Ha nagyon hatásvadász címet akartam volna adni a bejegyzésnek akkor csak simán kiírom, hogy visszaesés.

Nem, nem én estem vissza, hanem a csipet csapatunk egy tagja. Csütörtök este munkaidőben hívott fel, hogy tegnap leitta magát, ma pedig más szereket is tolt. Higgadtan, nyugodtan kezeltem a helyzetet, próbáltam bátorítani, elmondtam, hogy semmi baj. Porolja le magát, álljon fel és jöjjön vissza a közösségbe, jöjjön el gyűlésre. Teljesen kába volt, érdemben nem tudtam vele beszélni, így azt javasoltam, hogy aludja ki magát. 

Beszéltem a szponzorommal is, megbeszéltük, hogy ilyen esetben ez a helyes dolog. Persze az emberségem, a segítőkészségem azt diktálta volna, hogy menjek oda és segítsek. De ilyenkor a helyes cselekedet a józan eszünkre hallgatni. Bevallom mire hazaértem kurva dühös lettem. Bennem volt a tehetetlenség, hogy én próbáltam ennek az embernek segíteni és nem sikerült. Nem az egóm miatt voltam dühös..Csak a tehetetlenség.
Este még kaptam tőle üzeneteket, de csak péntek reggel reagáltam rá, hogy remélem jól van, jökkön gyűlésre.

Majd pénteken is felhívott a társ, hogy szarul van. Montam menjen el gyűlésre. Nem neki fontosabb dolga van, össze kell szednie magát, mert szombaton koncertre megy. És azt hiszem itt valami megváltozott bennem. Megértettem, hogy ez a helyzet menthetetlen. Nem fogom minősíteni a viselkedését. Mindenki úgy éli az életét, ahogy neki tetszik. Nekem a saját józanodásom a legfontosabb és itt volt az a pont, ahol elengedtem a vele való kommunikációt. Mert elkezdett behúzni az ő világába. Azóta is láttam, hogy hívott, írt üzeneteket, hol józanul, hol beállva, de nem reagáltam rá. Nem minősítem, de én nem tudok segíteni.

A bennem lévő nyugtalanságot két módon orvosoltam, Pénteken beszélgettem még Zs-vel. Ráírtam, hogy ha tud csörgessen meg és meséljen egyszerű, szép hétköznapi dolgokról. Hálát adtam az életnek, hogy van kit megkérni arra, hogy szekítson ki a szavaival, az ölelésével, a szerelméből abból a világból. Hogy éerezzem és tanuljam, barátokozzak azzal milyen a normális élet. Milyen élni. ezekből az apró csodákból tudok feltöltődni, nyugodtanak maradni és továbbadni a higgadtságom fiatalabb társaimnak. Ahogy meg is tettem azt péntek este.

Az egyik barátommal közel 2 órát beszélgettünk erről az esetről. Felzaklatta, de megbeszéltük.

Akkor is úgy éreztem, hogy azt a tudást amit én kaptam a józanodásom útján, azt a szeretetet, ami megmutatta, hogy értékes ember vagyok, egy picit tovább tudtam adni. Nem az egomnak esett jól.. az embernek bennem.