A legutolsó blogbejegyzésem után nem voltam annyira jól. Kezdtem a magamnak teremtett nyúl üregbe szépen lassan belezuhanni. Másnap reggel, amikor Zs-vel beszéltünk abban maradtunk, hogy ő nyaral én pedig kipihenem magam. Azóta kommunikációs csend van.

Bevallom rámfért, hogy felismerjem, szépen lassan de kezdtem lelkileg elveszíteni magam alól a talajt. Hivatalosan nem nyűglődtem és hű de jól voltam, de visszanézve az elmúlt napjaim, szépen lassan tettem azért, hogy ne legyek jól.

Pedig a dolgok, az emberek, a kapcsolatok akkor működnek az életemben, ha én, magamtól, jól vagyok. Túl sok időt töltöttem azzal, hogy mi nincs, ahelyett hogy örültem volna annak, amim van.

Ezért elengedtem most 2 nap alatt magamban a rosszat. El, mert két választásom maradt.

1. elkezdem szépen lassan, otthonosan érezni magam a nyúl üregben és ezzel megyek a visszaesés felé.

2. Összeszedem magam, egyedül és jól érzem magam a bőrőmben, azért mert élek. 

Mondjuk nem volt nehéz a döntés, de a felismerés azért döcögősebb volt. Kellett és kell hozzá, hogy most egyedül legyek. Nem várhatom el senkitől, hogy úgy viselkedjen, úgy élje az életét, hogy én boldog legyek. Ezt magamban kellett most újra megtalálnom. Milyen, amikor kifekszik az ember a kék ég alá és csak gyönyörködik a szépségében? Csodálatos. Milyen a kis szőrős szeretetgombóccal a műfüvön birkózni? És még sorolhatnám.

Hozzáteszem, hogy nehezített pálya volt az elmúlt hét. De az Ikea végetért, Voltm bent, leadtam a cuccaim, hivatalosan is végetért egy korszak. 

Illetve tegnap este a siófoki projektet is kifizették. Sokadik telefon után. Elsőre örültünk F-fel, volt nagy kiabálás, megöleltük egymást, gratuláltunk egymásnak. Aztán ez a pillanatnyi fellángolás elenyészett és maradt a fáradtság. Fél órával később beszéltünk róla, hogy már nem tudunk szívből örülni neki. Felőrölt minket a várakozás.

Viszont jól aludtam, délelőtt ügyfeleztem, szépen lassan kezdem a saját kis üzletemet felépíteni, tegnap is volt itt ügyfél. Ma megpályáztam egy 4 órás állást, lakásokat nézegettem. Holnap el is kezdem felhívni őket. Van azért még olyan, ami megfelel nekem, jó a közlekedés és a lokáció, nem utolsó sorban megfizethető.

A mai napom úgy telik, hogy magamtól érzem jól magam. Egyáltalán nem fura, nem szokatlan. Jó érzés. Hiányzik Zs. De normálisan kezelem, eszembe jut apróságokról, pl.: ma voltam borbélynál, és ott jöttem el ahol lakik. De normál hiányként kezeltem magamban.

Azt hiszem rámfért ez az összezártság magammal, hogy átérezzem ki és mi a fontos az életemben. Én. A saját nyugalmam.