Alázat.. ettől a szótól mindig kivert a veríték, fogalmam sincs, hogy miért kötötte össze az elmém a megaláztatással vagy bárminemű negatív fogalommal. Lehet, hogy a szüleim szinte vallásos ateizmusa miatt ugrott be egyből hogy az alázat = istenhit = márpedigajóisten nem létezik. Passz.
(rendkívűl hálás vagyok nekik, hogy az ő gondolkodásuk ellenére, mindig arra buzdítottak, hogy saját véleményt formáljak és fogadjam el, hogy mások, máshogy látják a világot)

Ego.. az elmúlt időszakban döbbentem rá, hogy egy csomó helyzetben hihetelen egoista módjára viselkedtem. Na majd én jobban tudom! Nem, nem beképzelt vagyok hanem határozott.. Mondjad csak nyugodtan, úgy is úgy csinálom, ahogy szerintem jó.
Ahham.. persze... Majd én egyedül megoldom a problémáim.. hát nem tudtam.. Persze próbálkoztam, küzdöttem, de egyedül nem megy. Nem szégyen belátni, hogy nem vagyunk mindenben a legjobbak, elfogadni másoktól a véleményüket, az útmutatásukat, azt, hogy értenek hozzá. A tanulásró pedig annyit, hogy bár mindig szerettem tanulni, de csak addig, ameddig lekötötte a figyelmem és fel tudtam nézni arra, aki tanított. Amikor úgy éreztem én már több vagyok, akkor megszűnt az érdeklődésem is.

Az AA-ban sok olyan emberrel találkoztam, aki 3, 4 vagy 5 éves születésnapján is elmondta, máig küzködik azzal, hogy nem hallgat a szponzorára, az öregebb társainkra, csinálja a maga feje után. Tudja, hogy nem jó így, nem is halad vele rendesen, de nem tudja félretenni az egóját. Én ma úgy érzem, hogy félre tudtam tenni és 16 nappal ezelőtt is, amikor elfogadtam elsőre, hogy ez egy betegség, és gyógyíthatatlan, progresszív és halálos. 

Ma csodálatos napom volt, új helyen kezdtem el dolgozni, tejesen mással foglalkoztam, mint eddig. Magam mögött tudtam, ha egy napra is, az üzlet élet gondjait. Fizikai, de alkotó munkát végeztem. És annyira más érzések voltak bennem, mint 1 héttel ezelőtt, amikor a rózsaszín felhőbe dugtam az agyam és az agyam helyén pink kis vattacukor darabkák randalíroztak... Akkor még az is felmerült bennem, hogy lehet nem is vagyok alkoholista? Komolyan, boldog vagyok hát megy ez nekem alkohol nélkül is..
Aham, hát egy f@szt. Nem, én alkoholista vagyok, beteg, tünetmentes és 16 napja tiszta. És alkoholista is leszek ameddig élek. Ha jól sikerül minden akkor gyógyuló félben lévő leszek, de SOHA, soha a büdös életben nem fogok meggyógyulni. Nem, nem takarózom azzal, hogy ez egy betegség és lécci lécci fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, egoista, bántó, kiszámíthatatlan és az üzleti életben manipulatív. Ó nem, ez egy roppant kényelmes álláspont lenne és akkor mit tennék? Már megint a dolgok könnyebbik részét ragadnám meg. De nem akarom, szeretem azt, hogy 16 napja tiszta vagyok, hogy a mai életörömöm, lelkesedésem normális volt, hogy őszintén éltem meg, hogy emlékezni fogok rá és legfőképpen nem akartam megünnepelni egy pohár itallal sem. Eszembe sem jutott, csak hagytam, hogy a lelki béke, a boldogság átjárjon.

És még egy gondolat az alázat, ego, tanulás trióról. A mai napom is bizonyította, hogy a szakmai alázat, a tanulás nagyon, nagyon építő ha félreteszem az egóm és türelmes vagyok és figyelek. És a végén egy apró kis csoda született. Számítanak rám, nem csak ma, hosszútávon is. Jó érzés, hogy holnap várnak vissza, hogy folytassuk. Kemény lesz, hosszú nap, Zs-vel nem is tudok találkozni emiatt, de most erre van szükségem. És most a legfontosabb, hogy a gyógyulsi folyamtomra fókuszáljak.

Sokan mondják az Élet szép.

Én azt vallom, Élni jó és ma szép napom volt.

Nem ittam ma és remélem holnap sem fogok