Az előző hét is eltelt..az érzelmek lassan kisimultak, vasárnap kisírtam magamból a végét és megkönnyebbültem. Azt hiszem ez része az elengedésnek és a lezárásnak. Így normális, így emberi.

Ma beszéltem egy hozzátartozóval, az én telefonszámom is meg van adva, ha valaki a gyűlésről akar infókat kérdezni. Kétségbeesett volt, a párja szintivó, mikor jöhetnek, ugye nyitott gyűlés, kérdések és kérdések. A lehető legalaposabban próbáltam válaszolni, segítve azzal is, hogy keressen egy hozzátartozói csoportot, mert ott jobban fel tudják készíteni arra, mivel segíthet érdemben. Elgondolkodtató volt megélni, hogy mit érezhet, mennyire kétségbe van esve ez az ember. Megélni élőben, hogy ez a szar betegség hogyan rombolhat emberi kapcsolatokat. Viszont jó érzés volt őszintén elmondani, hogy nekem volt kiút ebből a pokolból. Jöjjenek el, várjuk őket. Elmondtam azt is, hogy ne várjanak hétvégéig, menjenek el ma gyűlésre, adtam tippeket, hol van nyitott gyűlés, remélem odataláltak.

Most, mára ennyi, lassan visszatérek a megszokott kerékvágásba, annyi változtatással, hogy 20 napja nem gyújtottam rá, és néha, mint vasárnap délután is, kimozdulok egy moziba vagy bárhová.

Ahogy Kiss Tibi és Anna and teh Barbies énekelte: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni.

F anyukája tegnap este elment. Hétfő este óta kórházban volt, intenzíven, az orvosok megtettek mindent, de már nem lehetett segíteni rajta. Tegnap este óta tudtuk, hogy elérkezett a búcsú ideje. Még lefekvés előtt kértem aput, hogy gyorsan kísérje át a túloldalra, ne szenvedjen. 

Hétfő este óta folyamatosan tartottam F-fel, barátokkal, Zs-vel, A-val a kapcsolatot, többször beszéltem velük hol írásban, hol szóban. Hálás vagyok az életnek, vagy sorsank, vagy a felsőbb erőmnek, hogy ma amikor F szólt, hogy meghalt az anyukája tegnap este, Zs ott volt velem és nem egyedül kellett ezt megélnem. Megölelt.

Ma munka után beszéltem a szponzorommal is, jó volt, emberi, este pedig gyűlésre mentem, ahol megint csak beszéltem és kiadtam magamból. Többen odajöttek és megölelgettek a végén.

Kibaszottul hálás vagyok a felépülésemnek, hogy az alkohol eszembe se jutott ezalatt a 3 nap alatt. Nem volt ivásvágyam még akkor se amikor a könnyeimmel küszködve, el elsírva magamat miközben F-fel beszéltem telefonon. Fáj, kibaszottul fáj, mert jóban voltunk. Karácsonykor is ott volt, amikor F meghívott magukhoz, hogy töltsem velük a karácsonyi ebédet. Persze felidéztem apa halálát is..

Kurvára ki kellene sírnom magamból ezt és nem eltárolni, de egyelőre még akadozva megy. Picit még tagadásban is vagyok, terelem a figyelmem, lefoglalom magam. A cigi hiányzott egy röpke pillanatig, el is mentem és vettem egy dobozzal. Azóta is ott van a polcon bontatlanul. És ez megnyugtatott. Egyenlre nem akarok rágyújtani, de ha jön éjjel (megint csak órákat alszom) valami szar gondolat, akkor ki tudom kapcsolni ha akarom. Eddig megoldottam cigi nélkül. És inkább cigi mint pia.

Nagyon sok minden történt ezen a héten. Érzelmileg ki is facsart és kezdetem a végére befordulni. 

Ennek egyszerű oka van, az hogy túlvállaltam magam, illetve  a megfelnivágyás. Pedig senki, de szó szerint senki nem várta vagy várja el ezeket tőlem. Inkább a cigi abbahagyása erősítette fel bennem, ezt. 

