F anyukája tegnap este elment. Hétfő este óta kórházban volt, intenzíven, az orvosok megtettek mindent, de már nem lehetett segíteni rajta. Tegnap este óta tudtuk, hogy elérkezett a búcsú ideje. Még lefekvés előtt kértem aput, hogy gyorsan kísérje át a túloldalra, ne szenvedjen. 

Hétfő este óta folyamatosan tartottam F-fel, barátokkal, Zs-vel, A-val a kapcsolatot, többször beszéltem velük hol írásban, hol szóban. Hálás vagyok az életnek, vagy sorsank, vagy a felsőbb erőmnek, hogy ma amikor F szólt, hogy meghalt az anyukája tegnap este, Zs ott volt velem és nem egyedül kellett ezt megélnem. Megölelt.

Ma munka után beszéltem a szponzorommal is, jó volt, emberi, este pedig gyűlésre mentem, ahol megint csak beszéltem és kiadtam magamból. Többen odajöttek és megölelgettek a végén.

Kibaszottul hálás vagyok a felépülésemnek, hogy az alkohol eszembe se jutott ezalatt a 3 nap alatt. Nem volt ivásvágyam még akkor se amikor a könnyeimmel küszködve, el elsírva magamat miközben F-fel beszéltem telefonon. Fáj, kibaszottul fáj, mert jóban voltunk. Karácsonykor is ott volt, amikor F meghívott magukhoz, hogy töltsem velük a karácsonyi ebédet. Persze felidéztem apa halálát is..

Kurvára ki kellene sírnom magamból ezt és nem eltárolni, de egyelőre még akadozva megy. Picit még tagadásban is vagyok, terelem a figyelmem, lefoglalom magam. A cigi hiányzott egy röpke pillanatig, el is mentem és vettem egy dobozzal. Azóta is ott van a polcon bontatlanul. És ez megnyugtatott. Egyenlre nem akarok rágyújtani, de ha jön éjjel (megint csak órákat alszom) valami szar gondolat, akkor ki tudom kapcsolni ha akarom. Eddig megoldottam cigi nélkül. És inkább cigi mint pia.