Tegnap lecsengett a feszültség bennem. Találkoztam Zs-vel is, megöeltem, beszélgettünk és a világ helyrebillent. Ettől is. Meg attól, hogy folyamatosan dolgozom magamon.

Néha fárasztó ez az egész, de továbbra is hiszek abban, hogy megéri. Nagyságrendekkel jobban érzem magam, még nyűgösen is, a bőrőmben, mint közel 9 hónapja. Szeretem azt, hogy ma is 2x2,5 óra alvással mentem be dolgozni és bírtam. Igaz a nap vgére teljesen elfáradtam és alig vonszoltam magam el a buszmegállóig, de még is.. Még is közben élveztem a napsütést, azt, hogy olyan sok mindenem van.

Ami pedig a magánéletemet illeti.. Hmm :) Ezt nem részletezném, az illetékes pontosan tudja, hogy mire gondolok. És ha most annál többet írnék, hogy jól érzem magam a bőrőmben ezen a fronton is, az valószínűleg átcsapna egy olyan fajta ömlengésbe, amit visszaolvasva még nekem is giccses lenne :D

Talán ez a vers részlet illik ide a legjobban:

József Attila: Óda - részlet

Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.