A csütörtök estém végül feszülten telt. De magamnak okoztam.. Fura az emberi agy. nagyon jól mutat leírva, hogy annak örülök, amim van és nem azon bánkódok mim nics. De a gyakorlatban megvalósítani kihívás. Konkrétan a türelemre értem az emberi kapcsolataimban. Ok, tudom, hogy még az utam elején vagyok és szépen lassan fejlődik ki bennem egy csomó minden... Tisztában vagyok vle, hogy nem lehet azonnal mindent megkapni, elsajátítani, hogy az egóm bár kisebb, de még lázad időnként. A türelem az egyik olyan dolog, amit gyakorolnom kell. Alapvetően mindig is türelmesnek gondoltam magam. Ok, ez így is volt, de más az a fajta türelem, amikor magadra kényszeríted, mosolyogsz miközben visszafojtod az érzéseid, és más, amikor a lelki békédből fakadóan éled meg a dolgokat. Senki sem mondta, hogy egyszerű.
Csütörtök este türelmetlen voltam Zs-vel. Viszont sikerült megbeszélnünk és elsimítanunk. Ez folyamatos tanulás az életemben. Ha nem is azonnal, de kommunikálok és elmondom az érzéseim. Nem fojtom el magamban, hogy majd jól kirobbanjanak, pusztítva magam körül. Nem.. tanulom, hogy egy szelepen keresztül de szépen lassan kiengedjem magamból. Egyébként ez anyámmal kapcsolatban is és F-el kapcsolatban is jobban működik most már.

Ennek eredményeként életem egyik legszebb napja következett. Apró kis csodákkal, közel 500 km vezetéssel, boldogsággal, kisebb üzleti próbatételekkel, mindennel, amit egy normál ember kívánhat. Azt hiszem az elmúlt másfél napban benne volt minden, amit szeretek az életemben. Barátok, szerelem, család, és egy jó munkahely. 

Most este gondolkodtam el azon, hogy megérdemlem e mindezt, a második esélyt. Jó bevallom rövid gondolatmenet volt, mert jött a kérdés, hogy meg? és a válasz igen.
De nem mindig volt ez így. Az elmúlt 27 napban dolgoztam magamon, kemény munkával. AA gyűlések, irodalom, feszültség levezetés, szemléletváltás.
Fontos apró lépések egy hosszú utazás kezdetén. Szeretem őket. Miért merült fel bennem még is ez a kérdés? Mert ma reggel, amikor felébredtem és Zs mellettem feküdt csodálatos volt az a pillanat..is.. És most este belémhasított, hogy min mehetett keresztül mellettem azon az éjszakán, ahogy bántottam és látta bántom magam. Nem ostorozom magam, de ha eszembe jut fáj. És az is ahogy anno F-el elváltak az útjaink, ahogy anyámmal nem tudtam apa haláláig rendezni a kapcsolatom, hogy az öcsémmel mostanában kezd csak jó viszony kialakulni, pedig remek embernek tartom és büszke vagyok rá. Min mehettek keresztül ezek az emberek, ameddig csak romboltam magam körül? Ha egy pillanatig úgy gondolnám, hogy két mondattal elég jóvátételt kérni elég ha ezt visszaolvasom.

Nincs rosszkedvem, nem bántom magam azzal, hogy elmélyedek a témában. De ezek az érzések néha elő-elő kerülnek. Figyelmeztetve és emlékeztetve arra, hogy a mostani boldogságom annak az eredménye, foglalkozom magammal. Ha elhanyagolom magam, a gyűléseket akkor ez megszűnik majd.
Én pedig jó egoista módjára szeretek boldog lenni, szeretem hogy szerethetek és viszont szeretnek.