Viszonylag jól aludtam, bár bevallom, ma hazajöttem aludni. Ennek az az egy oka volt, hogy anyu az unokaöcsém ágyában ágyazott meg nekem, ami egy normál ágy méret na de a matrac.. nem az én 90 kg-hoz találták ki. Konkrétan reggel úgy ébredtem, mint akit összevertek.. Hmm.. kellene egy jó masszázs.. Na de nem maradt olyan a környezetemben, akihez ebben a tekintetben fordulhatnék. Aki jó benne az nekem pillanatnyilag drága. Pedig ma is eladtam pár dolgot.. Élveztem megint egy kicsit a sales világát :) Holnap kell is egy listát küldenem azoknak akik itt voltak, mert az irodai cuccok érdeklik őket.
Zs ma nyűgös volt, mindegy miért. Én bátorítottam, próbáltam nyugatni. Ez pont egy olyan része az életünknek, mármint a nyűgösség oka, amihez mind a ketten ambivalensen állunk hozzá. Vágyak és lehetőségek.
Jó érzés volt, hogy 2 hónappal ezelőtt pont ennél a témánál még feszült voltam. Alkohollal vígasztalódtam és bántottam írásban. Ma egyáltalán nem tett feszültté ez a helyzet. Megbeszéltük, amennyire ezt írásban lehetett, de erről biztos fogunk hétfőn, személyesen is beszélni. Szeretném ezt a blokkot feloldani magamban. És szerintem ő is. Nem fogjuk tudni megoldani, de ha már beszélünk róla, akkor nincs a szőnyeg alá söpörve. Nem kezd el bennem bújkálni, ergo feszült sem leszek.
Szeretem is meg nem is a szombati gyűléseket. Szeretem, mert jó a társaság, barátságos a hely, de szuterén és ennyi embernél 1 óra alatt beáll a levegő. A végén majdnem elaludtam. Pedig a bevezető is és a megosztások is jók voltak. Álmosan szóltam hozzá, ma nem zengett az érces hangom, de legalább beszéltem. A téma a türelem volt..
Nagy kedvenc :D bár azt vettem észre hogy fejlődöm ebben a témában. De még nagyon sokat kell csillapodnom ó, tanulnom, hogy ne csak pillanatnyi vagy napi lelki békéim legyenek, hanem heteken vagy hónapokon keresztül tartók is.
hazajöttem aludta, most ébredezem. Azt hiszem ennyi mára. Minek szaporítsam a szót, ha nyugodt és békés de fáradt vagyok. Holnap megint anyunál alszom, halászlé lesz, Zs nagy kedvence :D #nemszereti
41 nap.. basszus most úgy érzem nagyon jó tempóban telnek a napok és hasznos ha magammal beszélgetek pár naponta.