Na de lássuk, hogy mik is történtek ezen a héten:

- F nyaukáját most műtötték, szerencsére jól van, majd holnap délután be is megyek hozzá a kórházba.
- Anyu hívott, hogy a szomszéd néni kórházba került, tüdőgyulladással és szívelégtelenséggel, gyerekkorom óta ismerem, szinte a pót anyám / nagymamám volt.
- Zs-vel voltunk orvosnál, szerencsére nincs nagyobb baj, de még folynak a kivizsgálások.
- lelkiismereti gyűlés a honi csoportomnál
- szponzorozás
- baráti találkozók.
- céges tervezés időszaka (ma is 1,5 órát dolgoztam már)

és igen mindenhol meg akartam felelni, ott lenni, a legjobbat nyújtani. Én és én és én. mert akkor fontos vagyok és szerethető, talán nem annyira elbaszott az életem, stb.

Épésszel tudom, hogy viszonylag normális életem van, szeretnek, nem vagyok elhanyagolva, fontos vagyok. Egyszerűen csak a cigi miatti sóvárgásom felerősítette ezt a folyamatot bennem. Ehhez társult hozzá, hogy a héten zömmel 5 előtt felébredtem.

Péntekre már teljesen kivoltam, de magamnak se akartam bevallani, inkább összeszorított foggal, de intéztem a dolgaim. Nem történt semmi katasztrófa, de jobb lett volna ha egyszerűen csak pihenek. Hiszen, rajtam kívűll, senki se várja el, hogy mindig ott legyek és intézzem a dolgokat.

Erre az egyik legjobb visszajelzés és példa:

Tegnap este lelkiismeretin, kedvesen, de kértem a többiek segítségét, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a csoportban. Felhoztam egy példát, bevezető szervezés, amit én oldottam meg megint. Erre A rámnézett és csak annyit mondott, hogy ha esetleg nem azonnal reagálnék, és egy kis időt hagynék, akkor nekik is lenne esélyük megoldani. Teljesen igaza volt, meg is köszöntem neki.
Viszont B-vel meg összemorogtunk lelkiismeretin. Értem az ő indokait is, valóban élesebben fogalmaztam meg a véleményem. Azonban tartom, amit ott elmondtam, de a stílusomra figyelnem kell.  Majd elsimul ez is. Gondolkodtam, hogy írok ma neki, vagy felhívom, de majd jövő héten. Most egy picit jó magammal lenni. Jó a csend.

Este bevezetőt tartok, pont az első lépésről, kedden pedig egy újabb bevezető. Örülök a felkéréseknek, meg nem is. Ki kell zökkennem ebből az állapotból, de pihennék is. De majd csak alakuk valahogy :)

Ez egészen pontosan 3 év és 6 hónap. Szép kerek szám. Mellette 4 napja nem gyújtottam rá.

Na ezt kurvára nehezen viselem. nem is a nikotin hiányzik, mert ok, morgósabb vagyok, inkább a mozdulat..  Csak a mai nap nem gyújtok rá és elterelem a figyelmem. 

Az egyik ilyen figyelem elterelés a rendrakás. Mondjuk a mai nem szimpla rendrakás volt. Konkrétan felsúroltam négykézláb állva a fürdőszobát :D és a vízkövet is leszedtem mindenhonnan. Ez olyan 1,5 órámat vette igénybe és kellő képpen el is fáradtam benne. De nem adtam fel, szépen haladtam tovább, igaz a konyhaszekrényeket még nem pakoltam ki, de sok minden a helyére került. Átrendeztem, paklotam, közben főztem is. Kellemes közel 4 óra volt. El is fáradtam, viszont, amikor letettem a seggem, annyira jó érzés volt bennem. Tiszta, rendezett otthon nézett vissza rám, és most is. 

