Túl vagyok rajta. 3 kemény nap volt, sok izzadással, alig aludtam, helyenlént összefolytak az ébren és félig ébren töltött pillanatok. Fizikailag szarul, mentálisan jól viseltem. Egyetlen bosszantó dolog volt csak benne, hogy gyűlésre nem jutottam el a héten. Talán a keddire elmegyek. Talán, ugyanis abban állapodtam meg magammal, hgy keddig még nyugton maradok a seggemen és amennyiben tünetmentes vagyok, csak akkor teszem ki itthonról a lábam. Sajnos így a holnapi tánc is ugrik. Mondjuk múlthéten nem jeleskedtem. Egyrészt már bújkűlhatott bennem ez a szar, másrészt reggel 8-tól bent voltam a cégnél, szóval 12 óra után még odafigyelni a lépésekre.. hát nem sikerült :D Jó nem is azért járok oda, hogy versenytáncos legyen. De nem töltött fel annyira, mint eddig. 
Sebaj, majd legközelebb.

Szóval a hetem a zömmel itthon fekszem, izzadok, anyázok, fújom az orrom és Star Treket nézek loopban telt. Ez van, kár morogni, nagyjából túl vagyok rajta. 

Bent picit döcögnek a dolgok. Az új srác elkezdett dolgozni, nagyon lelkes és szinte már görcsösen meg akar felelni nekünk. Ezen majd még dolgozni kell, hogy lazább legyen. Illetve van benne egy nagyobb fokú lázadás a társadalom ellen érzés. Amikor az egyik tehetősebb ügyfelünk szóba került, akkor elég pikirten nyilatkozott az illető anyagi helyzetéről. Ott, abban a pillanatban rszóltam és leállítottam. A vevő az akitől a fizetésünket kapjuk. Nem minősítjük, nem kurva anyázzuk (magunkban esetleg) de egy új ember ne úgy karjon nálam bevágódni, hogy minősítgeti az ügyfelet. Értem, fiatal, 24 éves. Ok, akkor ezen még dolgozunk.

Ilyenkor is a sponzorom szavai jutnak az eszembe, nem várhatsz el emberektől olyan dolgokat, amikre te sem voltál képes akkor, amikor annyi idős voltál mint ők. Igaz, ezt mindig próbálom szemelőtt tartani.

Szóval mára ennyi, kicsit dáthásan, kicsit kócosan, de azért egy fél mosolyt elrejtve a szám sarkába, 4 évesen, 7 hónaposan és 4 naposan.

pacsi és béke

Sose gondoltam volna, hogy ez a két párosítás jól működhet. Főleg mert azt hittem kétballábas vagyok. De hétfő este kiderült, hogy működik, nagyon is szórakoztató módon és én sem vagyok annyira béna :D Továbbra is élvezem a táncórákat, hetente egyszer nem a munka vagy a felépülés van a fókuszban, hanem emberként és férfiként jól érzem magam. Feltölt, kikapcsolt szórakoztat.A táncpartnerem továbbra is nagyon kedves, mosolygós és szintén kétballábasnak gondolta magát, együtt viszont boldogolunk a parketten, ha nem is ördögien, de jól érezve magunkat.

A héten voltak bent kisebb egymásnak feszülések, úgy tűnik, hogy az életemet ez az apaszerep elkíséri. Ezt nem tudom még jól megfofgalmazni, de valahogy a főnökömnél, akinél 18 évvel vagyok idősebb, azt érzem bizonyítani akar nekem, én erre pedig ösztönösen atyáskodással reagálok. Erre figyelnem kell, mert ugyan fontos a határhúzás, de nem így. Azt hiszem erről, majd amikor letisztul még írok bővebben.

Csütörtökön voltunk egy konferencián, ahova úgy mentem, hogy voltak bennem félelmek. Hiszen ki tudja kivel találkozom a régi életemből, hogyan fog reagálni stb. Több emberrel is összefutottam, de senki nem firtatta a régi dolgokat, semmi negatívat nem tapasztaltam, beszélgettem, kivel mi van, hol dolgozik. Tudom, hogy ez a fajta mozizás is a függőségem része, és az is, hogy néha azt hiszem én vagyok a legfontosabb, itt most negatív értelemben. Aztán kiderül, hogy nem. Ezek visszajelzések az élettől, segítenek tisztábban látni magamat és a szerepemet a világban, az életemben.

