Még csak ízlelgetem a szavakat. Nem azokat, amiket Zs-nek mondtam az esti kis rituálénk során. (minden este szoktam neki hangüzenetben mesét mesélni és erre alszik el). 
A mai mesébe beépítettem azt, amit a kisfia mesélt a pomogácsokról. Improvizáltam és ebből valami olyan született.. valami egyedi és különleges. 

Nem tudom még átadni írásban, sem és szóban sem mindazt amit érzek. Tudom zavaros ez az írás most, de nem tudom jobban megfogalmazni mit adott egy egyszerű kis mese a pomogácsokról mind a kettőnknek.

Amikor sikerül megírom, de ezeket a szép érzéseket most ha így hevenyészve is, de ki kellett írnom magamból.