Hmm.. azt hiszem ezt nehéz lesz szavakba önteni, vagy túl könnyű? Nem is tudom.. Persze a legegyszerűbb az volna, ha most nekiállnék és virtuálisan elkezdeném papírra vetni, hogy mennyire szép napunk volt Zs-vel. Pedig semmi olyan nem volt benne, amit eddig ne tettünk volna meg. De mégis.. mégis különleges volt ez a napunk is.

Talána a tavasz? Vagy a bennem bimbódzó nyugalom? Nem tudom, csak azt hogy a maga hétköznapi egyszerűségével beleégett az emlékeimbe ahogy elmentünk ikinikezni, ahogy teliszájjal röhögünk a szendvicsek maradéka felett valami hülyeségen, ahogy süt a nap és boldogok vagyunk, ahogy sétálunk, ahogy hazaérve kinyitom neki az ajtót, és a nap végén, ahogy kirobban edzésről, meglát és a nyakamba ugrik.

Egyszerű, hétköznapi kis csodák.

Ma egy társam megkérdezte, hogy megyek este gyűlésre? Azt válaszoltam, hogy passzolom ma. Ahogy érzed érkezett a válasz. Igen, hiszem, hogy mindenki máskép járja a saját útját.

Én úgy éreztem, hogy ma a hétköznapi csodákra van szükségem, mert feltöltenek. Nem azért mintha az AA nem tette volna anno. Akkor arra volt szükségem, most pedig ezekre a pici, de szívmelengető pillanatokra. Hiszek abban, hogy az könnyíti meg az utamat, azon túl, hogy foglalkozom magammal és fejlődök, hogy hagyom magamnak, hogy megéljem az életem szépségeit. Ezek a pillanatok erősítik meg azt az érzést, hogy jó élni.

Szeretném leszögezni, hogy egy pillanatig se gondolok arra, hogy "meggyógyultam" vagy hogy ne lennék szenvedélybeteg. Tisztában vagyok azzal, hogy mi lenne a következménye ha nem foglalkoznék magammal és nem lennének az életemben stoptáblák. De jó megélni a szép dolgokat. Onnan, ahonnan jövök ez maga a csoda. Lassan 9 hónapja lesz annak az éjszakának.