Ma pedig az öcsém szülinapján voltam, egy étteremben ünnepeltük meg. 2 órán át kajáltunk, nevettünk, beszélgettünk. Hihetetlenül jó volt, bár az a kaja mennyiség.. :D rendesen kicsinált, a desszertnek nem is maradt már hely. 

Szépen lassan, lépésről lépésre haladok. Nem sietek sehova, azt hiszem pont ott vagyok, ahol lennem kell.

Az elmúlt 1 héteben nagyon szépen kezdtek rendeződni az AA dolgok. Jót tett, hogy letisztult a kép. Most mindenk nagyon lelkes, hétközben is volt kommunikáció és a felmerülő dolgokat is simán meg tudtuk oldani. Jó volt tegnap úgy gyűlésre menni, hogy nem volt bennem az a fura bizonytalanság, mi fog ma már megint történni. 

Egyébként a héten több gyűlésre is elmentem, sőt még kórházi üzenetátadáson is voltam. Igaz egy beteg se jelentkezett, de azzal a fiatalabb társammal, akivel voltunk, nagyon jót beszélgettünk. Jó a közösségben úgy lenni, hogy nem vonja el a fgyelmem az intrika, hanem csak beszélgetünk, megismerjük egymás életútját. Ennek a srácnak többször hallottam már a megsoztásait, de bővebben eddig még nem beszélgettünk.

Voltam táncolni is a héten, megint feltöltött. Előtte D-vel, a táncpartneremmelkicsit tudunk beszélgetni, kiderült, hogy nem ismeretlen számára ez a felépülő világ, megosztotta velem az életútjának egy részét, és az őszinteségére, őszinteséggel felelteltem. Utána végig nevettük és mókáztuk a táncot, jó humora van. Adott a hetemben másfél óra felhőtlen kikapcsolódás, amikor nem mint felépülő, nem mint "üzletebmer" hanem egy sima, hétköznapi fickó vagyok, aki mosolyogva rakosgatja a két ballábát :D Kellenek az ilyen élmények is, feltöltenek, jobban tudok a többi dolgomra koncentrálni.

Persze voltam bent a cégnél is kisebb surlódások, de ezeket normáisan, megbeszélve kezeljük. Fejlődünk, fel is vettük az új kollégát. Meglátjuk, mennyire robbanunk be lassan a piacra... Nem fenntartásaim vanak, inkább csak óvatosan bizakodó vagyok. A mozizást megpróbálom elkerülni. Abból jutott az elmúlt években bőven :D

Csütörtökön egy üzleti konferenciáa megyünk, itt van bennem egy kis félsz. Hiszen a régi életem visszakacsinthat. Vannak rendezetlen dolgaim, kisebb konfliktusok, amik nem kerültek lezárásra és hát nem makulátlan a reputációm. Ellenben azt gondolom, ez egy eséyl, hogy ezeket rendezzem, vagy legalább is elkezdődjön egy változás. 

Folyamatosan álmos vagyok.. fura ez az időjárás, tudom tél, meg hideg, de majd csak kisüt a nap :)

egy pozitív hír a végére, kértem és kaptam egy 2 számjegyű fizetés emelést :)

Vannak időszakok, amikor jobb egy picit hátralépni a saját életünktől, és teret adni a feltöltődésnek, annak, hogy három lépés távolságból tekintsünk rá.

Sok minden történt az elmúlt két hónapban. Voltak szebb és nehezebb időszakok is. Most hétvégére érett meg bennem a gondolat, hogy folytatom a blogolást.

