Ma (is) gyönyörű napra ébredtem :)
Tudom, csak a mai nap számít, de most úgy érzem kezdek a helyemen lenni.  A legfontosabb, meggyógyultam.

Tegnap eljutottam végre gyűlésre. Nagyon jó volt, feltöltött, kikapcsolt, segített megerősíteni, hogy jó helyen vagyok. Egyetlen bosszantó dolog volt csak, aki a bevezetőt tartotta volna, 1 órával a gyűlés előtt lemondta, arra hivatkozva, hogy beteg a gyerek. Értem és nem tisztem senki felépülését meg megítélni, de könyörgöm, akkor a közösségi médiában legalább ne posztolgasson arról se tegnap se ma, hogy családilag mennyire jót kirándultak ;)

Mindegy, a lényeg, hogy jó volt, megoldottuk. Utána egy gyors lelkiismeretit tartottunk, kezd rendeződni a csapat. Ránk fért ez a tisztulási folyamat. Hazafelé B-vel még beszélgettünk egy kicsit. Szeretem, hogy higgadtabb és racionálisabb, mint én :D 

Szóval 1700 nap... persze lassan siess, de akkor is. Jól érzem magam :)

elmentem ma a háziorvosom helyettesítőjéhez, aki végighallgatva, hogy 3 hete beteg vagyok, közölte, hogy szedjek C vitamint és pihenjek. Kérdeztem, hogy esetleg nem tenne e fel a felhőbe egy antibiotikum receptet, hogy ha rosszabbul vagyok, akkor ne kelljen visszajönnöm ide, átvágva a városon.

Ha rosszabbul van, akkor jöjjön és megvizsgálom. Ez volt a válasz.

Az jutott eszeembe, hogy drága jó apám, aki orvos volt, mennyire utálta a kollégáit és hasonló esetekben mindig elmorzsolt pár szitokszót a bajsza alatt, aztn hangosan kijelentette, hogy remélei, egyszer ennek az embernek s segítségre lesz szüksége és ugyanezt a hozzáállást fogja kapni.

Dühös vagyok e? Voltam, akko 10 percig. Inkább értetlenség volt bennem. Meg az, hogy ok, akkor hagyon oldjuk emg ezt a helyzetet. Vannak még orvos ismerőseim, írtam nekik, normálisan, tanácsot / segítséget kérve. Meglátjuk.

Nem fogok arról értekezni, hogy magánba bezzeg... nem azért fizeti a cég utánam a járulékokat, hogy magánban keressem a gyóhyuéűst. Mindegy.

A lelki béke ima segít. Na nem a torokfájásom csillapodik :D de a lelkemnek jobb. 

Majdnem megúsztam a következő kört… de csak majdnem.

Jó, tudom, valószínűleg ez már bakteriális fertőzés. Megszívtam: csütörtök reggelre elment a hangom, és olyan szinten begyulladt a torkom, hogy konkrétan nem tudtam beszélni. Az egész napot ágyban töltöttem, és a pénteket is. Abban reménykedtem, hogy csak a torkom vacakol, majd elmúlik. De nem lett jobb. Se szombaton, se vasárnap.

Szóval elhatároztam, hogy ma reggel elmegyek a körzeti orvoshoz. Nem diagnosztizálom magam, majd megnézi, ír fel valamit, ha kell, és ennyi.

Na igen… elfeledkeztem róla, hogy kishazánkban ez nem annyira egyszerű. A körzeti reggel rendel, és miután átvágtam a városon, szembesültem azzal, hogy ő is beteg. A helyettese a másik orvos, de teljesen más időpontokban rendel. Vagy vártam volna öt órát anyámnál vagy F.-nél (nem akartam lefertőzni őket), vagy visszamegyek délután, vagy holnap reggel. Oké, legyen a holnap. De hazafelé azért bementem a sarki patikába, ahol lassan törzsvendég vagyok, és előadtam, hogy ez és ez van, a háziorvosom beteg, vény nélkül esetleg kivételesen antibiotikum… stb.

