Bár lassan 3 éve és 9 hónapja vagyok tiszta, még is úgy érzem, hogy a legnagyobb kihívást az őszinte emberi kommunikáció jelenti az életemben. Az a típusú, amiben érzések is vannak. Ugyanis nem mindig érzékelem helyesen a valóságot. Nem tudom ez jó vagy rossz, helyes, helytelen. Persze ez így nagyon ki van sarkítva. Igenis van egy csomó tapasztalatom, de még is.. 

bassza meg, amikor az ölembe vettem a laptopot, annyira kristály tisztán megvoltak, a szavak és a kifejezések a fejemben. Nem nagy szavakkal akartam dobálózni és nem is vezekelni akartam (az elmúlt egy héten többször is nehezen fejeztem ki az érzéseimet) egyszerűen csak kiírni magamból azt az eszmefuttatást, ami most este bennem volt.  Arról, hogy hogyan élem meg a valóságot, vagy azt az alternatív valóságot, ami a fejemben vagy az érzéseimben kerekedik. Szeretném jól leírni, de most sem érzem igazán, hogy át tudom adni, ami foglalkoztat. Zavar, hogy én aki az üzleti életben penge módjára értékesítek, képtelen vagyok valakivel, aki fontos, normális beszélgetést folytatni. Erről írni meg végképp kuszán tudok csak :D Faszom..   

Szombaton F-fel nem találtam meg a közös hangot, tegnap meg Zs-vel. Nagyon akartam mind a kettőjüknél, de nem ment. Annyi tapasztalatom már van, hogy itt is, ott is kiléptem a beszélgetésből, mielőtt bekapcsolt volna az ego és duzzogok / megsértődök, / túlagyalom, stb. Áldom a sorsom, hogy hallottam anno egy idősebb társat arról mesélni, hogy ilyenkor elvonul, elengedi a dolgokat és utána hálát ad az istennek, hogy se magának, se másnak nem ártott. 

Nos ezt a bevezetőt 2 éve hallottam, mostanában jutott el az agyamig :D Hiába jó munkához idő kell.

Így visszagondolva mind a két esetben tudom, hogy mik voltak a mozgatórugók. Ott van generálisan a munkahelyi probléma csomag, ami megfeszít és gyomorgörcsöm van minden vasárnap este, hogy egy újabb hét kezdődik. Nagyon rég nem érintett meg ennyire egy ilyen szitu. A régi életemre emlékeztet, amit igyekeztem feszültség tekintetében is magam mögött hagyni. Nem ragozom túl, de kurvára örültem, amikor itt elhelyezkedtem, mert szerettem a céget és a munkám, ez most eltűnt és már nem is jön vissza. 

F-nél benne volt a nyűgösségemben, hogy megint beosztotta az időmet, Zs-nél pedig... hogy kezembe akadt pár napja egy kézzel írt levele, ami rendrakás közben esett ki az irataim közül. Elolvastam, meghatódtam, de nem foglalkoztam vele. Mondjuk jobb lett volna, mert akkor nem a tudatalattimra marad, azt meg tudom, milyen kis görény :D Csak 1 napomba telt visszafejteni...

Tudom, hogy ők ezt megértik és az összképet nézik velem kapcsolatban. Nincs bennem önvád, vagy rossz érzés, nem is érzem úgy hogy olyan szavakkal kellene feléjük nyitnom, hogy sajnálom. Egyszerűen csak ki akartam írni magamból, mert ezen a héten nem lesz szponzorozás és telefonon se tudtunk eddig normálisan beszélni, talán holnap. 

Hiszek abban, hogy ha kiadom magamból a gondolataimat, akár itt, akár gyűléseken vagy G-nek, akkor nyugodtabb a lelkem.

Nem szándékozom coelho-i magasságokba emelni a blogot, de ez a gondolat ma nagyon bennem van:

Az életben az igazán fontos dolgok, a szeretteinkkel töltött idő, az élmények sokasága , az utazás és a kaland. 

Nem a köcsögök az utcán vagy a munkahelyünkön.

Kapcsolj ki, pihenj és ne hagyd hogy olyan emberek vegyék el az idődet az igazán fontos dolgoktól, akit mit sem érnek. 