A helyükre kerültek a dolgok, kint is és itt bent is. Már már megértettem, miért mondják egyesek, hogy hálás alkoholisták. Ugyan a betegségeért sose leszek hálás, de az útért igen. Azért, hogy szeretem magam, hogy fejlődök, hogy békés és boldog napjaim vannak. Igen, erre mondaná B, hogy "meglesz ennek a bőjtje" :D 

Mindein bizonnyal, nem maradnak így a dolgok. De ma még ma van és ma kicsit kisimúltabban, mosolygósabban hajtom majd álomra a fejem.

Ehhez mondjuk hozzájárulnak az edzések is. Naponta, kétnaponte 20-30 perces, kardiókat tolok, ahogy jól esik. A kaján egyenlőre nem változtattam, csak a cigi ment és az edzés jött. Nem akarom fenekestül felforgatni egyszerre az életem. Ez most így jó.

Várom is a hétfőt meg nem is. Hozzá lehet szokni a henyéléshez, de már úgy bennem van, hogy dolgoznék. Több mint 2 hét elég volt itthon.  

Kellene valami frappáns lezárás a végére :D Passz.. 

Ma jó napom volt és remélem holnap is az lesz.

Faszom.. négyszer futottam neki, hogy valami kibebaszott jót írjak ide, hogy mennyire fasza volt a szilveszter és az évvége. De vagy semmitmondó lett, vagy egy ömlengős nyálas fos, vagy giccses :D

Na szóval... a szilveszterei buli fasza volt, jól éreztük magunkat.
Zs szépen gyógyul.
Bennem nincs magyány érzet, köszi jól vagyok.
Minőségi embri kapcsolatok, pihenés pipa.

Letettem a cigit. Na mielőtt még éljeneznénk, ennek még nincs 24 órája :D Persze napközben megkívántam. Hogy még egy utolsó doboz.. csak még ma.. :D

Aham, meg a faszomat.. ismerem magam, ha vennék ma, akkor holnap elkezdeném győzködni magam, hogy hát végül is, ameddig szabin vagy belefér. Majd ebből lenne, hogy ha már szabi alatt, akkor végül is január is belefér.. :D

Szóval igazi jó függő módjára meg tudnám indokolni, hazugságokkal alátámasztani, hogy miért is jó ez nekem.

Nem vettem cigit, és ma nem is áll szándékomban. Szóval, csak ma, nem gyújtok rá.

Boldog, egészségben teljes és józan 365x24 órát kívánok mindenkinek.

Gyönyörű nap volt.

Reggel összefutottam Zs-vel, még mindig maga alatt van, mentálisan megterheli a betegség. Beszélgettem vele, megnyugtattam, megölelgettem. Utána elmentem F anyukájáért, aki nincs jó passzban. Küzd a betegségével, útközben csacsogtam, viccelődtem, beszélgettünk. Mondta, hogy örül, hogy így összeszedtem magam.

Utána családi ebéd F-nél. Sokat nevettünk, beszélgettünk, kajáltunk, jól éreztük magunkat. 10-re mentünk, 14 órára már itthon is voltam.

F viccesen megkért, hogy mondjak én asztali áldást. Elpoénkodtuk, de utána jutott eszembe, hogy apámnak volt egy kedvence, ma meg is kerestem:

Robert Burnst

Selkirki asztali áldás

Ennek, ki dús: megárt a hús;

amaz ennék, de nincsen.

Nekünk jut is, meg bírjuk is,

legyen áldott az Isten.

Ez nagyon megragadt bennem. Apám szavai...

Majd Zs-vel beszéltem még telefonon, mert jött egy mélypont és lent volt a hangulata megint. Nagyon jó, hogy az AA-ban tanultakat tudom alkalmazni, átadni neki az egyszerű, de hasznos gondolatokat.

