Túl vagyok rajta. 3 kemény nap volt, sok izzadással, alig aludtam, helyenlént összefolytak az ébren és félig ébren töltött pillanatok. Fizikailag szarul, mentálisan jól viseltem. Egyetlen bosszantó dolog volt csak benne, hogy gyűlésre nem jutottam el a héten. Talán a keddire elmegyek. Talán, ugyanis abban állapodtam meg magammal, hgy keddig még nyugton maradok a seggemen és amennyiben tünetmentes vagyok, csak akkor teszem ki itthonról a lábam. Sajnos így a holnapi tánc is ugrik. Mondjuk múlthéten nem jeleskedtem. Egyrészt már bújkűlhatott bennem ez a szar, másrészt reggel 8-tól bent voltam a cégnél, szóval 12 óra után még odafigyelni a lépésekre.. hát nem sikerült :D Jó nem is azért járok oda, hogy versenytáncos legyen. De nem töltött fel annyira, mint eddig. 
Sebaj, majd legközelebb.

Szóval a hetem a zömmel itthon fekszem, izzadok, anyázok, fújom az orrom és Star Treket nézek loopban telt. Ez van, kár morogni, nagyjából túl vagyok rajta. 

Bent picit döcögnek a dolgok. Az új srác elkezdett dolgozni, nagyon lelkes és szinte már görcsösen meg akar felelni nekünk. Ezen majd még dolgozni kell, hogy lazább legyen. Illetve van benne egy nagyobb fokú lázadás a társadalom ellen érzés. Amikor az egyik tehetősebb ügyfelünk szóba került, akkor elég pikirten nyilatkozott az illető anyagi helyzetéről. Ott, abban a pillanatban rszóltam és leállítottam. A vevő az akitől a fizetésünket kapjuk. Nem minősítjük, nem kurva anyázzuk (magunkban esetleg) de egy új ember ne úgy karjon nálam bevágódni, hogy minősítgeti az ügyfelet. Értem, fiatal, 24 éves. Ok, akkor ezen még dolgozunk.

Ilyenkor is a sponzorom szavai jutnak az eszembe, nem várhatsz el emberektől olyan dolgokat, amikre te sem voltál képes akkor, amikor annyi idős voltál mint ők. Igaz, ezt mindig próbálom szemelőtt tartani.

Szóval mára ennyi, kicsit dáthásan, kicsit kócosan, de azért egy fél mosolyt elrejtve a szám sarkába, 4 évesen, 7 hónaposan és 4 naposan.

pacsi és béke