Hát én se vagyok teljesen komplett :D Most este, gyűlés után, neki álltam resztelt májat csináni, 36 fokban :D De annyire megkívántam és olyan jó kedvem van.
A mai nap munkával és pihenéssel telt, délelőtt F-nél voltam, dolgozam a kanapén, jól haladtam, holnap megyek vissza és folytatom. Elkértem a kocsiját, így légkondival megfűszerezve jöttem haza, pihenés, alvás utána pedig gyűlés.
Maga a gyűlés érdekes volt. Jó volt a bevezető, volt 24 órás, fiatalabb tagok, jó megosztások. Az intézményből egy idősebb zavarodott pasi, de kezeltem a helyzetet. Mondjuk javasolni fogom a következő lelkiismeretin, hogy egy társ csak egyszer szólaljon fel a gyűlés alatt. Sokan színpadnak tekintik a gyűlést és ha 1 perc csend van, akkor újra és újra hozzászólnak. Nincs ezzel baj, csak így azoktól veszik el az időt, akik még nem szánták rá magukat, hogy beszéljenek. Pedig megosztani fontos dolog, szerintem.
Ma B-vel chateltem sokat és tegnap is. Családdal van külföldön. Azt hiszem nehezebb abban a közegben felépülni, amiben anno volt. De ez az ő története. Annyit tudtam segíteni, hogy meghallgattam, illetve olvastam a sorait, saját tapasztalatokat osztottam meg vele. Néha elég volt nekem is ennyi, csak, hogy meghallgattak. Kedvelem a srácot.
Ma váltottunk délután pár üzenetet Zs-vel is. Jó volt olvasni a sorait, mindig szerettem ahogy fogalmaz. Megbeszéltük, hogy jövő héten akkor találkozunk. Nem, nem mozizok.. na jó, egy picit moziztam :D de a lényeg nem ez volt.
Persze ez is közrejátszik a ma esti felszabadultságomban, nem fogom tagadni. De megtanultam az összképet nézni, hogy az elmúlt idő munkájának ez a gyümölcse. A sok, sok kis apró csoda, mosoly, boldogság összeadódik egy nagy nagy jóérzéssé.
Hazafelé énekeltem, hangosan szólt a zene, élveztem a nyári forróságot és a kocsikázást. Élveztem a pillanatot és boldog voltam. Nem tudom mit tartogat a jövőm, de nem is aggódom miatta. Csak a mai nap :)