Majdnem tökéletes hetem volt. Nyugalomban teltek a napjaim. A tegnapi napunk Zs-vel pedig tökéletes volt. Szép, meghitt, beszélgetős, olyan, mint egy igazi párkapcsolat.
Minden adott volt, hogy úgy fussak neki a hétvégének, hogy most aztán itt az idő pihenni, lábat lógatni és átengedni a testem és az elmém a megérdemelt pihenésnek.
Aztán eljött a ma este, elindultam gyűlésre és elkezdett felkúszni a hátamon a feszültség. A múlt heti rosszérzések kerültek terítékre. Ennek az egyik indikátora az volt, hogy az egyik olyan társunk tartotta a bevezetőt, akivel a múlthéten kisebb konfliktusba keveredtem. Sebaj gondoltam, majd gyűlés előtt beszélek a szponzorommal, így is lett. Kipuffogtam magam, kedvesen, de higgadtságra intett. Morogtam egy kicsit, kimentem cigizni, de letettem a rosszérzéseimet a gyűlés kezdetére.
Majd jött a bevezető, melyben külön ki lett a társunktól emelve, hogy bezzeg, amikor ő elkezdett józanodni, akkor ő aztán hallgatott az idősebb társakra és szinte tapadt rájuk. (igen ezt egy kicsit kisarkítottam, de nagyrésze szó szerint elhangzott). Ok nem vettem magamra, higgadtság, hiszen ez visz előre és az elfogadás. Majd egy társunk a megosztása közben elsírta magát. A többiek csak nézték. Én vártam 2 percet, majd zsepkendőt kerestem és elindítottam, hogy körbemenjen. Mielőtt odaért volna, egy másik férfitársam is kapcsolt és adott egyet a síró félnek.
Lement a gyűlés és két dologgal szembesültem. Az első, hogy egy idősebb női társ odajött, hogy a zsepivel mi volt a célom? (hozzáteszem néha az az érzésem, hogy bizonyos nőkben kevesebb az empátia, mint a férfiakban, ez AA-tól független vélemény). Nagyon nem magyarázkodtam. A második dolog, hogy az a társ aki a bevezteőt tartotta, odajött és megkérdezte, hogy van e kinyomtaott gyűlés lista? Mondtam, hogy nincs. Hát az a tekintet, amit kaptam elég érdekes volt.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy szép dolog a lelki békém, meg az elfogadás, de itt van az a pont, ahol egy picit visszatérek a harcosabb énemhez. Persze nem az asztalra baszok, hogy kuss mindenkinek, de vannak határok.
Nem tagadom, hogy amikor eljöttem, akkor sokkal jobban beleéltem magam abba, hogyan állok bele ebbe s zituációb. Aztán végiggondoltam, hogy ez nem egy háború. Ez óvoda. Ott pedig csak úgy lehet elérni valamit, ha nagyon kedvesen, de kurva határozottan meghúzom a vonalakat. De nem keresem az alkalmat, úgy is megfognak találni a remek kérdéseikkel, ötleteikkel. Madj akkor fogom a helyén kezelni a dolgokat.
Egyébként az a furcsa, hogy ezek az idpsebb társak nem veszik észre, hogy amit tesznek az az egójukról szól. A tiszteletet nem lehet megkövetelni az nem az évek számával jön autómatikusan. Az a viselkedés, a kommunikáció, a tettek eredménye. Én tisztelem, becsülöm és szeretem a szponzorom, pedig 4 évvel idősebb mint én és nem jutott még a 12 lépés végére. De segít, támogat, higgadtan. Illetve példát mutat a megosztásaival az élettapasztalatával, a cselekdeteivel. Nem követeli az elismerésem csak azért mert ő előttem jár.