Szerdán beszéltem a főnökömmel, hogyan tovább. Amikor január elején leültünk, akkor eszközöket kértem, amivel pénzt kereshetek a cégnek, és magamnak is. Akkor voltak ígéretek. Most, közel 3 hónappal később, semmi nem valósult meg ezekből. 
Szóval higgadtan, de határozottan elmondtam, hogy ez nekem több szempontból sem jó. Megértette, megköszönte az őszinteségem, de továbbra sem tudott semmi konkrétat mondani.
Én pedig jeleztem, hogy 3 hónap, és állást kezdek keresni. Nem fenyegetőztem, csak elmondtam.

Természetesen 3 hónapig nem fogok várni, megteszem a megfelelő előkészületeket. 
Pl.: beszéltem egy ismerősömmel, Pandorfban (nem a világ végén) Obiban, barkácsosztály, napi 8 óra, nettó 2000 Eur. Persze kell német nyelvtudás, meg sok a tisztázandó kérdés is.

De ez is egy lehetőség és nincs a világ végén. A másik dolog, hogy az itthoni, politikai történések függvényében, egyre kilátástalanabbnak érzem a helyzetet, ahogy írtam is már erről. 

Meglátjuk.. addig gyűjtöm a pénzt, edzek, napi rendszerességgel, dolgozom magamon lelkileg és minden nap németül tanulok. Bárhova is jutok a vilégban, egy pici német és angol tudással már könnyebb lesz. Ahhoz meg még fiatal vagyok, hogy benne ragadjak egy ilyen szarban.

A héten 2 bevezetőt is tartottam. Pénteken a 3. hagyományról, azaz a tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya, tegnap pedig arról, hogy mit jelent egy jó szponzor az én életemben.

A pénteki nagyon jól sikerült, többen, régi társak is odajöttek, megköszönték. G, a szponzorom is ott volt, beszélgettünk. Kedvelem, sokat ad a felépülésemhez a személye és a tudása. Pl.: sose gondoltam volna, hogy AA irodalmat olvasgatok vasárnap, rendszeresen, ahelyett, hogy PS-eznék :D

A végére pedig egy nagyon érdekes (jó értelemben véve) élmény.
A cégnél, veünk szemben vagy egy templom. Többször gondolkodtam, hogy bekukkantok, nagyon szimpatikus, hogy mindig nyitva van a kapuja, jelezve, bárki, bármikor betérhet. 
Pénteken, munka után bementem és 15 percig ültem a csendben, élveztem a lelki békém, beszéltem apuhoz, sírtam is egy kicsit, mert átjárt a hiánya. Írhatnám, hogy fura élmény volt, de számomra ott, abban a pillanatban a spirituális élmény az volt, hogy 15 percel később, lelkileg békésen, megnyugodva léptem ki a napfénybe és élveztem a tavaszi időt.

A hétvégi és a mai események tükrében arra jutottam, hogy lehet külföldöm próbálok szerencsét. Ahogy Zs fogalmazott ma "nem akarok egy kommunizmus remake-ben élni" én sem. Szomorú és végtelenül elkeserítő ez az egész. Megvárom a választások eredményét és meglátjuk.

Addig spórolás vagyis költség stop van. Fel akartam újítani a lakást amiben lakom, légkondit is szerettem volna bele. Nem lesz és felújítás sem. Pedig a tulaj jófej volt és előzetesen már beleegyezett, tetszett neki az ötlet. 

A cégnél is gázos a helyzet, bevallom elfáradtam. Azok a váéltozások, nagy tervek, amiket ígéretként kaptam még nem valósultak meg. A fizum kevesebb, jutalék nincs.. szóval a tavalyi béremnek csak kb. a 65-70%-t keresem meg. Ez meg a mai inflálódó világban lófasz. A dícséretek se jellemzőek a cégnél. Szóval ahogy így jobban belegondoltam, se anyagilag se emberileg nem vagyok motiválva. Szóval holnap, kedvesen, higgadtan, de határozottan megkérdezem mi a terv? Mert ha nincs változás egy hónapon belül akkor állást keresek. 