„Miből gondolja, hogy ez felülfertőződés?” – kaptam meg a kérdést.
Elmondtam az elmúlt két hét tüneteit, és én balga még hozzátettem, amit talán nem kellett volna: apa orvos volt, és…

Mondjuk eszembe juthatott volna az orvos–gyógyszerész ősi, antagonisztikus ellentét. 😄
Kaptam egy hideg tekintetet és egy tömör: „Menjen el orvoshoz.” mondatot.

Ez van. Bár kezdek jobban lenni, de már csak azért is visszaballagok a város túlfelére holnap reggel, hogy felírjanak egy darab receptet.

Egyébként jól érzem magam. Jó, ma kicsit nyűgösebb vagyok. 😄
De nem eshet örökké.

a múlt hetem még a betegséggel telt. Eléggé beszívtam, gyűlésekre se jutottam el, csak szombaton. Az a jó, hogy vannak társak, van szponzorom szóval mentálisan jól viseltem, inkább csak unatkoztam már a hét második felére.

Szeretem az énidőt és szeretek pihenni is, de úgy, hogy előtte egy munkával teli hét van. Így egy kicsit nehezebbn ment, de tudtam, hogy ki kell feküdnöm, mert nagyon legyengített. 
Táncra se jutottam el, igaz ma se megyek. Fő a biztonság, kell a regenerálódás.

Szóval nagyon sok minden nem történt velem, ma végre bejöttem melózni, de csak szépen lassan, nem kell sietni. 

Holnap már megyek újra gyűlésre, szponzorommal is találkozom, lassan visszatér a régi kerékvágás. Jó lesz, mert már tényleg nem tudtam magam otthon mivel lektni. Régi sci fi sorozatokat bambultam, remekül lehet rajtuk aludni :D

Azt néztem, amit az Agymenőkben előszeretettel emlegetnek: Star Trek, szórakoztató, de nem kell rá különösebben figyelni.

Szóval eltelt a hét, hétfő van, munkára fel :D Termeljük a GDP-t ;-)

Túl vagyok rajta. 3 kemény nap volt, sok izzadással, alig aludtam, helyenlént összefolytak az ébren és félig ébren töltött pillanatok. Fizikailag szarul, mentálisan jól viseltem. Egyetlen bosszantó dolog volt csak benne, hogy gyűlésre nem jutottam el a héten. Talán a keddire elmegyek. Talán, ugyanis abban állapodtam meg magammal, hgy keddig még nyugton maradok a seggemen és amennyiben tünetmentes vagyok, csak akkor teszem ki itthonról a lábam. Sajnos így a holnapi tánc is ugrik. Mondjuk múlthéten nem jeleskedtem. Egyrészt már bújkűlhatott bennem ez a szar, másrészt reggel 8-tól bent voltam a cégnél, szóval 12 óra után még odafigyelni a lépésekre.. hát nem sikerült :D Jó nem is azért járok oda, hogy versenytáncos legyen. De nem töltött fel annyira, mint eddig. 
Sebaj, majd legközelebb.

Szóval a hetem a zömmel itthon fekszem, izzadok, anyázok, fújom az orrom és Star Treket nézek loopban telt. Ez van, kár morogni, nagyjából túl vagyok rajta. 

Bent picit döcögnek a dolgok. Az új srác elkezdett dolgozni, nagyon lelkes és szinte már görcsösen meg akar felelni nekünk. Ezen majd még dolgozni kell, hogy lazább legyen. Illetve van benne egy nagyobb fokú lázadás a társadalom ellen érzés. Amikor az egyik tehetősebb ügyfelünk szóba került, akkor elég pikirten nyilatkozott az illető anyagi helyzetéről. Ott, abban a pillanatban rszóltam és leállítottam. A vevő az akitől a fizetésünket kapjuk. Nem minősítjük, nem kurva anyázzuk (magunkban esetleg) de egy új ember ne úgy karjon nálam bevágódni, hogy minősítgeti az ügyfelet. Értem, fiatal, 24 éves. Ok, akkor ezen még dolgozunk.

Ilyenkor is a sponzorom szavai jutnak az eszembe, nem várhatsz el emberektől olyan dolgokat, amikre te sem voltál képes akkor, amikor annyi idős voltál mint ők. Igaz, ezt mindig próbálom szemelőtt tartani.

