Tegnap este volt egy kis feszültség Zs és köztem. A helyzetünkből adódóan vannak ilyen pillanatok. Mondjuk öröm az ürömben, hogy viszonylag gyorsan elengedtem a témát. Ő nehezebben. Szóval ott álltam egy olyan helyzetben nyugodtan és higgadtan, amiben nem csak a saját feszültségem jött szembe hanem az övé is. Nyugodtan és higgadtan érveltem, ami jó volt mert belülről fakadt. gyorsan és jól aludtam el, nem voltak bennem rossz gondolatok, önhibáztatás, vagy annak keresése, hogy hol rontottam el. 

Reggel megbeszéltük és elsimítottuk a dolgokat, de egy picit én is bezárkóztam. Azt hiszem ez természetes emberi reakció, ráadásul írásban tudtunk csak kommunikálni, ami nem könnyítette meg a helyzetünket. Sosem könnyíti meg. De hát ilyen az életünk, elfogadom. 

Ma csúcs nap volt a melóhelyen és annak ellenére, hogy lelkileg, bár nyugodt voltam, nem voltam a toppon még is jól teljesítettem. Kedves voltam, segítőkész, mosolygós. Jó érzés volt. Lassan kezdem megtanulni, hogyan válaszzam szét azt, hogy ha egy adott szituáció rossz nekem, abból ne arra következtessek, hogy én rossz vagyok, vagy sz@r. Nem könnyű, tényleg nem az. Ma többször is végiggondoltam a beszélgetésünket, de már nem jöttek elő azok a régi félelmek, hogy ha elmondom, ami nem tetszik, akkor nem vagyok szerethető vagy jó vagy értékes ember. Huhh régi beidegződések. Nem állítom, hogy ez minden egyes alkalommal így lesz. De ma egy picivel erősebb lettem és szépen külön kezeltem a dolgokat. Ezt az érzelmi fejlődést próbálom átvezetni máshova is. Hogy ne azonnal akarjak mindent, hogy nem én vagyok a legfontosabb mindig. Néha sikerül, néha nem. A jó része viszont, hogy ha jön is egy kis ugráló pomogács, akkor el tudom hesegetni. Legalább is ma el tudtam.

286 nap. Basszus.. mindjárt 300. mindjárt 10 hónap, amióta van állásom felgyorsult az idő.