Egyébként a kurva anyját P-nek. Olyan fasza kis cég lehetne ez.. de hát kkv.. azaz neki kell mindig mindent intézni, isten ments, hogy kiadjon bármit is a kezéből. Ezáltal minden csúszik, lassú, szar tempóban halad. De leszarom. Már nem teszek bele annyit, nem megyek be lelkesen, nem hajtom magam. Csak szépen lassan. Minek teperjek? Plusz pénz nincs belőle, és a legutolsó nagyobb megrendelésem miatt se kaptam egy fikarcnyi visszajelzést sem.

Nos, most, hogy így kivekengtem magam, letusolok és nem írom meg azokat a posztokat a cégnek amiket szoktam. Feleslegesnek érzem abba is beletenni a munkát. A céges telefont se hoztam haza. Nem fogok többet beletenni, nincs értelme.

A plusz energiáimat inkább a lelki fejlődésemre, a józanodásomra fordítom, és az angol tudásom felfrissítésére :D jobb ez hosszabb távon nekem.

Nagyjából 1 hónapja nem blogoltam. Jó volt ellenni magammal egy kicsit. Illetve azért nem zárkóztam be teljesen :)

Sok minden történt, talán ami a legjobban megérintett, hogy 5 éve nem voltam ilyen beteg, mint 2 hete. Influenza volt, minden szar tünettel együtt. Volt itt láz, hidegrázás, orrfolyás, torokfájás. Felborult az alvás ciklusom, és a végére olyan lettem mint egy zombi. Tettem-vettem magam a lakásban, már fájt a fekvés, de ha kisétáltam a boltig, akkor meg le kellett ülnöm, mert leizzadtam és remegtem a kimerültségtől. A fizikai rész mellé még bejött a mentális fáradtság is. A szociális távolságtartás és ingerszegény állapot. Kezdtem a végére befordulni.

Szóval szar volt. :D

Az az érdekes, hogy összesen 4 ember hívott fel és kérdezte meg hogy vagyok. Zs, F, G a szponzorom és anyám. A többiek számra mintha megszüntem volna létezni. Nincs és nem is volt bennem se harag, se csalódottság, se semmilyen negatív érzelem ezzel kapcsolatban. Csak az jutott eszembe, amit a második szponzorom mondott. Ide nem barátkozni járunk. Akkor ez nagyon rosszul esett és bizonygattam neki, hogy már pedig én a barátaim miatt jövök. 

Most, kb 1 évvel ezen beszélgetés után, belátom igaza volt. Én józanodni járok az AA-ba. Az, hogy születnek értékes emberi kapcsolatok, jó dolog, de nem ezért megyek. A felépülésem az elsődleges. Most szombatot össze is futottam vele és utólag elismertem igaza volt. Úgy tartottam helyesnek, ha ezt az egészet elmesélem neki. Hiszen az is a fejlődés része, hogy átértékeljük a múltunk bizonyos részeit.

Gyűlés. 

Nos ez már egy érdekesebb dolog. Azt érzem, hogy a csoport kezd szépen lassan az érdektelenségbe fulladni. Elvileg február végén lett volna egy lelkiismereti gyűlés, nem lett megtartva. Most szombaton csak ketten voltunk az egyik fiatal barátommal, mint csoporttagok. Á beviharzott csak, majd elviharzott, azóta  se kép se hang. Telefont nem veszi fel, üzenetre nem válaszol...

Igazából nem akarom felfújni a dolgot, felhívtam a szponzorom, vele megbeszéltem. A következő lelkiismeretin majd beszélek a többiekkel, ki mit szeretne vagy tud vállalni, aztán meglátjuk.

Megint csak nem csalódottság van bennem, hanem.. nem is tudom.. Próbálom elfogadni és megérteni, hogy másnak ez miért nem annyira fontos mint nekem. Persze nekem se volt mindig az ha őszinte akarok lenni. Csak a józan mélypont óta.

A szponzorommal viszont remek a kapcsolatom, jól haladunk, vettem egy csomó könyvet, amiket javasolt, olvasom őket, de mindig csak annyit, amennyit be tudok fogadni. Most hétvégén is 2 órát elvoltam a hagyományokkal, történetekkel. Érdekes régebben ki nem állhattam őket.. Most meg érdekelnek.

több mint 3 éve 8 hónapja és 6 napja vagyok ezen az úton. Szeretem. 