Szóval mára ennyi, kicsit dáthásan, kicsit kócosan, de azért egy fél mosolyt elrejtve a szám sarkába, 4 évesen, 7 hónaposan és 4 naposan.

pacsi és béke

Sose gondoltam volna, hogy ez a két párosítás jól működhet. Főleg mert azt hittem kétballábas vagyok. De hétfő este kiderült, hogy működik, nagyon is szórakoztató módon és én sem vagyok annyira béna :D Továbbra is élvezem a táncórákat, hetente egyszer nem a munka vagy a felépülés van a fókuszban, hanem emberként és férfiként jól érzem magam. Feltölt, kikapcsolt szórakoztat.A táncpartnerem továbbra is nagyon kedves, mosolygós és szintén kétballábasnak gondolta magát, együtt viszont boldogolunk a parketten, ha nem is ördögien, de jól érezve magunkat.

A héten voltak bent kisebb egymásnak feszülések, úgy tűnik, hogy az életemet ez az apaszerep elkíséri. Ezt nem tudom még jól megfofgalmazni, de valahogy a főnökömnél, akinél 18 évvel vagyok idősebb, azt érzem bizonyítani akar nekem, én erre pedig ösztönösen atyáskodással reagálok. Erre figyelnem kell, mert ugyan fontos a határhúzás, de nem így. Azt hiszem erről, majd amikor letisztul még írok bővebben.

Csütörtökön voltunk egy konferencián, ahova úgy mentem, hogy voltak bennem félelmek. Hiszen ki tudja kivel találkozom a régi életemből, hogyan fog reagálni stb. Több emberrel is összefutottam, de senki nem firtatta a régi dolgokat, semmi negatívat nem tapasztaltam, beszélgettem, kivel mi van, hol dolgozik. Tudom, hogy ez a fajta mozizás is a függőségem része, és az is, hogy néha azt hiszem én vagyok a legfontosabb, itt most negatív értelemben. Aztán kiderül, hogy nem. Ezek visszajelzések az élettől, segítenek tisztábban látni magamat és a szerepemet a világban, az életemben.

Ma pedig az öcsém szülinapján voltam, egy étteremben ünnepeltük meg. 2 órán át kajáltunk, nevettünk, beszélgettünk. Hihetetlenül jó volt, bár az a kaja mennyiség.. :D rendesen kicsinált, a desszertnek nem is maradt már hely. 

Szépen lassan, lépésről lépésre haladok. Nem sietek sehova, azt hiszem pont ott vagyok, ahol lennem kell.

Az elmúlt 1 héteben nagyon szépen kezdtek rendeződni az AA dolgok. Jót tett, hogy letisztult a kép. Most mindenk nagyon lelkes, hétközben is volt kommunikáció és a felmerülő dolgokat is simán meg tudtuk oldani. Jó volt tegnap úgy gyűlésre menni, hogy nem volt bennem az a fura bizonytalanság, mi fog ma már megint történni. 

Egyébként a héten több gyűlésre is elmentem, sőt még kórházi üzenetátadáson is voltam. Igaz egy beteg se jelentkezett, de azzal a fiatalabb társammal, akivel voltunk, nagyon jót beszélgettünk. Jó a közösségben úgy lenni, hogy nem vonja el a fgyelmem az intrika, hanem csak beszélgetünk, megismerjük egymás életútját. Ennek a srácnak többször hallottam már a megsoztásait, de bővebben eddig még nem beszélgettünk.

Voltam táncolni is a héten, megint feltöltött. Előtte D-vel, a táncpartneremmelkicsit tudunk beszélgetni, kiderült, hogy nem ismeretlen számára ez a felépülő világ, megosztotta velem az életútjának egy részét, és az őszinteségére, őszinteséggel felelteltem. Utána végig nevettük és mókáztuk a táncot, jó humora van. Adott a hetemben másfél óra felhőtlen kikapcsolódás, amikor nem mint felépülő, nem mint "üzletebmer" hanem egy sima, hétköznapi fickó vagyok, aki mosolyogva rakosgatja a két ballábát :D Kellenek az ilyen élmények is, feltöltenek, jobban tudok a többi dolgomra koncentrálni.

