Egy alkoholista naplója

Egy alkoholista naplója

SzabadságOn - 2024.06.13.

2024. június 13. - Victor76

Hétfőtől végre igazán szabadságon tudtam lenni. Bevallom őszintén, hogy nem túl sokmindent csináltam.
Az első pár nap azzal ment el, hogy pihentem, betoltam valami gyors kaját vagy szendvicset, feküdtem, aludtam, bambultam a tv-t. Megérkeztem a szabadságomba. Jó érzés volt, nem, volt és ma sincs bennem olyan érzés, hogy haszontalan vagyok vagy, hogy nem tudok magammal mit kezdeni.

Az elmúlt hetekben, hónapokba a végletekig hajtottam magam. Főleg a szakítás utáni időszakban menekültem a munkába. Rengeteg túlóra, munka munka hátán, csak, hogy ne kelljen éreznem, ne gondolkodjak. Ismerős.. az alkoholt kiváltotta a munka. Úgy gondolok erre mint egy terápiára, mint a gyászfolyamatom egy állomására. 

Na de vissza a szabadsághoz. Apró takarítások azért voltak, szépen lassan számoltam fel a lakás helyén lévő szamárfészket. Nem siettem sehova, mindig csak amihez kedvem volt. Funk fact: ma, amikor már minden a helyére került és büszkén körbenéztem, gondoltam iszom egy kávét. Régi, kotyogós kávéfőzőm van, igazi antik darab, szeretem. Na de, amikor a zaccot megpróbáltam a szemetesbe belekocogtatni, egy gyönyörű, műkorcsolyázók számára is irigylésreméltó mozdulattal az égig repítettem az egészet, mely beterítette a fél konyhát és előszobát :D

Hát nem mondom, hogy visszafogottan káromkodtam :D

De ilyen az élet. Bosszankodás helyett inkább ma gyűlésre mentem, mert úgy gpndolom, hogy néha kell. Nem a közösségnek akarok hátatfordítani, az alapelvekre szükségem van. A társakra is és a programra is. Inkább csak a magam módján haladok az utamon.

Eddig jól megy, megint szeretem magam, erősnek kezdem újra érezni a bennem lévő férfit. Az elmúlt közel 2 hónapból megpróbálok profitálni, a hasznomra fordítani ezt is. Ok, nem midig egyszerű, nem mindig vagyok full pozitív, inkább kezd olyan emberi lenni az életem. 

De azt érzem ez így, hosszútávon jó nekem.

Igen, még mindig hiányzik, fel fel bukkan az álmaimban, de továbbra sincsenek negatív érzések bennem. 

Azt hiszem amilyen lettem, ahogyan érzek és élem az életem, 2 évesen 11 hónaposan és 9 naposan, szóval ez így van jól.

A bejegyzés trackback címe:

https://victor76.blog.hu/api/trackback/id/tr1118427571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása