Majdnem úgy kezdtem ezt a bejegyzést, hogy hosszú év volt és neki álltam volna felsorolni miért. De ez lényegtelen.Továbbra sem vagyok hálás azért, hogy van egy gyógyíthatatlan betegségem. Azért viszont igen, hogy megtanultam kezelni, és rengeteg, minőségi változás állt be az életemben.

Szóval sokkal fontosabbnak tartom, hogy hol tartok most, 180 nappal később:

- józan vagyok, nyugodt és jól érzem magam a bőrömben. Nem tagadom vannak most is kisebb hullámvölgyek, de ezekkel simán megbírkozom. Egyébként ha valakinek normál emberként az én helyzetemben nem lennének, akkor menjen el dilidokihoz sürgősen :D 
- elfogadtam, hogy nem vagyok tökéletes, vannak hibáim de legalább dolgozom azon, hogy ezeket jobban tudjam kezelni. Nem erőszakolom meg a természetem, de folyamatosan tágítom a komfortzónám.
- lettek új barátaim, engedem, hogy az emberek szeressenek és én is nyitok feléjük még ha lassan is. Pont 1 hete az egyik gyűlésen jegyezte meg egy régebbi társam, hogy végre rendesen megöleltem. Mondtam neki, hogy hát igen, csak 170 nap kellett hozzá :)
- tudok aludni, amióta szabadságon vagyok, nem izzadok le éjjel a rémálmoktól.
- lefogytam 12 kg-t, mondjuk rám fért, kicsit el voltam lustulva
- Megpályáztam egy olyan állást, ahol kemény munkával de lehetőségem van elkezdeni rendezni az életemet. Kiszámítható feltételeket és megbecsülést fogok kapni ha rendesen dolgozom. Számomra ez jónak tűnik.
- Szerelmes vagyok és szeretve vagyok egy csodálatos ember által, aki támogatja és segíti az utam. Őszintén és tiszta szívből. A legfontosabb, hogy hagyom is. A lehetőségekhez képest csodás életünk van együtt. �

Biztosan sokmindent kihagytam, de majd amikor eszembe jut bepótolom.

Nem teszek ígértekete és fogadalmakat, hogy holnaptól. Felesleges. Inkább már ma folytatom ezt az utat.

Istenem,

adj nekem lelki békét, hogy elfogadjam, amin változtatni nem tudok,

bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok

bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.