd kiderül, amikor odajutunk.

Utána gyűlésre mentünk, most értem haza.

B-vel nagyon sokat beszélgettünk ma is. Olyan magánéleti helyzetben van, amiben, saját tapasztalataimmal tudom segíteni. Ez jó érzéssel tölt el. Sokat tanultam magánéletről az elmúlt években, mi a normális, hogyan működnek az emberi kapcsolatok. Ennek legalább egy szeletét átadhatom most.

Szeretem ezeket a lazulós hétvégéket. Abszolút nincs bennem, hogy haszontalan vagyok és nem tudom lekötni magam. Sőt. Élvezem a pihenést, hogy feltöltődöm. Mondjuk nincs sok kedvem dolgozni menni holnap, olyan vasárnapi meh hangulatom van, de csak túl élem majd a hétfő nevű izét, amit odatettek a hét elejére :D

Most nagyon egyszerű gondolatok, érzések fognak következni, ugyanis mocsok fáradt vagyok.

Ennek oka nem az, hogy hajnali 4-kor keltem, mert kivittem Zs-t és a barátnőjét a reptérre. Azt hiszem a mai napomnak az volt az egyik legemberibb pillanata.  Nem fogom bizonygatni, hogy ez egy önzetlen emberi gesztus volt a részemről, de nem is azért tettem, hogy mindenáron lássam. Az igazság valahol a kettő között van. Emberi volt, kedves és azt hiszem ez a működésem része. Zizi volt, izgult álmos volt, vettem reggelit, hiszen Viktor az Viktor, amit persze nem kért. Jót nevettem ezen, meg azon is, hogy a csokit, amit kedvességnek szántam úgy kellett rátukmálnom.
Miért ítam le ezt? Azért mert 1200 nappal az indulás óta eljutottam oda, hogy ezen nem durciztam be, nem vettem zokon, nevettem a helyzeten, jó volt, vidám és kedves pillanat.

Utána behúztam a céghez és pakoltunk. Kibaszott sokmindent az emeletről a pincébe, hárman csináltuk a munkás srácokkal, 1 óra volt 3 embernek. P persze megígérte, hogy jön és segít.. de hát valahogy nem ért oda időben. Utána egész nap pakoltam, a kis segítségem lebetegedett, a munka meg ömlik ránk. Fáradok, fizikailag, mentálisan még tartom magam. Persze nem könnyíti meg a helyzetet, hogy kosz van, száll a por, közben újabb és újabb ügyfelek jönnek vásárolni, P morog, hogy miért nem takarom le a mintákat, ameddig vésik a falat.

Azért csillagom, mert egyszer csak elkezdték vésni azt a kibaszott falat, miközben voltak nálam. Azért mert ez a szájbabaszott felújítás csúszik és azért mert nem kellett volna átköltöznünk ameddig nem fejezték be. Persze nem mondtam, persze régebben beleálltam volna ebbe a helyzetbe is. Inkább felhívtam B-t, neki morogtam. De majd holnap új nap lesz, beveszek egy adag leszarom tablettát és ennyi.

Tudom könnyű ezt így kijelenteni. De ezzel az alapgondolattal futok neki a reggelnek. Igaz nem kapkodom el a bemenetelt. Normál esetben bemennék előbb, de a mai események tükrében egy lófaszt fogom én pluszba odatenni magam. Múlthéten már mondtam P-nek, hogy figyeljen oda egy kicsit a stílusára. Most egyszerűen csak elkezdem csak a kötelezőt beletenni, a plusz egyenlőre elmarad. 

És mindezeket ma elmondtam volna gyűlésen is, ha nem estig oktattam volna. Na de itt a blog, lehet vekengeni :D

Mindezen puffogás ellenére a fáradtság nem hozta magával sem az agressziót, sem a feszültséget. Inkább csak tényszerűen élem meg ezeket a negatív dolgokat, tudom, hogy normális emberi érzéseket vált ki belőlem és azt hiszem viszonylag jól is kezelem a külvilág felé ezeket.

Szóval ezt hozta ez az út, ezt kaptam 1200 nappal a mélypont után. Valós emberi érzéseket. 

Kicsit húzósra sikerült ez a hét. Pont pénteken néztem meg, hogy 1,5 hét alatt 26 túlórát sikerült összeszednem. Ez persze anyagilag jó, de egyébként kimerítő. Hétfő reggel, amikor bementem az új helyre (drámai felütés, sicc) majdnem elsírtam magam. Konkrétan lófasz és estifény volt az egész. Szerszámok mindenhol, építőanyagok, egy nagy állvány a tapétázáshoz. Nem tagadom, felbasztam magam. Fel is hívtam B-t, aki közölte, hogy bár nem állt szándékában, de este gyűlésre megyÜNK. Nem tiltakoztam.
Zs-vel is beszéltem telefonon, ventilláltam egy sort, mert legutóbb abban maradtunk, hogy ilyen esetekben ott van a másik és kölcsönösen, de kiadjuk magunkból ezeket a dolgokat. 

Este elmentünk gyűlésre és jó volt kiadni magamból, szenvedélyesen, káromkodva, ezt az egész költözéses herce hurcát, meg fejetlenséget. Igen, a gyűléseknek megvan ez a szerepe is. Elmegyek és beszélek, nem magamban hordom a problémákat. Nem tőlük, tőletek várom a megoldásokat, hanem csak kiadom magamból őket.

A hét többi része inkább csak fizikailag volt megterhelő, mert nem tudunk normálisan berendezkedni, ameddig a munkások le nem vonulnak. Az, hogy ez mikor fog bekövetkezni, csak a jóisten tudja... mondom én ateistaként.  Folyamatosan a Pénznyelő című Tom Hanks vígjáték van a fejemben. "Mikor lesznek kész?" "még 2 hét'" érkezik a válasz.. Hát átélve ezt nem annyira vicces :D
A hab a tortán, hogy nincs fűtésünk. Nem is tudjuk mikor lesz. Nem dramatizálom, de azért kissé kezd hűvös lenni. 

Csütörtökön P-nek jeleztem, hogy lennének kereskedelmi ötleteim, amiket ő lesöpört, hogy nem most van itt az ideje. Ezen én meg bedurciztam. Igen, szándékosan használom ezt a kifejezést, mert rosszul esett. Nem az egomat bántotta, inkább csak az ahogy megtette. Szerencsére ezeket pénteken meg tudtuk beszélni, elfogadom az ő érveit is, de azt elmagyaráztam neki, hogy nem azt kértem dobjunk el mindent, hanem csak beszéljük át hogyan lehet több pénzt csinálni, mert a felújítás messze túlszaladt a költségvetésen. Megbeszéltük, holnap össze is rakok egy kereskedelmi tervet, hétfőn, vagy kedden, vagy valamikor meg átbeszéljük :D

Egyébknt, most az egész hétvégépihenésre szánom. Ennek több oka is van, kicsit meg is hültem, meg kurva fáradt is vagyok. Szponzorommal is beszéltem, Á-val, B-vel, F-fel, Zs-vel is. Basszus lassan itt az egész abc :D

Szóval ma full pihi, meg sorozatok, holnap egy kis lelki munka, kereskedelmi terv és sok, sok alvás.

 Zs-vel kávéztunk és beszélgettünk egyet péntek délután. Jó volt, feltöltött. Azonban a határvonalakat nem találjuk, sem ő, sem én. Viszont ez abszolut nem tölt el bizonytalansággal, sőt. Élvezem a közös perceket és megtanultam nem mozizni. Csak megélni a pillanatot.

Lassan sietni.

Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy kibaszott húzós hetem volt, majdnem teljes lelki nyugalommal toltam végig. A költözködéssel és az előkészületekkel együtt 18 órát töltöttem pluszban a cégnél.

Volt itt minden kérem szépen...
- szülinapomon salgó polc szerelés a segítségemmel
- 6 órás üzlet összerakás
- közel 6 tonna áru mozgatása

Mégis úgy érzem, hogy jól érzem magam, jól vagyok. Igaz, hogy a tegnapi költözés kicsit kaotikusra sikeredett, mert a többi kollégám, hogy is fogalmazzam finoman, baszott rendesen összerakni amit át kell vinni az új helyre? :D Apropó új hely.. bár én nem voltam tegnap ott, de a többiek elmondása szerint sehogy se áll. Egy szobába zsúfolták be az összes cuccot, vagyis holnap az őskáosz fogad majd. Mondjuk ezt most pont leszarom. Én tudom, hogy a mi kis csapatunk erőnkön felül mindent megtett, hogy a részünk rendben legyen, innentől kezdve sztoikus nyugalommal szemlélem az eseményeket. Ami fontos még, hálás vagyok Á-nak és B-nek, hogy eljöttek és besegítettek, ahol csak lehetett.

