Meghalt valaki, aki fontos volt számomra. Már, már családtag. 40 éve ismertem.. olyan pótanya, pótnagymama volt egyszerre. Erzsike néni anyuékkal szemben lakott. 

Igaz vidéki pasztasszony volt, szabolcsi, nagyhangú, sokat beszélő. Csupaszív ember, aki gyerekeiként szeretett minekt az öcsémmel. Mindig volt jó szava hozzánk, vagy süti, vagy valami finomság. Amikor F-fel nem volt hova költöznünk egy építkezés miatt, nála laktunk 5 hónapig a kisházban.
Hosszasan betegeskedett a végén, beteg volt a szíve és demens is lett. Megváltás volt neki a halál. 

Amikor anya ma felhívott este, akkor nem jött át ez az egész. Azt hiszem az agyam lezárt, de tudtam, hogy ez a rezignáltság átmeneti. Felhívtam a szponzorom, beszéltem vele, aztán úgy döntöttem, hogy itt is kiadom magamból.

Mert szar. Tudom, hogy abban a korban vagyok, hogy több temetésre fogok menni, mint esküvőre, de más tudni és más megélni, benne lenni valamiben.

szomorú vagyok,

legyen neki könnyű a föld