Ma temettük el Erzsike nénit. Apa halála óta a halállal, az elmúlással való viszonyom nehéz. Addig nem igazán érdekelt vagy érintett meg ez. Azóta viszont minden egyes eset hol kicsit, hol jobban, de megcsavarja a lelkem.

Már éjjel kezdődött, az álmaimban. Nagyon rosszul aludtam, erőszakkal és halállal szórakoztatott a tudatalattim. Az az énem tombolt, amit tudatosan megpróbálok elnyomni magamban. Aki hajlamos az erőszakra, az agresszióra. Hajnalban fel is ébredtem és kellett egy óra, ameddig kitisztultak az érzéseim, a gondolataim. Imádkoztam egy sort apámhoz, adja meg a lelki békém, valamennyire sikerült is és vissza tudtam aludni.

A temetésen olyan voltam mint egy zombi, de inkább a kialvatlanság volt bennem, mint félelmek vagy rossz érzések. F is eljött, ismerték egymást Erzsike nénivel, jó volt a kapcsolatuk. Azt hiszem az anyukája elvesztése után F számára ez is a gyászfolymat része volt.. Maga a szertartés református volt, 5 perc az elhunytról, a többi hittérítés. Engem hidegen hagyott, de F morgott mellettem egy sort. Utána hazajöttem és aludtam egy nagyot.

Este elmentem 2 gyűlésre is, a második kérdőjeles volt, mert későn kezdődik (most értem haza) de az első nem adta meg azt a feloldozást amire vágytam, szóval elmentem a másodikra is. Találkoztam a szponzorommal, jó volt, hogy az álmomat el tudtam neki mondani, meg kitettem az sztalra az érzéseimet. és jobban lettem. Megszünt a nyugtalanság. Rájöttem, hogy a bennem lakó rosszabbik énemet nem elnyomnom kell, hanem feldolgoznom. Hiszen a részem. Ha elfojtom, csak olyan éjjelek jöhetnek idővel, mint a mai. Ha foglalkozom vele, ha a helyén kezelem, akkor talán könnyebb lesz. Nem félek tőle, tőlem, ez is én vagyok, az önismeret része, hogy egyensúlyban tartom magam, dolgozom magamon.

A nap lezárása egy cuki pillanattal ért véget. Már majdnem hazaértem, amikor belebotlottam egy kutyát sétáltató srácba. Az eb, nagy kajla fülekkel, világítós nyakörvvel élénken szemlélt engem, ahogy baktatok hazafelé, majd odaszaladt hozzám barátságosan. Kérdeztem a gazdáját, hogy szabad e megsimogatni. Mondta persze. És ott, abban a pillanatban, ahogy egy barátságos szempár nézett rám, széles vigyorral, lihegve ahogy megsimizem, helyére került minden és teljesen kisimultam.

Köszönöm magamnak és annak, hogy dolgozom a lelki békémért, hogy ebben a napban is tudtam valami kedveset, valami szépet találni.

a bennem lévő feszültség jórészt feloldódott. Mondjuk jöttek újabbak :D de hát ez egy ilyen móka, nem élhetek burokban. Persze most nem engedtem a csábításnak, hogy semmittevéssel orvosoljam ezeket a dolgokat, maradtam inkább az edzés - gyűlés kombinációnál. Most már 1 hete folyamatosan edzek, nem pörgetem túl, napi 15-20 perc intenzív, saját testsúlyos gyakorlatok. A franc se gondolta volna, hogy 93 kg ennyire nehéz :D de nem adom fel. Érezhetően jobban vagyok tőle. 

