3 évvel ezelőtt, amikor magamhoz tértem a mélypontom után, tudtam, hogy segítséget kell kérnem. Elértem a legaljára, sőt még annál is lejjebb.

Azóta sok idő eltelt és mintha egy szemvillanás lett volna csak.
Eleinte számoltam a napokat. A napokból lassan hetek lettek, a hetekből hónapok, majd egy év, majd évek. 

Amikor ma átléptem az éjfél kapuját, örömkönnyek csordultak ki a szememből. Hálás vagyok. Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik segítettek és támogattak ezen az úton. Hálás vagyok apámnak, hogy a nevelése, a gondolatai, a szeretete elültette bennem mélyen a jót, az élni akarást. És hálás vagyok magamnak is, hogy nem adtam fel és küzdöttem.

Nélkületek nem sikerült volna.

Ma mindenkivel igyekeztem beszélni, aki segített ezen az úton. Írtam a kis csipet csapatunknak, de velük szombat este úgy is találkozom. Beszéltem F-fel, készültem egy nagyobb lélegzetvételű gondolatmenettel, de csak annyit tudtam neki mondani, hogy tudom nem én voltam a világ legjobb férje, de hálás vagyok a barátságáért és a támogatásáért. Persze eltrollkodta, aztán nevettünk. Tudom, hogy nem a szavak embere ebben a tekintetben, de jól esett neki. Beszéltem anyámmal is. Azt mondta, hogy büszke rám. Én pedig megköszöntem a  támogatását. Egyrészt a maga módján igyekszik, másrészt nem szeretnék haragot tartani vele. Jól esett, de kicsit fura érzés is volt. Mindenesetre egy jó kezdő lépés a kapcsolatunk rendezésében.

És beszéltem Zs-vel is. Illetve együtt reggeliztünk. Ő mindig is fontos része volt a felépülésemnek, hiszen ő tanított meg arra, milyen bizonyos tekintetben a normális élet. Milyenek az érzések, milyen szeretni valakit, milyen.. milyen és milyen minden. Milyen élni. Nem volt tökéletes  a kapcsolatunk, hisz emberek vagyunk, de a lehető legjobbat és legtöbbet hoztuk ki egymásból is és magunkból is. Elmondta, hogy büszke rám, én is Rád válaszoltam. Te miért? kérdezte kicsit meglepődve. Mert sosem adtad fel, hogy segíts és támogass. válaszoltam én.

Annyi mindent írnék még arról, milyen volt ez a mai reggel, mennyire szépnek éltem meg. De azt hiszem vannak érzések, gondolatok, melyeket nem tudok megfelelően kiírni magamból. Marad a mosoly, a belső béke, a szép gondolatok és a szívdobbanás.

Mosolygok és köszönöm. 

Mert élni szép.

Nem hiszem, nem tudom, hanem itt legbelül, ahol a szív dobban, itt érzem.