Szeretem napok voltak. Bent is elcsendesedtek a dolgok, igaz nem a főnökömön múlott, inkább azon, hogy én elfogadom jelen pillanatban, vagy nevezzük úgy, átmenetileg ez a fizetési konstrukciót. Adtam neki, magunknak kb. 2 hónapnyi türelmi időt, ha látom a változást akkor jó, ha nem akkor élesebb határokat húzok. Nem azért mert fasza gyerek vagyok, csak ki kell állnom magamért, normálisan. Jött vissza szülés után egy kolléganő.. Hát.. még elemezgetem a helyzetet. Nekem konkrétan karcolgatja az idegrandszerem. Mert nagyon akar bizonyítani, meg, hogy ő mindenhez (IS) ért. Mondjuk csak azt nem veszi fihgyelembe, hogy az elmúlt 2 év alatt elég sokminden történt, többek közt ez a cég sem az a mikro vállalkozás ami volt. Persze P kivonta magát az onboarding folyamatból, vagyis inkább, bocsi nem érek be, megtennéd hogy.. szóval rám maradt.. Faszom..

Na mindegy, vannak fontosabb dolgaim. Például az, hogy múlthéten B felhívott és beszélgettünk. Jó volt, nagyon örültem neki. Ma pedig elmentünk együtt gyűlésre, és utána is beszélgettünk hazafelé. Majd amikor a kocsiból kiszáltam, mondtam neki, hogy hiányzott a társasága. Kicsit sutára sikeredett, elvégre a macsó pasik nem lelkiznek, az alkesz macsó pasik meg plána nem, vagy ha mégis akkor kurva bénán adják elő :D Vicces, hogy időnként még mindig zavarban vagyok, amikor az érzéseimről kell normálisan beszélni.

Sokat beszélgetek a szponzorommal. Úgy érzem, hogy jól haladok, fejlődök, stabilabb a lelki békém, amióta dolgozom a lépéseken. Ez pedig jó nekem. 2 hetente találkozunk, hetente edig fixen beszélünk egyszer.

Zs-vel tök jó a kapcsolatom :) Nem beszélgetünk anyira gyakran, mint a betegsége alatt, de ez így van jól. A hozzá fűződő érzelmeimet nem tudom még pontosan definiálni, és bevallom most nem is akarom. Jó, hogy vagyunk egymás életében és beszélgetünk, néha találkozunk egy kicsit. Számomra jó, hogy ha kérdésem van az emberi kapcsolatokkal, akkor tudok tőle kérdezni, őszintén, és számíthatok a véleményére.

F-fel pedig szinte minden nap beszélgetek, amióta az anyukája elment. Segítettem pakolni, picit a gyászfolyamatban is. Bár úgy érzem érzelmileg lezártam az édesanyja halálát mégis nehezen írok erről.

Zanzásítva másfél  hét eseményei.. Bevallom azért is sem írtam, mert jó volt élni. Jelen lenni a napomban,mosolyogni, érezni, kicsit felszabadultnak lenni.

Bevallom régen nem volt már ennyire klassz hétvégém :) Feltöltött kisimított és jó érzések vannak bennem.

Péntek délutánnal kezdődött, találkoztam a szponzorommal, nagyon jót beszélgettünk. Volt szó hitről, a küldöttgyűlésről, a honi csoportban való aktivitásokról, emberi kapcsolatokról, érzésekről. Ezek a beszélgetések mindig feltöltenek. Mert nem kell elvásároknak megfelelnem, azt érzem, hogy a velem szemben ülő ember inspirál, ösztönöz. Olyan mint egy jó edző. Segít, motivál, de hagyja, hogy magam fedezzem fel ennek az útnak a széségeit. Megnyugtatott, hogy azok az érzések, amik bennem vannak, teljesen valósak és normálisak a csoporttal, vagy a benne történtekkel kapcsolatban.
Utána pedig egy születésnapra mentem, innen nem messze. Szóval a heti 2 gyűlés megvolt.

A honi csoportomat, most passzoltam. Bevallom elég sok feszültség volt bennem, a csoport tagok aktivitása (vagy annak hiánya) miatt, a fiatalabb tagunk lelépése miatt. Elmondhatatlanul hálás vagyok Á-nak( nem tudom mi lenne nélküle velem), hogy azt mondta, pihenjek, elviszi most ő a vállán ezt a gyűlést, kicsit szusszanjak, rám fér. Nagyon jó nap volt, pihenős, főzős, sorozatnézős. Élveztem, feltöltött.