November elején találkoztunk Zs-vel, és megbeszéltük, hogy nem megy nekünk ez a „legyünk barátok” dolog. Utána csak egyszer beszéltünk, a születésnapján felhívtam, úgy gondoltam, jobb szóban felköszönteni. Ez az egész azért nyomot hagyott bennem, de nem feltűnően. Azonban amikor egy barátommal beszélgettem egy hete, és szóba került, hogy de hát mi lassan két éve szakítottunk Zs-vel, rám nézett és mosolyogva mondta, hogy nem, ti novemberben szakítottatok. Igaza volt. De erről ennyit akartam csak írni.

A karácsony és a szilveszter a szokásos esti gyűlések megszervezésével telt. Viszont a honi csoport részéről minimális aktivitás volt csak, úgy éreztem, az egész a nyakamba szakadt. A bevezetők megszervezése, a bevásárlás, a gyűlések levezetése, minden. Persze megértem, hogy a család fontosabb, nem is volt bennem semmi negatív érzés, inkább csak fáradtság. El is határoztam, hogy a január elején tartandó lelkiismereti gyűlésen ezt felhozom. Elmondom, nem duzzogva, hogy én ezt ebben a formában nem szeretném. Tökre megörültem, mert az egyik társunk már előzetesen jelezte, hogy partner ebben, rakjuk rendbe a csoportot. Örültem.

Majd a lelkiismeretin jött a meglepetés: a fent említett társ olyan személyeskedő kritikát fogalmazott meg az irányomban, amire nem voltam felkészülve. Kaptam mellé jogos észrevételt is, hogy hajlamos vagyok a csoportot a sajátomként kezelni.

Azért írom, hogy jogos, mert tényleg volt bennem ilyen. Ezt jeleztem a szponzoromnak is, és a többieknek is elmondtam, hogy azért kérek segítséget, mert pont az a viselkedés jön elő belőlem, amit szeretnék csillapítani magamban. A gyűlés hangulatára egy szót tudok mondani, B-t idézve: toxikus. Megbeszéltük, hogy három hónapos próbaidőt szavazunk meg a csoportnak, de mindenki csinálja az általa vállalt szolgálatokat. Én a háttérbe húzódtam.

Majd eljött a most szombat este. Úgy mentem oda, hogy kilépek a csoportból
(szponzorommal megbeszéltem, logikai döntés volt, nem érzelmi, annak a biztos tudatában akartam kilépni, hogy a csoport megmarad és működni fog),
mert szerettem volna egy kis nyugalmat. Mezei felépülőként menni gyűlésekre, leülni, megosztani, meghallgatni mások gondolatait, történeteit.

Végül maradtam a csoportban, mert az a társ, akinek személyes gondja volt velem, felállt és azonnali hatállyal kilépett, követte egy másik társunk is. Ott maradtunk öten: három fiatalabb, hat hónap körüli társ, B és én. Ha én vagy B is feláll, akkor a csoport szinte lehetetlen kihívások elé nézett volna.

Úgy döntöttem, maradok, mert az első hagyomány értelmében a közösség érdeke fontosabb az enyémnél.
„A csoportnak élnie kell, különben az egyén sem fog.”

És akkor a szép dolgok. 😊

A cégnél fejlesztésekbe kezdtünk, jól haladnak a dolgok, új embert is veszünk fel, most a helyemen érzem magam. Oké, továbbra sem szakadok meg a munkában, de azért nem érzem magam haszontalannak. Üzleti tervet írtam, kereskedelmi tervet vázoltam fel, új lehetőségeket szabtam az értékesítésnek.

Kiléptem a komfortzónámból, és beiratkoztam társastánc-oktatásra. F többször jelezte már, hogy szakadjak ki egy kicsit az AA – munkahely – lakás háromszögből. Megtettem. Fantasztikus volt. Egyrészt a tanárok nagyon jófejek voltak, másrészt a hangulat is szuper. Plusz remekül szórakoztam, mert találtam egy kedves táncpartnert. Szép, mosolygós nő, akit egyik, egyedül érkező férfitársam sem mert megszólítani. Odamentem, és lett partnerem. Hetente egyszer fogok járni, feltölt, és jól érzem magam.

Zárásként egy spirituális, kedves történet.