Tegnap tátott szájjal belefutottam a f@szerdőbe... történt ugyanis, hogy a kezdődő nyugtalanság miatt eldöntöttem gyűlésre megyek. De lusta voltam és a közelembe lévőt választottam, nehogy már a 30 fokban szétizzadjam magam. Szóval átballagtam a szomszédba, pedig vagy négyszer megfogadtam már ide nem jövök. De.. :D Ha volt is bennem feszültség a magánéletem miatt, azt elemi erővel söpörte el az ott található öntömjénezés és önelégültség. Viszonylag sok helyen jártam már gyűlésen, de olyan nagyon ritkán tapasztaltam, hogy "ez magyarország legjobb gyűlése" és hasonlók. Az alkohol, gyógyszernevek említése, az idősebb társak sehovase kifutó 10 perces monológjai. Tudom, hogy ezzel nekem nem kell foglalkoznom, arra jó volt, hogy felbosszantson és ne az agyam által kreált problémákkal foglalkozzak.

Miért is bosszant engem a fenti gyűlés? Mert elveszi az időt és a lehetőséget attól, hogy az emberek valóban beszéljenek magukról. Meghallgatjuk a vének bölcseleteit, kenetteljesen, hosszan beszélve, majd kipipáljuk, hogy voltunk gyűlésen és meg is vagyunk. Meg persze azért is, mert szerettem volna megosztani, de nem volt rá lehetőségem. Gondoltam majd a végén, de itt nem zavar senkit se, hogy többször felszólaljon, erőszakosan magához ragadva a szót.. Mindegy. kipuffogtam magam a szponzoromnak ezekkel a sorokkal pedig el is engedem.

A magánéletemben kellett egy kis rendet tennem. Az elmúlt időszakban randiztam egy társnőnkkel. A dolgok sajnos nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. De részleteket most nem tennék ide ki, mert ez ránk tartozik. Ezért csütörtök este beszéltem vele, hogy tartsunk egy nagyobb szünetet, rendezze a sorait, mert amiben vagyunk az bizonytalanságot ébreszt bennem és ez nekem nem jó. Kedvesen, nem bántóan tettem ezt figyelve arra, hogy ne érezze kritikának. Nem bántani akartam, csak tisztázni a dolgokat. Megbeszéltük és el is köszöntünk egymástól.
Viszont tenap kaptam egy üzenetet a lánytól, hogy hagyjam békén az anyját, szálljak ki a család életéből és ne vegyek el időt tőlük. Hozzáteszem, hogy viszonylag normális stílusban írta meg. Az a jó, hogy nem feszített meg, csak agyaltam, hogy válaszoljak? Ignoráljam? mit tegyek. 
Úgy döntöttem, hogy nem én beszélem meg magammal, hanem két olyan ember véleményét kérdezem meg, akikben bízom. F is és a szopnzorom is azt mondta, hogy ne foglalkozzam ezzel, mert nem az én dolgom mások családjában rendet rakni. Bár más volt a véleményem, írni akartam egy normális választ, de elfogadtam, hogy külső szemlélőként jobban láthatják ezt a helyzetet.

ma is elmegyek gyűlésekre, unom a seggem mereszteni a kanapén, de ma igyekszem megfontoltabban gyűlést választani :D

A héten megint eljuottam oda, hogy 3 napon keresztül szinte semmit sem csináltam. Többnyire a tv-t bambultam, néha dolgoztam egy kicsit, de semmi extra. Ennek az lett az eredménye, hogy szépen lassan teret engedtem a bennem lévő rossz érzéseknek. Bújkált bennem a feszültség, néha felütötte a fejét az agresszió. Ezek nem léptek át egy határt, de éreztem, hogy meg - megfeszülök. Minden nap megbeszéltem magammal, hogy el kellene gyűlésre mennem, edzenem, mert se mentálisan, se fizikailag nem terhelem le magam. Minden esetben azt válaszoltam magamnak, hogy majd holnap :D Nem zárkóztam be teljesen, tartottam a kapcsolatot a számomra fontos emberekkel, de éreztem, hogy ez egy folyamat kezdete. Változtatnom kell.