Ma pedig folytattam a lakásom rendbetételét. Kimostam a függőnyöket, rendet raktam a konyhában, otthonossá varázsoltam a kis kuckómat. Tervezgettem, hogy hogyan alakítom majd át, galériával a lakást. Mi, hova kerül, hol lesznek beépített tárolók, szekrények, étkező, szabad tér.

Most úgy érzem a helyemen vagyok. Nem más miatt, magam miatt. Azt nem mondom, hogy teljesen feltöltődve :D mert még pár nap szabi rám férne, de azt hiszem a Mormota napon több energiát nem is kérhetnék :D

1309 nap.. basszus.. ez suhan, de nem baj, ez így van jól :)

A cigi utáni sóvárgásomat mind a negatív mind a pozitív érzések megélése is próbára tette a héten. 
Kezdjük a negatív érzésekkel.

A kedves főnökömmmel volt egy megbeszélésem, ahol szóba került a bérem is. Mivel magasabb óraszámban leszek bejelentve ezért a cégnek ugye többet kell utánam adóznia. Mivel a múltamból fakadóan a fizetésem egy részét levonják, ezért ez az egész azt eredményezi, hogy kevesebb lesz a nettó fizetésem. Ehhez még hozzájön az is, hogy az érdekeltségi rendszerem úgy lett kialakítva, hogy akkor keresek plusz pénzt, ha kiemelkedően teljesítek. Ezzel nincs is semmi baj, de az előző évben 22%-kal több forgalmat generáltam mint a bázis évben. Ezt képtelenség évről évre megugrani ugyanazokkal az eszközökkel. Summa summárum, a tavalyi kiemelkedő teljesítményem hozadéka egy nettó fizetés csökkenés.

Ma voltam az éves AA küldöttgyűlésen, amit ide leírok az az én személyes véleményem. Kb, mint egy lakógyűlés. Soha a büdös életben nem ér véget, mindig van egy két faszkalap, aki a saját fontosságát hangsúlyozandóan a végtelenségig beszél a semmiről, megy a szófosás és átláthatatlan a pénzügyi helyzet. EGy olyan egyszerű kérdésre, hogy xy küldjön e továbbra is anyagokat a levlistára, 35 perces felszólalás cunami volt a válasz. Bevallom 2,5 órát bírtam idegekkel, majd inkább eljöttem. Érdemi dolgokról kevés szó esett, minden tiszteletem azon társaimé, akik ott maradtak és tenni akarnak a közösség érdekében.

Ma este a honi csoportunk legifjabb tagja közölte, hogy talált egy "szponzort" aki szerint lehet ő nem is alkoholista és most úgy gondolja nem fog gyűlésekre járni. Na ezen felbasztam magam és ennek hangot is adtam. Igazából a tehetetlenség jött ki belőlem. Persze foglalkozzam a saját józanodásommal, de akkor is felelősséget érzek társak iránt. Főlag ha fiatalabb, bizonytalan és tapasztalatlanabb. Ahhoz, hogy ezt helyén tudjam kezelni, beszélek holnap a szponzorommal.

Pozitív érzések

1300+1 nap :D na jó nem viccelődöm el, szép és kerek szám, jó megélni.

A héten volt azzal a sráccal és Zs-vel egy nagy megbeszélésünk, akinek segítek az üzleti dolgaiban. Itt ötleteltünk, mentorkodtam, beszélgettünk és úgy néz ki kezd irányba állni a dolog. Ez feltöltött, mert egy picit a régi életem rutinjai jöttek elő, üzletfejlesztés, mentorálás, sales, adok kapok (gondolatok szintjén) inspiráló és szuper este volt.

Csütörtök este összagabalyodtunk Zs-vel. Igen, az elmúlt időszakban, elég közel kerültünk egymáshoz, kommunikációban is.. várható volt, hogy az ágyban kötünk ki. Maga az intimitás is feltöltött, de igazából a beszélgetés volt az ami nagyon sokat adott. Őszintén, normálisan tudtunk magunkról, az emberi és női/férfi kapcsolatunkról beszélni. Szeretem este volt. És a legjobb dolog, hogy nincs és nem is volt bennem túlgondolás kettőnkkel kapcsolatban akkor sem, és most sem. Teljesen elfogadom, hogy nincs ráhatásom az életemnek erre a részére sem, majd alakul. Teszem a dologom, élem az életem, és majd ahogy a sors akarja, vagy apám, vagy az élet, oda jutok el. Addig meg élvezem az utazást.