Egyébként tegnap akartam blogolni, mert 1189 napja, azaz 3 éve 3 hónapja és 1 napja voltam az úton. De annyira fáradt voltam, hogy inkább mára halasztottam, este még elmentem gyűlésre, ahol bevezetőt is tartottam, majd bezuhantam az ágyba. Persze, hogy nem tudtam aludni :D Annyira fáradt volt a testem, hogy nem találtam a helyem az ágyban.

Azért, hogy ezeket az eseményeket így tudtam végigcsinálni, több embernek is köszönettel tartozom.
Zs-nek, hogy a szülinapom alkalmából felköszöntött és jót beszélgettünk. Normálisan, nehéz témákat is érintve. Olyan emberi volt az egész, úgy éreztem az életem kirakósának egy darabja a helyére került.
F-fel is sokat beszélgettem a héten, és ott vannak a barátaim az AA-ból is, akikkel szinte napi szinten tartom a kapcsolatot.

Úgy gondolom és érzem, hogy ti vagytok az a háttéroroszág, akik nélkül ezt a hetet sokkal nehezebb lett volna átvészelni. Igen, tudom, hogy ehhez én is kellettem, de nélkületek szarabb lett volna. 

Szóval mára maradt a pihenés, egy röpke nap.. Nem tudom, mikor fogom kipihenni magam, de nem is ez számít. Azt élvezem, hogy minden nehézség ellenére mosolygósan telt a vasárnapom.

Nehéz időszak van mögöttem. Kiégés, túlhajszoltság, sikertelenség, apa halálának az évfordulója, sorolhatnám.

Szólhatna ez a blogbejegyzés arról, hogy mennyire elvesztettem időnként a hitemet abban, hogy éljem az életem. Mennyire céltalanul vágtam neki a napjaimnak.

Most, a születésnapom előtt egy nappal, az jutott eszembe, hogy fiatalkoromban, apa betegségének az idején, mikor sokkal szarabb helyzetben voltam, egy idézetet ismételgettem.
"Az ember nem arra született, hogy legyőzzék" 

és valóban, nem azért kaptam 1185 nappal ezelőtt egy második esélyt az életre, hogy fejet hajtsak és megadjam magam. Akkor sem tettem és most sem fogom. Mint a bunyóban.. eljön az a pillanat, amikor kibaszott kényelmes lenne lent maradni, feladni és csukott szemmel hátradőlni a szakadékba. Akkor sem tettem és most sem fogom.

Akik ismernek tudják, hogy mennyire film és sorozat buzi vagyok és előszeretettel citálom a beszélgetéseimbe az onnan vett idézeteket. Nem, most nem az általam annyira kedvelt Batman idézet jutott eszembe.

Hanem egy jelenet a Netflixen lévő Sandman sorozatból. Amikor a Halállal küzd. Párbajoznak, szavvakkal és egyre erősebb fogalmakkal próbálják legyőzni a másikat. A Halál nyerésre áll, de Sandman legyőzi azzal a kifejezéssel, hogy remény.
Igen, teátrális jelenet, mégis megvan számomra az a szépsége, hogy talán a remény az, ami segíthet átvészelni a nehezebb időket. Hogy van kiút ebből a pokolból. Hiszen eddig is kifelé haladtam, talán nem most kellene feladni.

Hiszen az életben vannak apró csodák, szép pillanatok. Olyan értékes emberek, akikre számíthatok.

Csak rajtam múlik, hogy azzal foglalkozom, mim nincs, vagy azzal, amim van.  Csak az én döntésem, és ha elbizonytalanodnék, vagy elveszettnek érezném magam az élet sötét óceánján, akkor ott vagytok ti, mint világítótornyok és segítetetk révbe érni. Biztonságba, haza találni.