Tegnap reggel, amikor felkeltem, akkor magamra szóltam, hogy a lófasznak is van vége, most hagyd abba ezt és elhúztam habtestem egy délelőtti gyűlésre. Láss csodát, kisimúltam :D Fura dolgok vannak...
Egyébként, bár nem akarok nagyon spiri lennei, de a gondviselés vezérelt el a délelőtti gyűlésre. Volt egy 24 órás srác, aki megszólalásig úgy ült ott, mint én az első gyűlésemen. Szét volt esve, a bemutatkozásánál elsírta magát. Mintha magamat láttam volna 1490 nappal ezelőtt. Megosztottam, beszéltem hozzá, elmesélve a saját életutam egy részét. Kedvesen, a szemébe nézve, ahogy hozzám is beszéltek akkor. Nem mondtam világmegváltó bölcseleteket, hiszem, hogy ilyenkor az őszinte szavak, a kedvesség és a törődés segít. Érezze, hogy nincs egyedül és van választási lehetősége. Remélem visszajön.

Amikor kijöttem sokkal szebben sütött a nap, élesebbek voltak a színek és mintha levegőhöz jutott volna a szundikáló lelkem. Hazajöttem és egy pici pihenés után edzettem is egy kicsit. Beneveztem magam egy 28 napos kihívásba, hogy felrázzam az izmaimat. Estére teljesen egyensúlybe kerültem ismét önmagammal. 

Nem kezdek el fogadkozni, hogy innentől a jövőben ;) mindig edzek és megyek gyűlésre. Nekem pont elég az, hogy ma megteszem, remélem holnap is lesz rá lehetőségem.

Meghalt valaki, aki fontos volt számomra. Már, már családtag. 40 éve ismertem.. olyan pótanya, pótnagymama volt egyszerre. Erzsike néni anyuékkal szemben lakott. 

Igaz vidéki pasztasszony volt, szabolcsi, nagyhangú, sokat beszélő. Csupaszív ember, aki gyerekeiként szeretett minekt az öcsémmel. Mindig volt jó szava hozzánk, vagy süti, vagy valami finomság. Amikor F-fel nem volt hova költöznünk egy építkezés miatt, nála laktunk 5 hónapig a kisházban.
Hosszasan betegeskedett a végén, beteg volt a szíve és demens is lett. Megváltás volt neki a halál. 

Amikor anya ma felhívott este, akkor nem jött át ez az egész. Azt hiszem az agyam lezárt, de tudtam, hogy ez a rezignáltság átmeneti. Felhívtam a szponzorom, beszéltem vele, aztán úgy döntöttem, hogy itt is kiadom magamból.

Mert szar. Tudom, hogy abban a korban vagyok, hogy több temetésre fogok menni, mint esküvőre, de más tudni és más megélni, benne lenni valamiben.

szomorú vagyok,

legyen neki könnyű a föld

ma tartottam meg a honi csoportomban a 4. szülinapomat. Hogy mennyire volt jó a rögtönzött beszédem, döntse el ki - ki maga. Én egy kicsit kuszának éreztem, de őszintének. Próbáltam rá készülni, de maradtam annál, ami eddig mindig működött: improvizáltam és a pillanatnyi érzéseimről beszéltem, azzal kiegészítve, hogy a megoldásra és a fejlődésre tettem a hangsúlyt.

Pedig ma megint olyan meh hangulatom volt.. az utóbbi időben ez a jellemző a hétvégéimre. Bárhogyan is boncolgatom, elemezgetem, mindig oda jukadok ki, hogy ennek 2 oka van.

az első, hogy a magánéletem nem igazán boldog. Randizgatok valakivel, aki nem független. Ezzel alapvetően nem lenne gondom, van benne rutinom :D Azzal viszont igen, hogy néha napokig nincs kommunikáció és ennek nem értem az okát. Nem is akarom nagyon ezt itt fejtegetni, viszont azt tudom, hogy a saját boldogságom, lelki jólétem nem függhet mástól. Magammal, magamtól szeretném jól érezni magam. Halmozott szóismétlés.. :D csak a fontosság végett.. ;-)

a másik az, hogy jó a munkám és szeretem az egészet. Ez viszont szokatlan. Szokatlan, hogy hagynak alkotni, hogy kapok pozitív visszajelzéseket, hogy nem feszülök be rajta. Igen, ez legyen a legnagyobb problémám, gondolhatnám. Tudom, de az elmúlt évekre, munkahelyekre visszanézva nem ez volt a jellemző. Persze majd szépen megszokom, hogy elfogadják az ötleteimet, hogy haladunk és végre alkothatok. Ráadásul egy olyan (kipárnázott) pályán, ahol rengeteg tapasztalattal rendelkezem. 