Csütörtök reggel a buszmegállóban mellém telepedett egy vörösbegy. Apa kedvenc kis madara volt mindig. Ott ült, csiripelt hosszan. Mivel nekem apu szellemisége a Felsőbb Erőm, ezért nagyon szívmelengető volt. Nem tudom, mit magyarázott, de cukin mondta. Mire felszálltam a buszra, már továbbszállt, de még előtte lőttem egy fotót róla.

Megvolt a négy és fél év is. Ma vagyok 1659 napja az úton, de csak a mai nap.

Köszönöm ❤️ 

Mindenkinek, aki az utam része.

Az Anonim Alkoholisták olyan emberek közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból.

Többé, kevésbé jól vagyok. 
("na jó de többé vagy kevésbé?" kérdezte Driss az Életrevalókban.)

Jó kérdés, ez mindig attól függ mennyire hagyom, hogy az érzéseim átvegyék felettem az irányítást. Megtanultam, hogy az ami végtelennek látszik, örökérvényűnek, múlandó. Majd elmúlik, mondogatják az AA-ban. De utáltam az elején ezt, pedig mennyire igaz. Ha jó, ha rossz a helyzet, majd változik.

Sokminden történt velem az elmúlt 1 hónapban. Jó és kevésbé jó dolgok. Egy dolog nem változott, mindig elmentem gyűlésekre. Több bevezetőt is tartottam, irodalomból, amit régen el nem tudtam volna képzelni. Készültem, nem improvizáltam, és jól is sikerültek. Nem az egóm miatt érzem ezt, hanem, mert többen odajöttek, hogy segítettek a gondolataim, az érzéseim, az életutam tapasztalata.

Voltam kórházban is, pszichiátrián, üzenetet átadni. Hihetetlen tapasztalás volt. Úgy meséltem magamról, olyan őszinteséggel, átléssel ahogy eddig még nem tettem meg. A teljes életutamat foglaltam össze. Sokat adott a fejlődésemben, megyek máskor is.

Lassan jön a karácsony és a szilveszter, elkezdtük (tem) szervezni. Sajnos a honi csoportom nem annyira aktív. valahol megértem, elfogadom, nem is haragszom senkire. Néha ugyan úgy érzem egyszemélyes hadseregként csinálom, de ilyenkor felhívom a szponzorom. Ventillálok egy sort, aztán teszem tovább a dolgom.

Az elmúlt egy hónapban sokszor eszembe jut a che sera, sera mondás. Lesz, aminek lennie kell. Teszem a magam dolgát, lehető legjobb tudásom szerint, a többit a Felsőbb erőmre és az életre bízom. Próbálok nem idegeskedni feleslegesen, nyugodtan és mosolygósan élni a napjam. Megélni a mai napom. Nem őrlődni a múlton és rettegni a jövőtől. Benne lenni a pillanatban. Mert hiszem és érzem, hogy élni jó. 

Kaptam egy második esélyt egy normálisabb, élhetőbb létre, ezért hálás vagyok.

Ma van a lelki egészség világnapja. Az egyik rehabiltációs intézményben ma tartottak12 órás felolvasást, melyre lehetett jelentkezni. Este mentem és 15 perc állt rendelkezésemre. Előzetesen jeleztem a szervezőknek, hogy a MIcimackóból fogok felolvasni.

Ez a mű több szempontból is kedves nekem. Egyrészt az életre tanít, benne van minden, ami kedves, együgyű, szerethető és számomra elgondolkodtató. Másrészt régebben ebből a műből olvastam fel Zs-nek estimeséket és küldtem el neki videóüzenetben. Azt a részt választottam, amit annyira szeretett, amikor Malacka megmenti BagJot és Micimackót, mert ő egy hős :)
De a lényeg nem abban rejlik, hogy mi volt a múltamban. Hanem, hogy ma egy kis kedvességet szerethető emléket adtam azoknak, akik ott voltak. 

Hogy miért fontos ez a számomra?

