Ha nem tanultam volna meg kezelni a bennem élő drámakirálynőt, akkor most egy nagyon teátrális bejegyzés következne. Persze az évek alatt sikerült a fejlődésem útján eljutni oda, hogy már nem a végletekben látom és élem meg azt, ha valami nem úgy történik, ahogy előre elképzeltem. Mára már tudom, hogy a pillanatnyi érzéseim, mégha reális alapokon nyugszanak, eltúlzottan jelenhetnek meg.

A hétre szabadságot vettem ki. Ennek a fő oka az volt, hogy mind mentálisan, mind fizikailag feltöltődjek. A fizikai része hellyel - közzel sikerült is. A mentális már karcosabb lett. Ugyanis a fejemben az volt, hogy ezen a héten több időt tudunk Zs-vel együtt tölteni. Mind a ketten reméltük, hogy ez a hét majd kisimít minket. 

Sajnos nem így sikerült. Tudom, hogy fáradt. Láttam rajta hogyan próbál meg ezerfelé szakadni a család, a munka és köztem egyensúlyozva. Kimerült és úgy éreztem nincs jelen a kapcsolatunkban. Ez pedig elkezdett megfeszíteni. A végén én javasoltam, hogy a közös időnk helyett menjen haza, pihenjen, legyen énideje. A végén abban maradtunk, amit én vetettem fel megoldásként, hogy most egy ideig ne találkozunk, ne beszéljünk egymással, töltődjön fel, én is rendezem magamban a gondolataimat. Magamat védtem, mert nem tudtam volna fentartani a lelki békémet.

Viszonylag jól viselem ezt az időszakot, tisztában vagyok vele, hogy jó döntést hoztam, hiszen a pillanatnyi dolgokat elcseréltem egy szebb jövő ígéretére. Jujj de patetikus lett, pedig megígértem nem drámázom :D

Szóval jól vagyok, veszettül hiányzik, de ezzel megbírkozom. Az lebeg előttem, hogy ezen is túljutunk. Sokkal rosszabb szituációkat oldottunk már meg az életünkben. Most nincs összeveszés, józan mélypont, szélsőséges érzelmi reakciók. Most csak csend van, pici üresség bennem. Lelki feltöltődésre próbálom fordítani az energiáimat.

Építjük közösen a közösséget, egyre többen vannak a szombat esti gyűlésen, régebbi társaktól is kapunk elismeréseket, látom, hogy fejlődünk. Jó érzés.

Jó érzés, hogy a srác, akit tanítok, kezd sikeres lenni. Pénteken felhívott, hogy ma találkozzunk, mert 4 dolog is van, amit prompt meg kellene beszélnünk. Egyre jobban kezd belelendülni, kezdenek jönni a nagyobb ajánlatkérések is. 

Engem pedig a közös munka, a mentorálás feltölt, nyugalmat ad.

Úgy fogom fel ezeket a dolgokat az életemben, hogy bár nincs gyerekem, akinek apém örökségét átadhatnám, de ezekben a helyzetekben valamit még is csak el tudok juttatni a világhoz. Egy picit emberségesebbé, jobbá tudom tenni. Önzetlenül segíteni másokat.

952 napja vagyok józan és bár az életem nem zökkenőmentes, de szeretem. Vannak céljaim, tervek, emberek, barátok, család és szerelem.