Viszont elfáraszt.. napi 8 órában kreatívnak lenni nem egyszerű, de a heti 2 HO segít rajta. Ilyenkor kicsit lazábban, de a napi dolgaimat elvégezve vagyok itthon. Nagyon jó érzés volt most pénteken is, hogy alig vártam, hogy a reggelim után nekiálljak dolgozni. 3 óra megfeszített munka után lazítottam, majd megint meló.

Szóval alapvetően jó vagyok, ha meg nem akkor vannak barátok, társak, szponzor, akikkel lehet beszélgetni, vagy ne adj isten gyűlésre is mehetek :)

Viktor vagyok, alkoholista. Bár jobban szeretem a felépülő kifejezést használni magamra. Többet ad, jobban kifejezi az utam.

Kereken 4 évvel, azaz 1461 nappal (igen, volt egy szökőév is benne :D) léptem erre az útra. Köszönöm, köszönöm nektek, akik hittetek bennem, támogattatok, határokat húztatok és szerettetek. Tanulom az életet, a normális emberi életet. Hol jobban, hol kevésbé jól, de kezdek én, én lenni, a helyemre kerülni. SZeretni magam, elfogadni a hibáimat, felnőni, emberként élni.

Nem akarom hosszan ragozni, hogy hálás vagyok. Pedig kibaszottul annak érzem magam, hogy a mélypontom után kaptam egy második esélyt a gondviseléstől. Nem volt mindig könnyű, de megtanultam nem a hiányosságokra figyelni, inkább értékelni amim, akim van.

És végezetül. Apa.. a világ legcsodásabb embere voltál, köszönöm! Ahogy írtad, bennem élsz tovább, a tanításaid, a gondolataid, minden, amit átadtál nekem a neveléseddel, önmagaddal.
Hiányzol, de velem vagy. Szeretlek.

Hosszú idő óta ez volt az első hetem munkanélküliként, és még 1 hét pihenés vár rám. Tegnap megállapodtam azzal a sráccal, akit mentorálok és előrébb hoztuk a közös munkánkat, 23-án hadrendbe állok. Így megszünik ugyan a mentor, mentorált viszony, illetve átalakul. Ugyanis napi 8 órában fogom segíteni a munkáját. Nagyon korrekt bértárgyalás volt, szóval sínen van minden.

Intézem közben a munkaügyi hivatalt, onnan is legyen bevételem erre a hónapra. Illetve gyűlésekre jártam szinte minden nap. Kihasználtam a lehetőséget és eljutottam olyan helyekre, ahova eddig még nem. Szinte mindenhol megosztok, beszélgetek, új embereket ismerek meg. Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint most. Az AA közösség mint egy mentális védőháló van körülöttem, aminek én is a része vagyok, mert igyekszem visszaadni mindazt a tapasztalatot, segítséget, tudást, amit az elmúlt években kaptam.

A szponzorommal szinte mindennap beszélek, találkoztunk is személyesen és közel 2 órát dumáltunk. Megfogalmaztam neki, hogy jó egy picit lecsillapodni a rohanásból, hátrébb lépni az életemből. Elcsendesednek a dolgok és jobban tudok magamra és a terveimre fókuszálni.

Persze vannak pici feszültségek bennem, de minél többet dolgozom magamon, annál jobban érzem magam és ezek a rossz érzések csak átfutnak rajtam.

a tegnapi nap elég durván alakult. Felmondták a projektet, amibe belekezdtünk. A megrendelő 5 hét után közölte, hogy az eredetileg tervezett 5 hónap legyen 3. Csak így.. 

