Apa gyakran mesélte, hogy a nagyinak volt egy olyan mondása, hogy jön egy telefonhívás és onnantól kezdve megváltozik minden. Ez az évek alatt többször eszembe jutott.

Ma F felhívott, mert kórházba vitte kivizsgálásra az anyukáját. Amikor felvettem a telefont sírt. Rák, rosszindulatú. Lefagytam. Megállt az idő és csak hebegtem a telefonba. Próbáltam nyugtatni. De őszintén mit lehet ilyenkor mondani? Hogyan lehet valakinek segíteni a fájdalmán ebben a pillanatban? 

Csak hallgattam, mondtam, hogy ha tudok segíteni itt vagyok, vagy megyek. Amikor letettük írtam B-nek és S-nek (kedves AA társam/ barátom) hogy mi a helyzet, B-vel beszéltem is telefonon utána. Zs-t is felhívtam. Kedvesek voltak, együttérzőek, emberiek. De akkor is ott álltam egymagam a munka közepén, lefagyva a tehetetlenség érzésével, dühhel, fájdalommal. Kedvelem F anyukáját, jó a kapcsolatunk már évek óta.

Visszamentem dolgozni, láttam, hogy P is és a segítségem is beszél hozzám, de mintha egy üvegbúra lett volna a fejemen. Zajok, beszédfoszlányok szűrődtek át, miközben a könnyeimet próbáltam visszafojtani. Aztán beleálltam a munkába, de inkább gépiesen tettem a dolgom.

Kb. 3 órába telt ameddig végre magam lehettem és akkor utat engedtem a könnyeimnek, a dühömnek, a fájdalmamnak. Sírtam, ököllel vertem a szöveteket. Nem akartam visszatérni a régi működésemhez, hogy elfojtom, nem adom ki magamból.

Este pedig gyűlésre mentem, napközben S már írt, hogy ő is odajön, kedves volt tőle, jól esett. B felhívott, Zs pedig írt még este.

Tényleg hálás vagyok, hogy törődnek velem. 

A gyűlésen kiadtam magamból. Pont nem érdekelt mennyire koapcsolódik a témához, nem akartam hazahozni azt ami bennem van. Hogy feljött apa halála, hogy megint a tehetetlenség érzése van a lelkemben. Többen odajöttek gyűlés után, megölelgettek. Ez is sokat számított.

Tudom, hogy nem kell az alkohol, hogy ezeket a dolgokat átvészeljem, hogy jobb legyen. Itt vannak a szeretteim, a barátaim, a gyűlések. Ti levettétek egy részét a lelkemről a fájdalomnak. Emberivé, kezelhetővé formáltátok azt ami ért, ezzel már (remélem) tudok dolgozni, elfogadni.

Tudom, hogy kusza bejegyzés lett, de most sem a stílus, sem a tartalmi elemek nem voltak fontosak. Csak, hogy kijöjjön, ami esetleg még bennem maradt.