Este pedig gyűlések. Most nem voltunk annyian, mint tavaly, kisebb, családiasabb volt a hangulat, 3 gyűlés, közben szünetek. Viszont már tegnap este éreztem, hogy 3-4 társunknak ez nagyon sokat adott. Láttam ahogy bejöttek, és kicsit mosolygósabban, kisimiultabban mentek el. Nem a létszám számít, ha már 1 embernek tudunk segíteni, akkor megérte ez a maratoni gyűléssorozat. Tartottam én is bevezetőt, amit már ott többen megköszöntek. És ma egy fiatalabb társunk is rámírt és külön megköszönte. Nagyon jól esett. Nem az egomnak. Annak, hogy adhattam. Az egész napom arról szólt, hogy önzetlenül továbbadom azt a tudást, amit kaptam a közösségtől.

Gyűlések után hazadobtam még A-t. Majd amikor jöttem hazafelé volt egy köszönöm pillanat. Hálás voltam ezért a napért, azért, hogy olyan ember lettem vagy leszek, akire apám büszke lenne. Akiben megvan a jóság, a szeretet, a segíteni vágyás. Meg is köszöntem apunak ezt.

Olyan sok szép gondolat és érzés keringett bennem lefekvés előtt, hogy nehezen jött álom a szememre. De ma pihenő nap van, szóval bőven ráértem aludni napközben is :)

Régebben nem szerettem a karácsonyt. Mindig rohanás volt, akár az üzleti életben, akár a magánéletemben. Tele volt kihívásokkal és úgy éreztem sosem ér véget. A legszebb ajándékot kerestem, amit csak pénzért lehetett kapni. Legyen minden tökéletes, ez volt a fejemben, persze sose volt semmi sem az. Mert erőből nem lehet szép emlékeket építeni.

Amióta elkezdtem felépülni, azóta kezdtem megbarátkozni, majd megszeretni a karácsonyt. Az ünnepi fényeket, a készülődést. Jött a gondolat, hogy az emberi kapcsolatok mennyivel fontosabbak, mint az, hogy valami drága ajándékot vagyek. Jó, őszinte leszek a karácsonyi budget sem az már, mint régen. 

De így teljesebb és szebb az életem. A holnap estét egy hajléktalanszállón fogom tölteni, egy csomó sorstárssal. Várom, mert olyan jó volt a tavalyinak a hangulata is. Meghitt is volt, meg szomorú is egy kicsit, meg vidám is. Pont olyan, mint az élet. Kicsit ebből, kicsit abból. Emberi, azt hiszem ez a legjobb szó, illetve, hogy valóságos, életszerű. Nekem ez maga a csoda. Az is, hogy minőségi emberi kapcsolataim lettek. Barátok, társak, szerelem. Jó érzés megélni hol így, hol úgy ezeket.

Amiért még nagyon hálás vagyok a felépülésemnek, hogy most, amikor Zs nagyon beteg volt tudtam benne tartani a lelket. Sokat beszélgettünk, néha sétáltunk egyet. Sok olyan dolgot tudtam átadni neki, amit én is a felépülésem alatt tanultam meg. Lassan siess, ahogy B-vel szoktuk egymásnak mondogatni. Lelki béke, elfogadás... Nem az egómat fényezi, hogy segítettem rajta. Akárhogy is alakult az életünk, ő mindig is fontos lesz, pont úgy ahogy F, B vagy Á. Azok az emberek, akiket közel érzek magamhoz. Ez pedig jó, mert nem vagyok egyedül. Sem az örömömben, sem a bánatomban. Vannak körülöttem. És ezt nagymértékben a programnak köszönhetem és a társaimnak.

Azt a lelki nyugalmat is köszönöm, ami elkisért, amikor háromszor mentem be a lidl-be vásárolni :D Igen, a legjobb módja az új emberi kapcsolatok "barátságok" építésének, hogy ilyenkor az ember kimegy, hogy vegyen pl.: csokit :D Bevallom, ezt a sok türelmetlen, tolakodó embert azért nehezebb volt elviselni :D De túléltem. Én arra fókuszáltam, hogy ez a szeretet ünnepe és, hogy nem ezek a tolakodó faszkalapok a fontosak az életemben, hanem akikről már írtam.

Holnap F-éknél ebédelek, mert meghívtak a családi kajálásra, jól esett. A lelkemre kötötte, hogy nem ér elrohanni rögtön, maradjak, beszélgessek még egy kicsit. Utána pihi és este karácsonyi gyűlések, társaság, barátok. 