Most persze kurvaanyázhatnék, meg rágódhatnék azon, hogy mi a fasz lesz, mit fogok csináni. Nem teszem. 

miért?

Mert az elmúlt több mint 3 év és 11 hónap alatt eljutottam odáig a program, a szponzorom a szeretteim, a barátaim segítségével, hogy elfogadom, amin nem tudok változtatni. Nem azt keresem, hol basztam / basztuk el (sehol) hanem azt, hogyan oldjam meg. Márpedig van B terv, mindig is volt a munkában. 

Kedden elhúzom magam a munkaügyi központba, onnan is lesz egy kis zseton, mellette előrébb hozom a mentoráltammal közös projektet júliusra. Van némi megtakarításom, a mostani 4 nap után is jár pénz, a régi cégemnél pedig nagyon korrektül, elszámoltunk. Pluszba még a neten eladható dolgok és F-nél is akad munka folyamatosan.

Szóval anyagilag megleszek 2-3 hónapig. Persze figyelnem kell a kiadásaimra. Mentálisan pedig nem viselt meg. Nem fogok hazudni, nem erre számítottam, de ez van. Teljesen felesleges azon rágódnom, hogy mi lett volna ha. Pont ennyire felesleges attól félnem mit hoz a jövő. Eddig is megoldottam, most is megfogom. 

"senki nem pánikol, ha minden terv szerint megy" mondta Joker, Kétarcak. Igaza volt. Mert legyen bármilyen is az életem, mindig van kiút, választási lehetőség. Én pedig nem merülök el az önsajnálat mocsarában, megyek előre, keresem a lehetőségeket. Megkockáztatom ha úgy alakul, visszamegyek a kereskedelembe. Meglátjuk :)

Persze felhívtam a szponzorom, beszéltem Zs-vel, F-fel és B-vel is ma. Jól esett megosztani azokkal az emberekkel ezt a helyzetet, akiknek fontos vagyok. Elmentem ma gyűlésre is, hogy a 3 napot úgy kezdjem, ezt kiadom magamból. 

Tegnap is, ma is nyugodt voltam és vagyok, jól is aludtam, bár a bioritmusom azzal szórakoztatott, hogy hajnalban felébredtem, ahogy mostanában keltem :D De legalább kitakartottam a lakást és pihentem is, sokat. Holnap gyűlések, utána meg pihenés.

Hát igen, vannak ilyen helyzetek. És, hogy egy másik klasszikust idézzek:

"az ember nem arra született, hogy legyőzzék"

Apám sem adta fel, miután amputálták a 2 lábát térd alatt, küzdelemből is példát mutatott. 

Délelőtt az új helyen voltam, majd 13 órára bementem a céghez, hogy letudjam az utolsó napomat. El akartam köszönni azoktól, akikkel együtt dolgoztam, a kis segítségemtől, a lányoktól. Mivel a főnököm szabin van, ezért az elszámolás marad a jövő hétre. Bolond egy nap volt, minden hülyét befújt a szél az ajtón :D Persze tettem a dolgom, becsülettel kiszolgáltam, vagy segítettem mindenkinek, aki megkeresett minket.

Felhívtam a legnagyobb beszállítónk tulajdonosát, akivel jó a kapcsolatom, régivágású, dörzsölt öregúr, de kölcsönösen becsültük és tiszteltük egymást. Beszélgettünk, mondta mennyire sajnálja, hogy így alakult és jelezte, hogy mentsem el a számát, ki tudja mit hoz az élet, jó emberekre mindig szükség van :) Nem az egómnak, hanem mint szakembernek és embernek.

A másik vicces dolog, hogy 2 embert fognak felvenni a helyemre.. Ha belegondolok, hogy az, hogy részben azért jövök el, mert nem fizettek meg... és most többet fognak 2 embernek fizetni, elég vicces :D Basszus :D Mindegy, egyébként se maradtam volna, ha magasabb összeget ajánlanak.

