ez a bejegyzés nem az alkoholról fog szólni, nincs vele dolgom, tudom, hogy erősebb ellenfél és ahogy Szun-ce könyvében olvastam, ha erősebb az ellenfed akkor térj ki előle. 

Amikor az ember bunyózik akkor eljön egy pillanat, hogy meginogsz, olyan sok ütés és kombináció zúdul hirtelen rád, hogy nem tudsz mit tenni. Ha felkészültél erre akkor tudod kezelni, ha pedig nem... nos akkor a földre kerülsz.
Abban a másodpercben egy pillanatra megszűnik minden, a lelked, az agyad ébren van vágyik valamire, de a tested nem engedelmeskedik. Képek peregnek a szemed előtt, felidézed a szeretteidet, a szerelmedet, mindent, aki és ami erőt tud adni és utána meghozol egy döntést. Felállsz vagy lent maradsz.

Persze könnyű lentmaradni, feladni, nincs több ütés, ennyi a meccset lefújják. Nehezebb talpra állni, megrázni magad és újból beleállni.

Lelkileg ezeket a csatákat vívom meg újra és újra, nem akarom feladni, nem akarom a könnyebb utat választani. Szeretek élni és vam miért és kiért élnem. Elsősorban önmagamért. Bár pénteken elhangzott a számból, hogy most nem szeretem magam. Nem, mert egy, akkor, megmagyarázhatatlan feszültség lett rajtam úrrá. Nem az alkohol miatt, konkrétan leszarom, eszembe sem jut. Zs-vel is beszéltem, hogy most egy pici időt kérek, ki kell szellőztetni a fejemet, végig kell gondolnom, hogy mi bajom van. Amikor elváltunk zúgott a fejem, hazajöttem, lefeküdtem aludni.

40 perc alvás után dühösen ébredtem, haragudtam Zs-re mert ezt meg azt nem úgy csinált. Nyugalomra intettem magam, mert ezzel a magyarázattal nem elégedtem meg. Nem mert tudtam, hogy ez kifogás. Gondolkodtam tovább, tudtam, hogy magamra haragszom, de miért? Sikerült megfejtenem a végére.

Haragudtam magamra, hogy lógtam a melóból 2 napot. Azért mert a faszom tele volt a kinti állapotokkal és nyugalomra vágytam. Igen ám de ez nem az én stílusom, nem állítom, hogy régen me hazudtam azért, hogy a saját érdekeimet érvényesítsem, de ezen az úton még is bűntudatom volt emiatt. Haragudtam magamra, mert a pénetki Zs-vel töltött napomat nagyjából 3 órába akartam belesűríteni (dolgozott itthon délelőtt) És haragudtam magamra mert a testem cserben hagyott akkor amikor nem kellett volna.

nehéz ezeket leírni és megélni is.

A szombat feloldotta bennem a feszültségeket, mert egy gyönyörű, kicsit randizós, kicsit összebújós, kicsit sétálós nap kerekedett belőle. Picit tompította, hogy Zs kisfia estére belázasodott, Viszont sokat beszélgettünk messengeren és ki tudtam simítani belőle a feszültséget és meg tudtam nyugtatni, el is aludt beszélgetés közben.

Sajnos mára kiderült, hogy a kölök (apa mondta mindig így szeretettel a hangjában) covidos, és ők karanténba vonulnak. Odabaszott lelkileg így estére ez.

Bennem van az, hogy aggódom miattuk, tudom, hogy nem az én gyerekem, de akkor is. bennem van, hogy 10 napig nem látom a szeretett nőm. bennem van, hogy ma szembesültem azzal, hogy mit nem tehetek meg. Kurva szar volt az a pillanat. A tehetetlenség.. nem is a 10 nap, hanem, hogy az íráson és hangüzeneteken kívül el leszek tőle választva, ő pedig aggódik, nyugtalan. El se tudom képzelni mennyire nehéz ez most neki. Én pedig minden szívdobbanásommal meg akarom nyugtatni, átölelni, a fülébe súgni, hogy nem lesz semmi baj Kicsim. De nem tudom megtenni. Nem tehetek mást, mint hogy virtuális játszótérré változtatom az életünket átmenetileg. Egy olyan kis képzeletbeli kuckóvá, ami a türelmemen nyugszik és tele van kikapcsolódásra való dolgokkal. 

nem agyok szent, nem ment döccenőmentesen elsőre, de azért sikerült. Szeretném ha tudná és érezné, hogy most fontosabbak ők, mint mi. Hogy beleteszek mindent azért, hogy nyugodt legyen a lelke.

És ezért olyan ez az egész mint a bunyó, vannak pillanatok, amikor az ember uralja a meccset, de van amikor jön egy mélyütés..

25 éve szeretem Hamingway-től az öreg halász és a tengert, az ember nem arra született, hogy legyőzzék.

Én sem arra születtem. 147 nap, 21 hét, csodás én kevésbé szép napok elegye.. de hát az Élet már csak ilyen.

Már jobb, hogy kiírtam magamból, csökken a feszültség és holnap már csak 9 nap lesz hátra. Szépen lassan olvadnak el majd a napok és újra láthatom ŐT.