Várom, mert számomra ti és ők a legnagyobb ajándék most.

Egy keddi nap is lehet szép... a fene se gondolta volna. Akik ismernek, tudják, hogy a kedd a hetem legzúzósabb napja. Áru beérkezés, a legtöbb megrendelés, káosz, sok impulzus, kapkodás, sok fizikai munka jellemző rá. Megszoktam már, de azért valahogy a kedd nálam mindig egy álruhás hétfő volt. 

Azonban a mai nap más. Vidám, pörgős nap kerekedett belőle, pedig voltak a reggeli bejutásomban döccenők. Egy jó hírrel kezdődött a napom, Zs írt, hogy jobban van, ez megkönnyebbülést hozott a lelkemnek, mert aggódtam miatta. Mondjuk ezt kevésbé mutattam felé, mert ha valaki bajban van, akkor fel kell emelni, mókázni, viccelődni, kedvesen, tréfásan (amolyan Tigris módjára, sicc - szerk :)) Nem kellett megtennem, ez mindig is belülről fakadt. Na jó nem mindig, de alapvetően így vagyok behuzalozva.
Na de, vissza a napomra. Mikor mentem be B-vel beszélgettem egy jót, utána pedig felhívtam a kis padavanomat, mert szakmai élete egyik legnagyobb baklövését készült elkövetni. Akkor nagy kapitális baromságnak tűnt tegnap, mikor írta, hogy félretettem mára. Na mindegy, helyre billentettem, a végén meg is köszönte. Közben sikerült egyszer rossz irányba szállnom a metróra, majd észbe kapva, 4 álomással később :D, jó irányba szállni, de rossz helyen leszállni :D 

Bent toális káosz fogadott, a beszállítóink ma voltak utóljára hivatalosan, vannak megrendelések, amik csúsznak, rengeteg bejövővő árut láttam papíron, És ebben a pillanatban valami kedves nyugalom féle szállt meg. Elmentem főztem egy kávét, és rendet vágtam a káoszban. A kis egyetemista segítségem már bent volt, jóeszű gyerek, amit lehetett patent előkészített. Beleálltunk és 7 óra alatt letoltuk az egészet. Kurva sokat röhögtünk, szívtuk egymás vérét, égett a kezünk alatt a munka. Nagyon jóhangulatú nap volt. Sok megrendelés is jött be, brillíroztam salesben, összehoztam még nagyobb, idei megrendeléseket is.

Hazafelé pedig megálltam egy picit megcsodálni az esti Budapest fényeit. Apa járt a fejemben, régi emlékek. Nem voltam szomorú.. lehet kicsit melankólikus, de inkább hálás az életemnek, hogy így alakul. Sok minden van mögöttem, de úgy érzem ma egy szép nap volt. Vannak még dolgaim, amiket rendeznem kell, de.. de ma akkor is átjárt a hála, az életszeretet. Embernek éreztem magam, erősnek, jókedvűnek. Nem érezni akartam, hanem belülről fakadt.

Zs-nek tüdőgyulladása van és elég szarul is van. Attól tart, hogy ez tüdőrák. Ennek annyi alapja van, hogy dohányzik és a családban is volt ilyen haláleset. Tudom mennyire szar dolog a bizonytalanság, de az eddigi tapasztalataim (dohányosként nekem is volt tüdőgyulladásom) azt súgják, hogy ez csak egy "sima" és szar betegség.
Tartom  benne a lelket, a magam módján, ahogyan csak tudom. Néha telefon, néha egy kis séta és beszélgetés. Tudom, hogy már nem vagyunk együtt és ez nem is arról szól, hogy majd így a kedvében járok és majd ettől a karjaimba omlik.

Nem, ez arról szól, hogy ezen az úton lettek olyan emberek az életemben, akik fontosak. Ha bármelyikük bajban lenne, mennék és segítenék a magam módján. Hol tettekkel, hol csak jó szavakkal, vagy azzal, hogy meghallgatom ha valami foglalkoztatja őket. Régen nem így éltem az életemet. Ez most számomra is új dolog. Ezzel együttjár, hogy tanulom, magamban hogyan kezeljem az érzéseket. Főleg a túlzott aggodalmat. 

Ennek egyik legjobb módja a fizikai aktivitás. Például ma kitakarítottam a hűtőt :D Mondjuk kicsit már tartottam attól, hogy valami rámugrik ha kinyitom az ajtót. Remek móka volt, de csillog - villog és a lelkem is nyugodt.

A másik módszer, az, hogy ha beszélek az érzéseimről vagy kiírom magamból őket. A héten nem jutottam el gyűlésre, de most egy online-ra várok éppen. B-t is fel akarom majd hívni holnap, de ma programja van, és ez most nem SOS helyzet. Szóval marad a gyűlés online, majd ott megosztom ami foglalkoztat.

Harmadsorban ott van, hogy pihenek. Ezért se mentem most gyűlésre fizikailag. Kellett a 2 napos láblógatás, a főzés, a taktikai szundik délután, a rendrakás.

Negyediknek jöjjön a szponzorom, bár nem prioritási sorrendet állítottam fel.

és nem utolsó sorban ott van az, hogy apuval beszélgetek lefekvés előtt. Nevezzük inkább monológnak :D meg is ilyednék ha mély hangon, ahogy a telefont vette fel régen, visszaszólna, hogy minden rendben lesz kisfiam :)

*a régi James Bond filmeket nem akartam ide írni, mert annyira rosszak, hogy elterelik bárkinek bármiről a figyelmét, de tényleg guiltyplesaure :)

Szóval kicsit aggódok, de már nem szélsőségesen. Jól vagyok, néha vannak rossz álmok, átsuhanó érzések, de a megoldásra fókuszálok, használom az eszközeim, dolgozom magamon.

Napok óta nyugtalanul alszom, nyomasztó álmok kísérik végig az éjjeleket. Tudom az okait és napközben ezek nem is annyira foglalkoztatnak, de éjjel a tudatalattim viszont igen.

Egyrészt Zs-nek tüdőgyulladása van, apa tüdőelégtelenségben halt meg. Másrészt Á nagyon el van tűnve, tudom, hogy a héten van a karácsonyi partyjuk és rengeteget dolgozik, erről múlt héten beszélgettünk.

Apa betegsége óta, amikor is megváltozott bennem valami, hajlamos vagyok azok miatt aggódni, akik fontosak nekem. Néha túlzottan is. Dolgozom ezen, hogy ne így legyen, hogy megtaláljam az egészséges középutat. Hát, mint alkoholistának ez nehéz. Nem lehetetlen, hiszen érzem és tapasztalom a fejlődést, de ettől még nem magától értetődő.

Szóval ma reggel, amikor felébredtem, leültem a kanapé szélére és elmondtam a lelki béke imáját:

Istenem,
Adj lelki békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok.
Bátorságot, hogy változtassak, amin tudok,
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

Utána úgy gondoltam, hogy mi lenne ha a saját felfogásom szerinti felsőbb erőhöz, azaz apámhoz intézném a szavaimat. Kicsit megakadt a lemez, mert miután elkezdtem, hogy apu.. nem jutott eszembe a folytatás. De utána ment. Megkönnyebbültem.

Ettől a spirituális élménytől nem azt vártam, hogy egyszerre megoldódjon az életem. Tudom, hogy nekem kell dolgoznom azon, hogy a dolgaim szépen, lassan rendeződjenek. Arra viszont nagyon jó volt, hogy egy picit könnyítsek a lelkemen, hogy kérjem a saját FE-met, nyugtasson meg. Hozzon békét, kedves gondolatokat és az aggódás csillapodjon, tovaszálljon.

Nem lettem vallásos, nem jelent meg isten, vagy szűz Mária a sarokban. Csak egy pici fohász volt magamért és azokért, akik fontosak az életemben.