Talán 2 vagy 3 évvel ezelőtt beszélgettem Zs-vel, hogy ugye nincs gyerekem és félek az a szellemi örökség, amit apámtól kaptam így el fog veszni. Nincs senki akinek átadhatnám, akkor kedvesen azt válaszolta, hogy nem vész el, hiszen vele is beszélgetek és rajta keresztül eljut a fiához is és bárki, akivel ezeket megosztom tovább viszi azt. Azóta ez a gondolat mindig szívmelengető a számomra. Mert hiszek abban, hogy majd (szeretném leszögezni, hogy nagyon majd :D ) a legvégén, amikor lecsukom a szemem nem halok meg teljesen, tovább élek azokban, akik emlékeznek rám, akik szerettek, akikkel volt egy szép, közös emlékünk. 

Megnyugtat az a tudat, hogy az életem mostani szakaszában igyekszem sokat segíteni másoknak. Persze nem mindig vagy mindenáron, de teszek azért, hogy amit örököltem, amit tanultam ne vesszen kárba, tovább tudjam adni.

A mai nap is ilyen volt. Örülök, hogy már nem önnön egóm fontosságát érzem olyan pillanatokban, amikor elváltoztatott hangon utánzom a szereplőket, hanem csak simán örülök annak, hogy 15 percre mosolygósabbá tehettem mások napját.

tegnap volt a szülinapom. Persze előző este kicsit ráfeszültem, hogy hol tartok, nincs senki mellettem, magányos vagyok. Szerencsére nem sikerült elmerülnöm az önsajnálat mocsarába, bealudtam.

A tegnapi napom pedig nagyon szép nappá szelidült végül. Reggel Zs üzenetére ébredtem, utána B írt, majd szépen sorban jöttek a köszöntések. F és anyám is felhívott, számos AA barátom, társam írt és sok olyan ember is, akinél nem is számítottam rá. Délután még egy picit sétáltunk is Zs-vel, csacsogott, be nem állt a szája, szeretem pillanat volt több okból is. Nem részletezem ki ő és mit jelent az életemben, tudjátok. Egyszerűen emberi  és szép volt az az együtt töltött idő is a napomban. Normális, csacsogós. Régebben biztos piszkált volna az egóm, hogy na de szülinapod van, te vagy itt a legfontosabb. Most pedig csak hallgattam és átadtam magam annak, hogy jó helyen vagyok, jól érzem magam. 
Már régen le akartam írni:
"nekünk 3 év adatott meg, másnak 3 nap se, boldoggá tesz ez a tudat." Tudom, hogy senki se látta jönni, de filmes idézet volt :D

Nem ellenkeztem az Élettel, hagytam hogy átjárjon a szeretet, az odafigyelés a kedvesség, amit kaptam tegnap.

A magány érzése eltűnt estére, bár egyedül voltam, de mosolgósan és jól telt az estém. Apához is beszéltem, meséltem neki a mostani dolgokról, a jótékonysági eseményről, amit szervezek, szervezünk.

A világ tele van szép pillanatokkal csak nyitottnak kell lenni és nem elzárkózni, visszabújni a denevér barlangomba. És tegnap az a pici csoda adatott meg nekem, hogy boldog voltam. Nem a szülinapom miatt, hanem mert hagytam, engedtem a jó dolgoknak, hogy megérintsék a lelkem, az embert bennem.

Hálás vagyok az utamnak, a felépülésemnek, hogy a kezdeti félelmet, szorongást és egyéb rossz érzéseket végül át tudtam alakítani valami széppé, egyedivé szülinapossá.
Ajándékot kaptam ezektől az emberektől.

Salve Apu,

mert mindig így kezdted az emaileket.. Salve kisfiam... mind a ketten rajongtunk az ókori, római történelemért.
Salve - üdvözlégy és a mögöttes tartalma, élj boldogan.

Mindig hajlamos voltál arra, hogy egy fura, egyedi de szerethető szemüvegen keresztül nézd a világot. Ezzel is segítettél abban, hogy megtanuljam nézzek be a dolgok mögé. Ne a borítója alapján ítéljek meg egy könyvet, gondolkodjak, figyeljek és ne feltétel nélkül fogadjam el mások véleményét. Érezzek, lássak, tapasztaljak, tanuljak..
Éljek

Köszönöm! 

