Reggel, teljesen véletlenül összefutottam Zs-vel. Én szálltam volna le a villamosról, ő pedig fel.
Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy akkor gyorsan máshol szálok le, de egyszerűen olyan hülyén jött volna ki.
Ott állt smink nélkül álmosan és gyönyörű volt. Mindig is az a nő lesz az életemben akit szépnek fogok látni.
Olyan voltam, mint egy tini, dobogott a szívem, fülig ért a szám és 3 percbe próbáltuk belesűríteni az elmúlt pár napot. Mosolyogva mentem be dolgozni.
Kemény nap volt, amit tegnap nem tudtam kiküldeni, azt ma raktam össze, fizikailag is sok volt, bent is maradtam tovább. Hazafelé vettem kínai kaját és utána lefeküdtem aludni egyet.
A ma esti edzés helyett inkább on-line gyűlésre mentem el.
Nagyon jó döntés volt. A bevezető a visszarendeződésről szól. Bár részenként megfejtettem már a józan mélypontom okait, de most kezd összeállni jobban a kép. Az elmúlt hónapok túlhajszoltsága, az AA közösség elhanyagolása az össze-vissza evés, és még sok apró kis momentum vezetett el addig az éjszakáig.
Ma is tettem a felépülésemért, jobban is érzem magam. Maradnak a heti gyűlések, a pihenés, a rendszeres életmód, a napi rutin és az, hogy az egyensúlyt fenttartsam.