"Az emlékeink formálnak minket, általuk leszünk azzá akik vagyunk.
A képek és érzések mozaikjából kirajzolódik hogyan jutottunk ide még ha a részletek idővel elmosódnak is.
Ahogy telnek az évek rádöbbenünk, hogy nem vagyunk többek, mint a megélt tapasztalataink."
Sok idősebb társamtól hallottam már, hogy sose lett volna az az ember aki most, ha nem megy keresztül a betegségén.
nagyon sok minden kavargott bennem ma, hogy miről fogok írni.
Reggel nyűgösen ébredtem, basszus, amikor elköltözök innen biztos, hogy vasút, hév, és villamos nem lesz a közelben. 2-kor aludtam el. 4.40-kor jött a menetredszerinti HÉV.. pff. Visszaaludtam, de rengeteg rossz gondolattal ébredtem és szépen kezdtem is magam belehergelni. Kb. 5 percig. Mert észbe kaptam, hogy vannak ám eszközeim ilyen esetekre:
- elmentem tusolni / mindig segít oldani a rossz érzéseket
- kávé cigi kombó szerves része a reggeli kóma legyőzésének
- foglaljam el magam: menj és intézd el azt a kurva telefont. erről lejjebb.
- egyél valamit
- légy kedves az emberekkel
- hívd fel a szponzorod
Nos a sorrend kb. ez volt. Annyit említenék meg, hogy a kurva anyját a tcomnak, mert nem csak azt az egy darab lejárt számlámat kellett volna befizetnem a szám visszakapcsolásához, hanem az összes nyitottat is. Kérdeztem a sráctól és ha itt és most veszek egy feltöltő kártyás számot az ok. Persze, az mehet. Szuper, ez is megoldva. Dual simes a telefonom. Látom ki keres és ha nem tudom felvenni vissza tudom hívni. Tökéletes.
Gyorsan írtam is minden AA barátomnak, hogy mi az új számom, aztán felhívtam a szponzorom és elmeséltem neki mi volt anyámmal. Jól esett kimondani.
Délutánra odáig jutottam, hogy ok nyugodt vagyok, de el kell engednem, amin nem tudok változtatni. Ha elkezdtem volna belehergelni magam, csak hangosan kimondta engedd el. Jó a Lidlben biztos kettyósnak néztek. Rumcájsz elmegy vásárolni és néha motyog maga elé :D
De végül is a gyűlésen, a megosztásomban mondtam ki, hogy elengedem anyámat. Remélem még életében sikerül rendeznem vele ezt, ha nem akkor nem. Ez a szitu az én hibám is, de most túl nagy falat. Ma hívott, de csak pár szót beszéltünk, kedves voltam de távolságtartó. Nem futja jelenleg többre.
Egyébként Zs-vel kapcsolatban is odáig jutottam magamban, hogy elengedem egy részét a kapcsolatunknak. Nem csekkolom 1 percenként a telefonom, nem kukkolom a családi instagrammot, hogy van e valami, semmi értelme. Nem az én életem. Néha megnézem, mert érdekel, de nem várom.
Hazafelé a gyűlésről eszembe jutott a kötélhúzás, amit írtam tegnap. Zs én elengedem ezt a kötelet kettőnk közt, nem akarok küzdeni. A kötélhúzásban nincsenek győztesek, mindenki csak belefárad. Kérlek tedd le a kötelet, lépj mellém és fogjuk meg egymás kezét. Ez volt bennem. Nem akarom magamban sem úgy megjeleníteni a kapcsolatunkat, mintha erőből kellene megoldani. Az már régen rossz. Szeretjük egymást. Barátkozzunk meg egymás gyengeségeivel is, fogadjuk el egymás jellemhibáit és legyünk boldogok. Tempus Fugit. Már nagyon várom a szombatot, hogy felvarrják.
És miért is írtam a bevezetőben, hogy a múlt határoz meg minket?
Mert egy kocsival 15 perces utat cirka 1.20 perc alatt tettem meg. És egyáltalán nem bántam, hallgattam saját zenéket, közös számokat, újakat. Elmélkedtem, tisztán józan fejjel, lassan belépve az 50-ik napba. Száguldoztam nagy és szép autókkal, volt kabrióm, sok pénzem. És? És mi lett a vége, elbasztam majdnem mindent és a lelkemet is. Sosem cserélném el ezt a mai zötykölődést semelyik nagy autós élményemre. Mert Boldog voltam hazafelé, nyugodt, egy picit jobb lett a napom.
A gyűlés fantasztikus volt, talán sikerült egy újabb 24 órásnak segítenünk. Ott maradtunk vele a gyűlés után is vagy 20 percet beszélgetni. Remélem visszajön.
