Este az AA gyűlés után elmentem bevásárolni, persze, hogy tejet nem vettem a kávémhoz.. :D A kasszánál előttem egy tagbaszakadt, kopasz pocakos férfi volt a 40-es cicababájával. Persze, hogy egyből beugrott mekkora tahó lehet.Kicsit elszégyeltem magam.. Főleg amikor megszólalt és iszonyat kedvesen beszélt mind a párjával, mind a kasszában ülővel. Elgondolkodtam és hazafelé felidéztem azt, amit az alkoholistákról gondoltam régebben. Persze, azokról a lecsúszott, remegőkezű, csövesekről, akik általában az emberek eszébe jutnak. Ahham.. hát persze...

Az első alkalommal, amikor AA-ba mentem normálisan felöltözve, de alig 18 órával a piálásom után, szerintem én néztem ki a legszarabbul. Kiszálltam a kocsiból és elkezdtem keresni az "alkoholistákat".. de nem találtam őket, egy csapat jókedvű, normálisan kinéző ember ölegette egymást, mosolyogtak, trécseltek, cigiztek. Bazdmeg te rossz helyen vagy gondoltam.. Hol vannak azok a hasonlóan szétesett emberek, mint te.. Na mindegy, összeszedtem minden bátorságom (iszonyatosan féltem szembenézni másokkal és elmondani, hogy nekem problémám van az alkohollal) és odamentem.

- Jónapot, itt lesz a találkozó?
- Milyen találkozó - néztek rám mosolygva.
- Hát a gyűlés - montam kissé félszegen.. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok bátortalan ember, de ott mintha     árnyéka lettem volna önmagamnak.
- Ja az AA? - érkezett a kérdés.
- Igen..
- Na azok mi vagyunk, de jó, hogy eljöttél - kaptam egy ölelést.

Mi van? minek örülnek, nem is ismernek és ölelgetnek..? 
Bementem velük és leültem egy szabad székre, melyek körbe voltak elrendezve.Majd megkérdezték egy rövid bevezető után, hogy ki az aki előszőr jár AA gyűlésen és problémája van (értitek nem az, hogy hé tesó alkoholista vagy b+) az alkohollal. Barátságosan de határozottan hangzott el a kérdés. Én feltettem a kezem. Erre többen mosolyogva rám nézek, de jó, hogy eljöttél, örülünk neked!
- Mikor ittál utóljára alkoholt?
- Tegnap este..
Összenéztek , jó azért kapsz egy 24 órás érmét (elvileg csak annak jár, aki 24 órája nem fogyasztott alkoholt)
Azt a érzést, ami elöntött, hogy bizalmat és támogatást kapok, nem tudom leírni.

Majd megkaptam az érmét és a következő szavakat:

"Egyszeri vagy, fontos és megismételhetetlen, hiányoznál ha elvesznél"
És egy ölelést.. azóta is azt vallom, hogy ez a hozzáállás abban a pillanatban életmentő volt számomra. 
Több gyűlésen is voltam már, de ezt a fajta emberséget csak nagyon kevés helyen tapasztaltam, ok ők is emberek és kurva nehéz lehet megtanulni kezelni az első alkalommal betérőket. Pedig ott és akkor ők a legfontosabbak. Az a legnehezebb lépés.. a 0. aztán még lesz jó sok, de ez a legfontosabb.. Olyan közeget teremteni, amiben megbízhat egy 24 órás, hogy visszajöjjön, hogy elkezdje. Nem baj ha nem megy elsőre, nem baj ha elbukik, de gyere vissza.

Azóta is hálás vagyok, hogy hozzájuk mentem be először, az a szeretet, szolidaritás, barátság, amit azóta is kapok, megfizethetetlen a számomra. Szerencsére hetente kétszer van ott találkozó. Azóta is várom, mikor mehetek vissza hozzájuk. Sok barátom lett onnan, sok olyan akikkel más csoportokban is találkozom azóta.
A gyűlést nem részletezem, de alapjaiban változtatta meg a szemléletem az "alkoholistákról". Ma már a társaimnak érzem őket. Az, hogy el tudtam fogadni ez egy betegség, hogy csinálom a 90/90 programot nekik is köszönhető. Tudom, hogy egyedül csak száraz maradnék ideig óráig. De ez a közösség nap mint nap hozzáad az életemhez valamit. Stoptáblák és egyben felemelő emberek a számomra.
Első kézből láthatom, hogy hogyan tesz tönkre életek, karriereket a függőség, hogyan lehet gyógyulni, józannak maradni. Hogyan dönthetem el iszom e ma vagy sem.. És én döntöttem, ma sem ittam, sőt eszembe se jutott.

Ezeknek a társaimnak a segítségével is próbálom meg új alapokra helyezve jobban felépíteni az életem. Ezeknek a "csöveseknek" a segítsége nem csak abból áll, hogy meghallgatnak... nem figyelnek rám, könyveket adnak, telefonszámokat, hogy ha baj van hívjam őket. Az első gyűlés végén odajöttek és személyesen adtak tanácsokat, mire figyeljek, tették ezt a saját tapasztalataik alapján.

És a végén azzal búcsuztak gyere vissza. Visszamentem és még sokszor vissza is fogok, ha elbukom akkor is, ha sikerül akkor is. Ez a közösség nem csak gyógyír volt a lelkemre, hanem segítő, építő és személetformáló is.

Csak ez jutott hazafelé eszembe a sztereotípiákkal kapcsolatban...