Persze voltam bent a cégnél is kisebb surlódások, de ezeket normáisan, megbeszélve kezeljük. Fejlődünk, fel is vettük az új kollégát. Meglátjuk, mennyire robbanunk be lassan a piacra... Nem fenntartásaim vanak, inkább csak óvatosan bizakodó vagyok. A mozizást megpróbálom elkerülni. Abból jutott az elmúlt években bőven :D

Csütörtökön egy üzleti konferenciáa megyünk, itt van bennem egy kis félsz. Hiszen a régi életem visszakacsinthat. Vannak rendezetlen dolgaim, kisebb konfliktusok, amik nem kerültek lezárásra és hát nem makulátlan a reputációm. Ellenben azt gondolom, ez egy eséyl, hogy ezeket rendezzem, vagy legalább is elkezdődjön egy változás. 

Folyamatosan álmos vagyok.. fura ez az időjárás, tudom tél, meg hideg, de majd csak kisüt a nap :)

egy pozitív hír a végére, kértem és kaptam egy 2 számjegyű fizetés emelést :)

Vannak időszakok, amikor jobb egy picit hátralépni a saját életünktől, és teret adni a feltöltődésnek, annak, hogy három lépés távolságból tekintsünk rá.

Sok minden történt az elmúlt két hónapban. Voltak szebb és nehezebb időszakok is. Most hétvégére érett meg bennem a gondolat, hogy folytatom a blogolást.

November elején találkoztunk Zs-vel, és megbeszéltük, hogy nem megy nekünk ez a „legyünk barátok” dolog. Utána csak egyszer beszéltünk, a születésnapján felhívtam, úgy gondoltam, jobb szóban felköszönteni. Ez az egész azért nyomot hagyott bennem, de nem feltűnően. Azonban amikor egy barátommal beszélgettem egy hete, és szóba került, hogy de hát mi lassan két éve szakítottunk Zs-vel, rám nézett és mosolyogva mondta, hogy nem, ti novemberben szakítottatok. Igaza volt. De erről ennyit akartam csak írni.

A karácsony és a szilveszter a szokásos esti gyűlések megszervezésével telt. Viszont a honi csoport részéről minimális aktivitás volt csak, úgy éreztem, az egész a nyakamba szakadt. A bevezetők megszervezése, a bevásárlás, a gyűlések levezetése, minden. Persze megértem, hogy a család fontosabb, nem is volt bennem semmi negatív érzés, inkább csak fáradtság. El is határoztam, hogy a január elején tartandó lelkiismereti gyűlésen ezt felhozom. Elmondom, nem duzzogva, hogy én ezt ebben a formában nem szeretném. Tökre megörültem, mert az egyik társunk már előzetesen jelezte, hogy partner ebben, rakjuk rendbe a csoportot. Örültem.

Majd a lelkiismeretin jött a meglepetés: a fent említett társ olyan személyeskedő kritikát fogalmazott meg az irányomban, amire nem voltam felkészülve. Kaptam mellé jogos észrevételt is, hogy hajlamos vagyok a csoportot a sajátomként kezelni.

Azért írom, hogy jogos, mert tényleg volt bennem ilyen. Ezt jeleztem a szponzoromnak is, és a többieknek is elmondtam, hogy azért kérek segítséget, mert pont az a viselkedés jön elő belőlem, amit szeretnék csillapítani magamban. A gyűlés hangulatára egy szót tudok mondani, B-t idézve: toxikus. Megbeszéltük, hogy három hónapos próbaidőt szavazunk meg a csoportnak, de mindenki csinálja az általa vállalt szolgálatokat. Én a háttérbe húzódtam.

Majd eljött a most szombat este. Úgy mentem oda, hogy kilépek a csoportból
(szponzorommal megbeszéltem, logikai döntés volt, nem érzelmi, annak a biztos tudatában akartam kilépni, hogy a csoport megmarad és működni fog),
mert szerettem volna egy kis nyugalmat. Mezei felépülőként menni gyűlésekre, leülni, megosztani, meghallgatni mások gondolatait, történeteit.

Végül maradtam a csoportban, mert az a társ, akinek személyes gondja volt velem, felállt és azonnali hatállyal kilépett, követte egy másik társunk is. Ott maradtunk öten: három fiatalabb, hat hónap körüli társ, B és én. Ha én vagy B is feláll, akkor a csoport szinte lehetetlen kihívások elé nézett volna.

