Ma délután jött el az a pillanat, amikor szerettem volna kilépni a saját bőrömből. Nem tudom még kristálytisztán megmagyarázni miért érzem így.

Már reggel rosszul ébredtem, pedig direkt 8,5 órát aludtam, hogy a rengeteg munka mellett pihenjek. De ébredésnél volt bennem egy pillanatnyi feszültség, hogy úristen, tök jó, hogy ennyi munkát szereztem privátba, de ki fogja ezt megcsinálni? Ugyer minőségi munkát tudok végezni?

Ilyenkor eddig a tusolás segített, illetve randi délelöttünk is volt Zs-vel, an majd ez kisimít. Nem így lett.

Ma valahogy éreztem az idő nyomását, türelmetlen voltam, csendes, magambaforduló, délutánra sikerült kurvára össze is vesznünk. Tök mindegy, hogy kinek volt igaza, megértem az ő álláspontját is a sajátomat is. Telefonon keresztül aztán végképp nehéz elsimítani a dolgokat.

Igazából magammal vagyok elégedettlen. De nem tudom az okát, hogy miért. Olyan jó lenne megfejteni, olyan jó lenne, ha megint visszatérne a nyugalom, stabilan. Nem csak pár napra felütve a fejét az életemben, mint egy szurikáta. 

Tudom az adekvált válasz az lenne, hogy menj el gyűlésre. De nem vágyom rá, komolyan. Nekem most nem az alkoholla van bajom, hanem olyan nyűgös megfoghatatlan érzések vannak bennem. Így hát írtam a pszichológusomnak, aki egyben a barátom is, hogy mikor tudnék menni hozzá. Remélem a jövő héten lesz szabad kapacitása.

Addig ezt félretettem magamban, elfogadom, hogy ez egy szar nap volt. Gyűlt már bennem a feszültség az emberekkal kapcsolatban, hát igen a bkv nem egy leányálom időnként.

Azért akarok elmenni hozzá, mert vágyom a békére, tudom, hogy teljes bizalommal fordulhatok felé, és van egy pont, ahol szakemberre van szükség. Ahol a barátok, Zs, F már kevés. És ahol jobban el tudom magam engedni, mint magam, mint egy gyűlésen.

Nem akarom a környezetemen mindezt levezetni. Bár tudom, hogy ma hibáztam, de nem tartom magam rossz embernek, nincs bennem önvád, önsajnálat. Elfogadom, hogy szar napom volt, de kötelességem segítséget kérnem és változtatnom ezen.