Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

Harmadnap - 2023.10.09.

2023. október 09. - Victor76

Teljesen másról akartam blogolni ma, mint amit írni fogok.
Ugyanis estére egyfajta nyugalom költözött belém, pedig egész nap elemezgettem magam, tettem vettem a szavakat, mondatokat formáltam, hogy jól meg tudjam fogalmazni, hol is hibáztam.

Ok, ez megvan, de ennél sokkal fontosabb, hogy este a nyugalom mellé hála érzet is párosult azokfelé, akik itt vannak és támogatnak.

Zs felé, aki meghúzta most a határt és megértette velem, ez így tovább nem mehet. F felé, aki segített a mai munkában, T (F párja), aki ma is megölelgetett és kérdezték hogy vagyok.

Maroknyi ember, de kiindulásnak tökéletes.

Ma is tettem a lelki békémért:

- reggel összepakoltam a lakást, rendet raktam, hogy egy kicsi de othonos helyre térjek maj a nap végén haza
- bent a cégnél kedves voltam mindenkivel, pedig a fülemen is csomagok folytak ki
- kiszállítottam és összeszereltem az ügyfél megrendelését, elégedett volt, tetszett neki. Mondjuk a 4 személyes kanapé pakolásában segíthetett volna :D de megoldottam
- nem feszítettem túl magam, mert nem rohantam el a privát munkám után se gyűlésre, se edzeni.
- hazajöttem, ettem melegételt, pihentem
- teljesítettem a vállalásom a cég felé és megírtam a céges posztokat is.

Reggel korábban kelek, mert holnap délelőtt teljesítményértékelésem van a főnökömmel és egyrészt még össze akarom szedni a gondolataim, másrészt elhatároztam, hogy mindennap ugyanakkor fogok kelni. Ez segít egy kiegyensúlyozott napi rutint felépíteni.

Este ma is irodalom, pár oldal, de nem egy nap alatt akarom rendezni az életem és megváltani a világom.

Ez egy olyan út, mely hosszú, hosszú ideig fog tartani.. de majd kialakul. Ma megtettem azt, amit már régen meg kellett volna tennem. Nem szélsőségesen egy adott napba belesűríteni mindent.

Holnap ugyanígy próbálom meg élni az életem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr1518231303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása