Nos a mai nap egy fokkal jobb volt, mint a tegnapi. Bár mára virradólag is 4-5 órát tudtam aludni. Forgolódtam, úgy éreztem és talán még most is, hogy nagy rajtam a nyomás.
Az ügyfél visszajelzett, hogy szuper lett a javítás, értem csillagom, de most már köhögd végre ki a pénzt és zárjuk le ezt az egészet. Eleinte azt fontolgattam, hogy ha fizet, akkor írok egy terjedelmes levelet, amiben elküldöm a bús picsába.. Ma estére már ez sem érdekel.. fizessen aztán felejtsük el egymást. Fáradok, már nem akarom kitombolni magamból ezeket a dolgokat. Nyugalmat szeretnék, békét az életemben.
Az Ikeáan ma is daráló volt... mondjuk mikor nem az? Fülzúgással jöttem megint ki. Most már biztosan tudom, hogy ennek nagyon nem lenne jó vége ha itt maradnék. Egy darabig benne lehet lenni olyan szituációkban, amik megfeszítenek, de jobb kilépni ezekből. Van egy határodő, csak azt kell elérnem. 3 nap, amiből a holnapi szabad nap. Utána már csak 2 nap ás vége. Nagyon várom. Persze ma is 2 újabb ügyfelet szereztem a jövőbeli bizniszemhez. Ok, tudom, hogy ebben tehetséges vagyok, de valahogy még sem tudtam megélni azt a pillanatot, hogy mennyire fasza ez. Illetve ésszel tudom, de nem tudom szívből megélni.
Zs-vel este tudtunk "beszélgetni" bár bevallom egész nap visszafogott voltam vele. Most foghatnám a kimerültségre, vagy bármi külső okra, de egyszerűen nehezen tudom kezelni ezt a 10 napot. Most az lenne a jó ha elfogadnám, hogy nehezen kezelem? Vagy az ha megélném, hogy jól kezelem? A fene se tudja.. Azt érzem, hogy visszahúzódtam a csigaházamba és próbálom kibekkelni ameddig hazajön. Aztán néha kidugom a fejem, normálisan viselkedek, de erre figyelnem kell, nem ösztönös. Tudom hogy ha őszintén megélném az elfogadást akkor ösztönösen jönne. Ma azonban tanácstalan voltam, hogy hogyan viselkedjek vele. Zavarom? Nem zavarom a pihenésben?
Legalább nem támadtam neki írásban, hanem normálisan beszélgettünk erről. Amennyire írásban ezt normálisan meg lehet beszélni, kizárva az összes metakommunikációs jelzést, ami létfontosságú, hogy ne értsük félre egymást. Egészen jól sikerült, bár égig azt éreztem, hogy túltolom és sok lesz abból, hogy ezek az érzések vannak bennem, amit megosztok vele.
Igen, tudom, hogy alkoholista vagyok és szélsőségesen élem meg az érzéseim. Kurva sokat dolgozom, hogy ez ne így legyen. Szerintem normális emberek nem is igazán érthetik meg mennyi munka van abban, hogy ne hagyjam elharapózni a kételyt, a bizonytalanságot, a rossz érzéseket.
Megkérdeztem este tőle, hogy mire vágyik, de nem azért mert meg akarok felelni. Segítség egy elveszett ember számára, ha elmondják mi a jó és mi a nem jó. Világos szabályok. Akkor eldönthetem, hogy amit teszek az jó vagy nem jó.
De ez nem róla szól, ez arról a lelki állapotról, amiben vagyok. Hogy sok van rajtam és automatikusan elkezdek visszahúzódni, védeni magam, hogy ne a szélsőségbe forduljak át. Nekem kell rendeznem magamban dolgokat, nem másoktól várni a megoldást vagy a segítséget.
420 napja nem ittam, ma se volt ivásvágyam. De az eszem tudja, hogy ha nem változattok a körülöttem lévő dolgokon, akkor ennek nagyon rossz vége lesz. Ezek mind, mind intő jelek, aminek visszarendeződés a vége. Annak pedig tudom, hogy az a vége ahova nem fogok visszamenni sosem.
Jó hogy megint blogolok, jót tesz a lelkemnek, hogy kiadom magamból és nem mindig csak a hurrá optimizmusom osztom meg. Miniterápia mára :D Ez van, ez is jó.
