Ma találkoztunk Zs-vel délután és beszélgettünk.

A találkozót alapvetően én kezdeményeztem. Elmondtam neki, hogy az a köztes helyzet, amibe belekerültünk számomra nem jó és szerintem neki sem. Szeretnék továbblépni és szeretném ha velem tartana ezen az úton. Szeretem és mindig is szeretni fogom, akárhogy is alakul az életünk.
Az elmúlt 2 hónap megviselt, a szakítás kivett belőlem valamit, de összeszedtem magam és megtanultam boldogan élni, magamtól, magammal. Ebben nagy szerepe van F-nek és a párjának, az AA-s barátaimnak is és nekem is. Elmondtam azt is, hogy már nem érzem úgy hogy vele lenne teljes az életem. Köszönöm az életem úgy jó ahogy van, jól érzem magam. Vele szebb lenne.

Boldog szeretnék lenni, ha lehet vele, ha nem akkor pedig majd mással. De ezt a helyzetet fel kell oldanunk. Mondta, hogy ő is szeretett volna velem beszélni erről, mert ugyanígy látja, ugyanígy érzi. Elmondta, hogy még fáradt, az elmúlt hónapok rohanása kivette emberileg és nem volt ideje saját magára figyelni. Teljesen megértem, ismerem ezt az állapotot. Annyit kértem tőle, hogy nem kell most válaszolnia, úgy is elutaznak nyaralni, majd ha kipihente magát és feltöltődött, akkor beszéljünk és tegyünk pontot erre. Illetve jövő csütörtökön reggelizzünk együtt a 3 éves születésnapomon. Ott volt amikor a józanodásom elkezdődött és szeretném ha ott lenne, amikor évfordulóm van.

Szeretem, úgy mint soha senkit az életemben. De ez nem arról szólt ma, hogy meggyőzzem mennyire jó lenne nekünk ha újrakezdenénk. Ez arról szólt, hogy beszélgetünk elmondom mit szeretnék és hagyom, hogy eldöntse ő mit szeretne.

Közben, utána nagyokat nevettünk, sztorizgattunk, szívtuk egymás vérét, trollkodtunk és felszabadultan poénkodtunk. Szép találkozó volt. Felszabadító érzés volt. Még mindig gyönyörű nő, ezt csak azért írtam le ismételten, mert volt egy pillanat, amikor mesélt és megállítottam, hogy később fejezze be, mert elvesztettem a fonalat. 

Boldog vagyok (nagyon boldog :D) mosolygva jöttem este haza. Nem csak a találkozás dobott fel. Azt hiszem ez egy olyan pillanat, délután volt az életemben, amikor felnőtt, normális ember módjára viselkedtem és ösztönösen jöttek a szavak, az érzések. Nem akartam dominálni, meggyőzni, elérni valamit. Csak hagytam, hogy minden menjen a maga természetes módján.

Bárhogyan is alakuljon az életem, az életünk ez a mai is megmutatta, hogy érdemes fejlődnöm, józannak maradnom. Mert élni szép, vagy így, vagy úgy, de szép.