Reggelre teljesen elmúlt a náthám, aludtam kb. 7 órát egyhuzamban és jól ébredtem.

Elszaladtam Zs-ért, akin már kapásból láttam, hogy rajta most kezd eluralkodni a nátha. Nagyon cuki volt ahogy várt rám a szokott helyen, hogy felvegyem. hazafelé volt egy kisebb döccenőnk... Tudom, hogy érzékenyebb vagyok apa halálának évfordulója miatt és feltámadt bennem a düh, hogy szombat este, amikor szükségem lenne rá, nem fogok tudni beszélni vele. Régebben ezt az érzést eltokoltam volna magamban. Ó milyen szépen okot adott volna a sértettségre, arra, hogy a dühből harag burjánzon ki és a végén ihassak. Igen, ez egy ilyen mechanizmus volt bennem. Nem tudatosan, de 2 hónap után már kezdem felismerni hogyan is működtem régebben. Most inkább pár perc hallgatás után elmondtam neki és beszélgettünk az út további részében hazafelé erről. Itthon is folytattuk és az lett a vége, hogy elsírtam magam a vállára borulva. Nem rá haragudtam, sosem bántana szándékosn. Tulajdonképpen senkire se harahudtam. A fájdalmam transzformálódott át dühhé, majd feloldódott a sírásomban. 

nagyon ritkán szoktam mások előtt sírni. Régebben ezt a gyengeség jelének tartottam, mert nekem viselkednem kell. Akkor erős egy férfi a kapcsolatban ha olyan, mint egy kőszikla. Merev, rezzenetlen, dacol minden elemi csapással és óvja a szeretett nőt. De nem. Zs-nek meg merem mutatni a gyenge oldalam is, azt, hogy érző lélek vagyok legbelül, hogy fáj apám halála, hogy tartok a hétvégétől, hogy káosz van a héten a fejemben és a lelkemben. 
Meg is jegyezte, hogy nehéz rajtam kiigazodni. Ez rosszul esett, de azért mert igaza volt. Magam is utálom magam ilyekor. iszont ezek a beszélgetések folyamatosan oldják a blokkokat bennem. Közelebb kerülünk a közös jövönkhöz.

ma nem bújtunk össze, de ettől még csodásabb lett ez a mai nap. Mint egy normális párkapcsolat cseppnyi kis szilánkja csillog most a lelkemben. Minden, ami történ egy apró kis ékszerdobozba került bennem. Az, hogy a náthás páromat ápoltam, meséltem neki, elaludt hozzámbújva, hogy nevettünk, ettünk, pihentünk. Mind mind egy másik élet képét mutatták meg ma nekem. Nem azért mert eddig is csak a szexre koncentrálódott volna a kapcsolatunk, hanem azért, mert ez egy nagyon letisztult, szeretetteljes és békés nap volt. Nem volt egyikünkben sem hiányérzet, csak szerelem és meghittség. nagyon mély intimitás.

Apa mondta mindig, hogy fiam az életben néha a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. Megint igaza volt. Nem tudom, hogy mosolyogjak az aranyköpésein, mert időnként úgy érzem magam, mint Forest Gump (a mama mindig azt mondta..) vagy engedjek utat a szememben gyűlő könnyeknek.

És most ebben a pillanatban eszembe jutott egy újabb mondás apámtól:

"tudod fiam, egy régi kínai közmondás szerint annak van szép élete, akinek sokan sírnak a születésekor, de még többen nevetnek a temetésén"

Igen apa, boldog életem volt veled, szép és rengeteg közös gyönyörű emlék van bennem ebben a pillanatban is. Nagyon hiányzol!