Tettvágy van bennem, nem is kevés. Az elmúlt 14 hónapban nem éreztem még azt, amit ma. Tenni akarok, dolgozni, építkezni, nem pedig menekülni. Jó tudom, hogy ez így most nagyon ki van sarkítve. Tudom, hogy nagyon szép rózsaszín vattacukor felhőnek tűnik olvasva. Ezt mindenkire rábízom, hogyan értelmezi, értékeli, látja rajtam.

Én azt érzem, hogy jól vagyok, hogy napok őta jól vagyok és szépen lassan haladok előre. Ma megtettem egy újabb nagy lépést, sikerült kivennem egy lakást. Jó helyen, jó lokációban. Azt tudom, hogy Zs-vel volt egy szép randink, azt tudom, hogy pörög a kezem alatt a munka F-nél. Hogy vannak terveim, sőt nem csak tervek, hanem konkrét dolgok, amiket már meg is valósítottam. Azt tudom, hogy mosolygós vagyok, jókedvű, nhol még vicces is. Hogy várom a holnapot, hogy kimenjek a műhelybe dolgozni. Hogy alkossak.

Hogy éljek,

Azt hiszem ez a legnagyobb kincs, amire a betegségem megtanított. Hogy szeressem önmagam és örüljek annak, hogy holnap, holnap van, ne pedig féljek tőle. Hogy merjek élni.