Nagyon rosszul aludtam, konkrétan nem emlékszem, hogy valaha is ennyire intenzíven éltem volna meg rossz álmot. Démonokkal viaskodtam, az egyik belémharapott, nem mart meg, de éreztem a fogait a kezemen, miközben egy lepedővel fojtogatott én pedig a nyakát próbáltam kitörni. Ekkor volt hajnali fél 3, 1,5 óra alvás után sikerült erre, hideg verítékkel a hátamon felébrednem.
Reggel, amikor elmeséltem Zs-nek, feldobta, hogy fussunk össze picit ameddig vásárol. Nagyon jól esett és maga a találkozás is. Az is amikor lelkesen elmesélte a tegnapi programjukat, amit én találtam a neten. Szívmelengető volt. Kicsit kisimított, utána elmentem és órákon át sétáltam, napoztam az ösz fényeit élvezve, majd hazajöttem és pihenés. Sokat csevegtünk ma a neten, jó volt, de éreztem, hogy ott bújkál bennem az, hogy holnap halottak napja van.. Apa.. A beszélgetésünk közben is rossz kedvem lett, apa hiánya, az, hogy az ő örökségét nem tudom átadni senkinek, hiszen gyermektelen vagyok. Mielőtt végképp elmerültem volna a mélabú mély tengerében, megírta, hogy márpadig van kinek átadnom. Hiszen neki elmesélem ezeket ezáltal ő tovább tudja adni a gyerkőcnek. Olyan jól esett. Megnyugodtam. Talán apám öröksége, ha áttételesen is, de fentmarad.
Este elindultam gyűlésre, menet közben kaptam a hívást ma nem lesz. Remek vissza haza, ok, akkor majd onlinera megyek. Egyrészt nagyon szerettem volna élőre elmenni, mert féltem attól, hogy a holnapi nap rányomja a hangulatomra a béllyegét, másrészt az online nem rossz de nem az igazi. Főleg a mai.. olyan nehéz megosztások voltak, hogy csak pislogtam. De ezt nem részletezem most.
Este még beszéltünk egy pár szót, éreztem fáradt. Elköszöntünk és akkor jött a türelmetlenség, hogy még maradhatott volna egy kicsit. Ok, de akkor sem tudott volna többet segíteni. Az agyam tudja, az érzéseim viszont hiányolták. Jó ebben a helyzetben mindig hiányzik, telhetetlen vagyok ha róla van szó. Pedig ma anya, felügyelőtiszt és szerelmes nő próbált meg lenni egyszerre. Tudom, hogy elfáradt. Az agyam tudja az érzéseim meg barátkoznak ezzel. Egyrészt ahelyett hogy reggelig duzzognék magamban, megírtam neki ezeket az érzéseimet, gondolataimat. Másrészt szépen beszélgetek magammal és most ki is írom a mai napomat.
Csak kicsit unalmas, hogy mindig van valami, ami miatt lehet nyűglődni, tudom, lassan siessek, de akkor is. Jó lenne már túllenni a holnapon. Elmenni kedden dolgozni, megint pakolni, kiadni magamból fizikailag ezt a nyűgöt. Azt hiszem keresek a hétvégékre vagy jógát vagy bunyót a közelben, hogy ne érezzek annyit. Nem eltompítani akarom magam, csak kiadni azt a tehetetlen dühöt és fájdalmat, ami apa halála miatt folyamatosan fel fel bukkan bennem. Mérgez. El kellene végleg engednem, elfogadni, hogy elment. Nem tudom mi lenne a jó megoldás, de valamit lépnem kell, hogy nyugodtabb legyek, pontosabban, hogy ez a nyugalom állandósuljon bennem. Egyébként meg nem tudom mit rinyálok itt, amikor sokkal nyugodtabb vagyok mostanában, de hát az egó.. én most és mindörökké szeretném azt ami a héten bennem volt..