És a végére... a GLS-es sráccal is jóban voltam, ma elbúcsúzott, megköszönte, hogy kedvesen, rugalmasan álltam mindig hozzájuk, segítettem pakolni és kaptam tőle egy üveg bort :D Ok, nem tudja, hogy felépülő vagyok. Elfogadtam, mert tudom, hogy szívből adta, de el is ajándékoztam, alkoholt nem tartok a lakásban. Dísznek meg minek :) 

Szóval... vegyes érzés volt kilépni 6 után a cég ajtaján. majdnem 3 évig voltam ott. Nem bántam meg a döntésem, szeretem az új helyem, jól dolgozom, sikerélményem is van, meg is becsülnek. Ha pedig ennek vége, akkor tárt karokkal vár a mentoráltam, hogy neki dolgozzam. 

Szóval ez a része lassan, de alakul az életemnek. Ezért nagyon is hálás vagyok.

Egyszer majd a magánéletem is olyan lesz, mint amiben volt már részem, de nem most. Semmi baj, türelmesen várok, teszem a dolgom és élvezem azt, hogy szépen lassan jobb irányt vesz az életem. Ez csak megrerősít abban, hogy jó helyen vagyok.

Holnap pihenő nap és hétvégén is. Rám fér, megérdemlem ki is fogom használni.

De most csak átadom magam annak, hogy normálisan intéztem az elmúlt 2 hetet és vár valami új és jobb.

hazafelé pedig egyenesen vigyorgok.

Hát igen, ilyen amikor az ember a helyén van. Sose gondoltam volna, hogy egy tetőtér szigetelése ekkora boldogságot tud okozni. Égett a kezünk alatt a munka és a 3/4-ét ma meg is csináltuk, Nagyon jó érzés volt építeni, látni, ahogy haladunk feltöltött.

Rám is fért, mert ez a hét nem volt bent a cégnél zökkenőmentes. 

Hétfőn úgy mentem be mint a mosott szar. Ezen nincs mit szépíteni, egyszerűen maga a tudat, hogy nekem ott kell még lennem, nyugtalanná tett és nagyon rosszul aludtam. Ez megismétlődött keddre virradólag is. Ezért amikor bementem, jeleztem a főnökömnek, hogy beszélni szeretnék vele. Teljesen őszintén emondtam, hogy nem fogom kitölteni a felmondási dőm, mert ez a helyzet megvisel és szeretném ezt rövidre zárni. Persze jött a kavarás, hogy eddig meg addig legyek, legalább a jövő hetet csináljam végig. MOntam, hogy alszom rá egyet, olyan szinten fáradt voltam, hogy zúgott az agyam, nem akartam semmit se elkapkodni. 
Hogy rövidre zárjam, kitaláltam egy olyan megoldást, amiben a cégnél a nehéz napokat bevállalom, de közben tudok pihenni is és az új helyen is dolgozni. Persze nem ment át egyből, mára pl. be akart rángatni a céghez egy kurva óra miatt, hogy 13-14ig legyünk még nyitva. Kedvesen, de kurva határozottan beleálltam a dolognak, mert a lófasznak is van vége. Szóval maradt az amit kitaláltam. Persze értem én, hogy ő a főnök és majd ő megmondja mi lesz.. Mondjuk nincs továbbra sem írásos munkaszerződésem. Próbáltam normális megoldást találni, ami összeegyeztethető a mentális egészségemmel.

Mindegy, most kiírtam magamból, jövő héten még pár napot elkaristolok bent, aztán végre vége.

Ami fontos. a barátaim, a szeretteim a szponzorom, a héten is ott voltak, ha beszélgetni akartam, ha feszült voltam, segítettek meghallgattak. Köszönöm nekik (szívecske) majdnem zászló, zászló szív lett :D Ja az más.. ;-)

Na szóval jó érzés, hogy ennyi idősen ezt tudom kezelni, vagy legaább is jobban tudom kezelni, mint régebben.

Most hétvége, ahogy elnézem ezt a szép novemberi időt, marad a kuckózs, a pihenés, a streaming. Tökéletes lesz :)