Tegnap nem volt annyira jó napom, kattogás, hülye gondolatok. Ennek több oka is volt, leszámítva a magánéletemet, az összes tervezett feladattal hamarabb végeztem, mint gondoltam, nyomasztott az, hogy az állásokról nem kaptam még visszajelzést, stb. Sikerült hajnali 3-ig bepörgetnem magam. A legrosszabb része az volt, hogy amikor ébren voltam, tiszta tudattal, akkor nem gondoltam hülyeségekre, viszont, ahogy letettem a fejemet.. Nos abban a pillanatban szépen elkezdtek a kis pomogácsok kimászni a tudatalattimból és rámtelepedtek. Háromszor futottam neki az elalvásnak, Háromszor kapcsoltam vissza a laptopomon a filmet.

Majd reggel jött Zs. Emlékszem azokra a "beszélgetéseinkre", amik már a józanodásom alatt zajlottak, de még nem voltam ennyire stabil. Vádaskodtam, Indulatosan beszéltem vele, mert kétségbe voltam esve.
Most pedig.. most már hálistennek elértem azt a szintet, hogy segítséget kértem tla, higgadtan elmesélve a kis egyszemélyes poklom éjjeli epizódját. Meghallgatott, megölelt, megbeszéltük a dolgokat. Jó másfél órát beszélgettünk. Pont nemrégiben olvastam erről egy cikket valamelyik pszichológiai szaklapban, hogy ez is része az közösen eltöltött, minőségi időnek. Az ilyen típusú beszélgetések. Annyira jó volt. Nem azért, mert ventillálni akartam, hanem azért, mert figyelt, reagált, pedig ő sokkal zárkózottabb ebben a tekintetben mint én. Jó volt, hogy nem arról szólt ez a beszélgetés sem, hogy panaszkodunk. Elmondtuk, kibeszéltük azokat a gondolatokat, melyek nyomasztanak mind a kettőnket. Haladtunk szépen előre egy érdemi beszélgetéssel.

Szép nap volt.. És délután az Ikeából is hívtak, bejutottam a következő körre :D Annyira örültem. Igen, boldog voltam ettől is.

De a napom fénypontja még is az volt, amikor..
Szóval miután elváltunk Zs-vel én még beugrottam a boltba és amikor kijöttem, akkor láttam, hogy pont arra mennek haza a kisfiával. Felnézett, meglátott, elmosolyodott. De nem csak a szájával, a gyönyörű szemeivel, hanem az egész lényén láttam, hogy örül annak, hogy láthat még egy pillanatra. Örül nekem, nekünk. Az egész nem volt több mint 2 mp, de valahogy nekem ott megállt az idő egy pillanatra.

Otthonról azt hoztam, hogy addig ameddig két ember megpróbálja megbeszélni a dolgaikat, addig nagy baj nem lehet. A problémák ott kezdődnek, amikor beköszönt a csend és már meg sem akarják beszélni egymással.

225 nap