Azt mondják az idő múlásával jobb lesz, szerintem csak enyhül a fájdalom. Annyi minden van a fejemben, de nem jönnek a szavak, hiába, nehéz az érzéseket virtuálisan papírra vetni. Le vagy kiírni magamból mennyire szerettelek, mennyire hálás vagyok, hogy olyan emberré neveltél aki vagyok. Nem nem az alkoholistára gondolok, ezt dobta a gép ezzel nem tudok mit kezdeni, csak elfogadni, hogy ez vagyok én. 

A felépülőre emberre gondolok, aki nem adja fel, még akkor sem ha vannak zordabb és sötétebb pillanatok. Te sem adtad fel, amikor 44 évesen amputálták mind a két lábad. Küzdöttél, harcoltál, alkalmazkodtál. Felneveltél minket, megtanítottad, hogy ne adjuk fel értékeljük és szeressük az életet.
Azt gondolom, hogy jobb apát, barátot, mentort nem kívánhattam volna magamnak.

Hiszek abban, amit akkor írtál, bennem, bennünk élsz tovább. Érzem, hogy itt vagy velem, hogy egy részed a részem és figyel, segít a mindennapokban. Az örökségem az, amit tanítottál az emberség és a gondolkodás és az érzések megélése.

5 éve... hiányzol és szeretlek
kisfiad

Pénteken kaptam egy rossz hírt, ami letaglózott. Picit visszaszaladnék az időben mielőtt ezt taglalni kezdem.

Sokszor, sok helyen elmondtam, hogy 22 évig az üzleti életben voltam. Sikeres voltam, nagyon sikeres. Ezért úgy döntöttem saját vállalkozásba kezdek. Mondjuk az az alapvető gondolat nem jutott el az agyamig, hogy attól, még, hogy valaki jól tud főzni, nem kell, hogy éttermet nyisson. Ugyanis a kettő nagyon nem ugyanaz.
A vállalkozásommal nem lett volna nagy probléma, de jött a covid és apa is elment. Én pedig adósságokat halmoztam fel, amiket a mai napig becsülettel fizetek vissza. Apró lépésekkel, de haladok, hogy rendezzem a múltam.

3 héttel ezelőtt az öcsém felhívott és ajánlott egy nagyon korrekt megoldást a helyzetre, megveszik a családi házból a tulajdonrészem és ezzel nagyjából ki tudom tisztázni magam. Boldog voltam, és bele is éltem magam. Egészen péntekig. Mert ugye nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Sajnos az öcsém elképzelései nem jöttek össze, nem rajta múlt. Hálás vagyok, hogy utána járt, hogy beszélt erről.

Szóval pénteken ez az egész sokként ért. Jöttek a rossz gondolatok, az, hogy elegem van az egészből és igazából jobb lenne kiszállni. Elegem volt, hogy mindig esnek ki csontvázak a szekrényekből, melyeknek számát nem látom. Csalódott is voltam. Mozizni is kezdtem, és jött az összes vegetatív tünet a nyakamba. Izzadás, hányinger, émelygés, fülzúgás. Egyetlen dolog nem jött és nem is jutott eszembe, hogy igyak. 

Szerencsémre Zs-vel találkoztunk, kiültünk egy csendes térre és el tudtam neki ezt az egészet mondani. Felvállalni azt, amit úgy is tudott. Őszintén elmondani, hogy nem vagyok jól, hogy milyen rossz érzések, gondolatok vannak bennem. Szombaton bevezetőt is tartottam erről, ma is voltam gyűlésen és a szponzorommal is beszéltem telefonon.

Hálás vagyok, hogy vannak barátok, emberek, akikre számíthatok, társak, akik meghallgatnak. 4 év felépülés, ami meggátol abban, hogy faszságot csináljak. Gyűlések, ahol kiadhatom magamból a terheimet, hogy ne egyedül cipeljem őket. 

Közben pedig fáradok, mentálisan nyomaszt a helyzetem, hogy soha nem lesz vége. De elfogadom, hogy most egy szarabb időszakon megyek keresztül, és ma sem kellett innom.

Holnap is gyűlés, szerdán is és a héten minden nap, amikor úgy fogom érezni, nem akarok magammal kettesben lenni.