Minden negatív élmény ellenére sincs rossz kedvem. Az érzések, amiket a helyzetek szültek normálisak voltak bennem, ha volt is szélsőséges gondolat, azokat felismertem kezeltem, elengedtem.

Az előző hét is eltelt..az érzelmek lassan kisimultak, vasárnap kisírtam magamból a végét és megkönnyebbültem. Azt hiszem ez része az elengedésnek és a lezárásnak. Így normális, így emberi.

Ma beszéltem egy hozzátartozóval, az én telefonszámom is meg van adva, ha valaki a gyűlésről akar infókat kérdezni. Kétségbeesett volt, a párja szintivó, mikor jöhetnek, ugye nyitott gyűlés, kérdések és kérdések. A lehető legalaposabban próbáltam válaszolni, segítve azzal is, hogy keressen egy hozzátartozói csoportot, mert ott jobban fel tudják készíteni arra, mivel segíthet érdemben. Elgondolkodtató volt megélni, hogy mit érezhet, mennyire kétségbe van esve ez az ember. Megélni élőben, hogy ez a szar betegség hogyan rombolhat emberi kapcsolatokat. Viszont jó érzés volt őszintén elmondani, hogy nekem volt kiút ebből a pokolból. Jöjjenek el, várjuk őket. Elmondtam azt is, hogy ne várjanak hétvégéig, menjenek el ma gyűlésre, adtam tippeket, hol van nyitott gyűlés, remélem odataláltak.

Most, mára ennyi, lassan visszatérek a megszokott kerékvágásba, annyi változtatással, hogy 20 napja nem gyújtottam rá, és néha, mint vasárnap délután is, kimozdulok egy moziba vagy bárhová.

Ahogy Kiss Tibi és Anna and teh Barbies énekelte: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni.

F anyukája tegnap este elment. Hétfő este óta kórházban volt, intenzíven, az orvosok megtettek mindent, de már nem lehetett segíteni rajta. Tegnap este óta tudtuk, hogy elérkezett a búcsú ideje. Még lefekvés előtt kértem aput, hogy gyorsan kísérje át a túloldalra, ne szenvedjen. 

Hétfő este óta folyamatosan tartottam F-fel, barátokkal, Zs-vel, A-val a kapcsolatot, többször beszéltem velük hol írásban, hol szóban. Hálás vagyok az életnek, vagy sorsank, vagy a felsőbb erőmnek, hogy ma amikor F szólt, hogy meghalt az anyukája tegnap este, Zs ott volt velem és nem egyedül kellett ezt megélnem. Megölelt.

Ma munka után beszéltem a szponzorommal is, jó volt, emberi, este pedig gyűlésre mentem, ahol megint csak beszéltem és kiadtam magamból. Többen odajöttek és megölelgettek a végén.

Kibaszottul hálás vagyok a felépülésemnek, hogy az alkohol eszembe se jutott ezalatt a 3 nap alatt. Nem volt ivásvágyam még akkor se amikor a könnyeimmel küszködve, el elsírva magamat miközben F-fel beszéltem telefonon. Fáj, kibaszottul fáj, mert jóban voltunk. Karácsonykor is ott volt, amikor F meghívott magukhoz, hogy töltsem velük a karácsonyi ebédet. Persze felidéztem apa halálát is..

Kurvára ki kellene sírnom magamból ezt és nem eltárolni, de egyelőre még akadozva megy. Picit még tagadásban is vagyok, terelem a figyelmem, lefoglalom magam. A cigi hiányzott egy röpke pillanatig, el is mentem és vettem egy dobozzal. Azóta is ott van a polcon bontatlanul. És ez megnyugtatott. Egyenlre nem akarok rágyújtani, de ha jön éjjel (megint csak órákat alszom) valami szar gondolat, akkor ki tudom kapcsolni ha akarom. Eddig megoldottam cigi nélkül. És inkább cigi mint pia.