Úgy döntöttem, maradok, mert az első hagyomány értelmében a közösség érdeke fontosabb az enyémnél.
„A csoportnak élnie kell, különben az egyén sem fog.”

És akkor a szép dolgok. 😊

A cégnél fejlesztésekbe kezdtünk, jól haladnak a dolgok, új embert is veszünk fel, most a helyemen érzem magam. Oké, továbbra sem szakadok meg a munkában, de azért nem érzem magam haszontalannak. Üzleti tervet írtam, kereskedelmi tervet vázoltam fel, új lehetőségeket szabtam az értékesítésnek.

Kiléptem a komfortzónámból, és beiratkoztam társastánc-oktatásra. F többször jelezte már, hogy szakadjak ki egy kicsit az AA – munkahely – lakás háromszögből. Megtettem. Fantasztikus volt. Egyrészt a tanárok nagyon jófejek voltak, másrészt a hangulat is szuper. Plusz remekül szórakoztam, mert találtam egy kedves táncpartnert. Szép, mosolygós nő, akit egyik, egyedül érkező férfitársam sem mert megszólítani. Odamentem, és lett partnerem. Hetente egyszer fogok járni, feltölt, és jól érzem magam.

Zárásként egy spirituális, kedves történet.

Csütörtök reggel a buszmegállóban mellém telepedett egy vörösbegy. Apa kedvenc kis madara volt mindig. Ott ült, csiripelt hosszan. Mivel nekem apu szellemisége a Felsőbb Erőm, ezért nagyon szívmelengető volt. Nem tudom, mit magyarázott, de cukin mondta. Mire felszálltam a buszra, már továbbszállt, de még előtte lőttem egy fotót róla.

Megvolt a négy és fél év is. Ma vagyok 1659 napja az úton, de csak a mai nap.

Köszönöm ❤️ 

Mindenkinek, aki az utam része.

Az Anonim Alkoholisták olyan emberek közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból.

Többé, kevésbé jól vagyok. 
("na jó de többé vagy kevésbé?" kérdezte Driss az Életrevalókban.)

Jó kérdés, ez mindig attól függ mennyire hagyom, hogy az érzéseim átvegyék felettem az irányítást. Megtanultam, hogy az ami végtelennek látszik, örökérvényűnek, múlandó. Majd elmúlik, mondogatják az AA-ban. De utáltam az elején ezt, pedig mennyire igaz. Ha jó, ha rossz a helyzet, majd változik.

Sokminden történt velem az elmúlt 1 hónapban. Jó és kevésbé jó dolgok. Egy dolog nem változott, mindig elmentem gyűlésekre. Több bevezetőt is tartottam, irodalomból, amit régen el nem tudtam volna képzelni. Készültem, nem improvizáltam, és jól is sikerültek. Nem az egóm miatt érzem ezt, hanem, mert többen odajöttek, hogy segítettek a gondolataim, az érzéseim, az életutam tapasztalata.

Voltam kórházban is, pszichiátrián, üzenetet átadni. Hihetetlen tapasztalás volt. Úgy meséltem magamról, olyan őszinteséggel, átléssel ahogy eddig még nem tettem meg. A teljes életutamat foglaltam össze. Sokat adott a fejlődésemben, megyek máskor is.

Lassan jön a karácsony és a szilveszter, elkezdtük (tem) szervezni. Sajnos a honi csoportom nem annyira aktív. valahol megértem, elfogadom, nem is haragszom senkire. Néha ugyan úgy érzem egyszemélyes hadseregként csinálom, de ilyenkor felhívom a szponzorom. Ventillálok egy sort, aztán teszem tovább a dolgom.

Az elmúlt egy hónapban sokszor eszembe jut a che sera, sera mondás. Lesz, aminek lennie kell. Teszem a magam dolgát, lehető legjobb tudásom szerint, a többit a Felsőbb erőmre és az életre bízom. Próbálok nem idegeskedni feleslegesen, nyugodtan és mosolygósan élni a napjam. Megélni a mai napom. Nem őrlődni a múlton és rettegni a jövőtől. Benne lenni a pillanatban. Mert hiszem és érzem, hogy élni jó. 

Kaptam egy második esélyt egy normálisabb, élhetőbb létre, ezért hálás vagyok.