Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

Egy szép hét margójára - 2023.10.23.

2023. október 23. - Victor76

Tudom, hogy azt írtam egy darabig nem posztolok, de olyan sok szép dolog történt velem a héten.

Voltam 4 gyűlésen, ebből 2 on-line volt, 2 pedig személyes. Feltöltöttek, helyén van a lelkem, jól érzem magam. A szombat estin én tartottam a bevezetőt, nagyon jól sikerült, a végén többen odajöttek megköszönni. Jó érzés volt, hogy ezzel is egy pici szolgálatot válallhattam, tovább adhattam azt, amit én kaptam a közösségtől.

Szombaton voltam vidéken üzenet átadáson. Itt a lelkibékét gyakoroltam, hiszen 7 órán át oda-vissza összevoltunk zárva és az egyik idősebb társnőm rengeteget beszélt. Én becsuktam a szemem, meditáltam, vagy éppen élveztem a táj szépségeit. A terápián lévők örültek nekünk, 1 órát voltunk lent. Ebből is sokat tanultam.

Vasárnap felkértem valakit szponzornak, egyenlőre nem adott választ, majd meglátjuk. Az viszont jól esett, hogy láttam örül a felkérésnek.

Pénetktől máig F-nél voltam, mert elutaztak én vigyáztam a házra, és a kutyára. Nos itt rengeteg mókás dolog történt, többek közt az, hogy közös szundikálásokkal volt megfűszerezve, arra ébredni szinte egyszerre, hogy horkolunk a Coulombó alatt :D Továbbá hajnali 4kor felkelni és beszélgetni a kutyussal is egy élmény volt. Mondjuk ő ahhoz van szokva, hogy az ágyban alszik. Az ő értelmezése szerint ez az ágy mértani közepét jelentette, szerintem meg nem :D Fáradtan, de feldődtődve értem ma haza.

Utána átmentem anyámákhoz, családi ebéd, beszélgetés unokaöcsémmel. Igazi kamasz.. Amikor leültettem és 10 percig meséltem neki arról, hogy alkoholista vagyok csak mondogatta, jól van. Majd a végén megkérdeztem, hogy van e kérdése, erre csak ennyit kérdezett: Akkor most már ebédelhetünk? Nevettem, megöleltem és ettünk. Tudom és nem is számítottam rá, hogy évek elhanyagolását 10 perc alatt jóvá tudom tenni, de nyitottam felé, szerintem ez a legfontosabb. És az ölelés.

1 hete nem beszéltem Zs-vel. Hiányzik, hiányzik a hangja, a nevetése, a gondolatai, az intimitás. Minden, ami ő. Nincsenek bennem rossz érzések. Tegnap be kellett ugranom céghez gyűlés előtt valamiért. Miközben elindultam a cégtől a gyűlésre, láttam, hogy posztol, a barátnőjével voltak 2 megállóra tőlem. Persze, hogy a torkomba ugrott a szívem. Nem mentem oda, nem néztem meg, hogy még mindig olyan gyönyörű e, mint hétfőn volt. Elfogadom, hogy időt kért. Tiszteletben tartom, és ez nem nehéz. Többször átvillant az eszemen, hogy írok neki, de ez megint csak nem lett volna fair. Ha szeretnék még vele egy normális kapcsolatot, akkor nem lehet áthágni azt, amit megbeszélünk.

Azzal viszont tisztában vagyok, hogy a szerelmes férfinak hiányzik bennem, nem az alkoholista hiányolja a játszótársát, akit cseszegethet. Igen, ez egy folyamat, le kell tisztulnia, tudnom kell értékelni az életemben a szép pillanatokat és nem elbaszni őket.

Tanulok, folyamatosan. Egyébként élvezem és jól telnek a napjaim. Nem számolgatom hány nap telt el és mennyi van még vissza a megbeszélt határidőből.

Még egy gondolat, mely most a htvégén érett meg bennem. Gyakran a gyűléseken a lelki béke után elhangzik:
"Működik ha működteted, működtesd mert megérdemled" Sokáig egy szokásos AA szlogennek tartottam, de most a bőrömön tapasztaltam, hogy mit ad és mit nem ad, ha elhanyagolom a közösséget. Most békében vagyok önmagammal, telnek a napok, kezdem megint érezni magamban azt, hogy ki vagyok, hova tartok. És nem csak mondogatom, hogy jól vagyok, hanem át is érzem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr318241305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása