Amikor leírtam délután az apámmapl kapcsolatos gondolataimat könnybelábadt a szemem. Különleges ember volt az életemben és annyi mindent tanított a számomra. De ez a bejegyzés nem róla fog szólni. Tudom, hogy előbb utóbb szembe kell néznem a halálával, de azt egy külön posztban fogom megtenni, amikor úgy érzem eljön az ideje.

Apropó érzések..ma a gyűlésen elmondtam, hogy hogyan éltem meg apám halálát, hogyan ittam le magam egy üveg ír whiskeyvel másfél óra alatt. Az volt az a pillanat, amikor az alkoholizmusom erősebb fokozatra kapcsolt.
El tudtam mondani azt, hogy fáj, de nem lettem feszült. Nem akartam inni, csak jól esett kiadni magamból, megosztani velük. Felszabadult egy pici blokk. maradt még elég, de akkor is egyel kevesebb van.
Gyúlés után olyan jó kedvűen beszélgettünk kint, nevettünk, őszintén, felszabadultan, pedig ma is voltak nehéz megosztások.

Este átugrottam anyámhoz, megölelgettem, szerintem holnap átköltözöm pár napra, legalább lesz időnk beszélgetni és egymással foglalkozni. Aggódik, rohadtul aggódik, de már nem feszélyez. Elmondom, mit hogyan gondolok és hogy megoldom a problémáim folyamatosan, megölelgetem. Szerintem ma életemben harmadszor mondtam neki, hogy szeretem. Jól esett, neki is nekem is.

Este elintéztem még pár üzleti dolgot és hazafelé a kocsiban annyira boldognak éreztem magam. Felszabadultnak, könnyűnek. Elképzeltem, ahogy Zs-vel a tengerparton piknikezünk, és nézzük a naplementét. Felőlem ihat bort is, én maradtam a limodánénál. Nem azért mert erőltetnem kellett. Azért mert a boldogságom nem az üvegből fakad. Az itt van bennem. Nincs szükségem a fokozására. Szerintem akkor éltem át 6 hét óta először, hogy tényleg nincs szükségem alkoholra az érzéseim megélésében.

Régi AA mondás, a józan napjaim legrosszabikát sem cserélném el az legjobb aktív napomra. Közhelyes, de amikor átérzi az ember.. hát igen, az teljesen más dimenzió.

Aggódom egy picit az egyik társam miatt, a párjával beszéltem ma este még telefonon. Billeg és kezd magába fordulni. Sajnos olyan emberen nem lehet segíteni, aki nem akarja a segítséget. Bármennyire nehéz is ezt elfogadni. Remélem holnap eljön gyűlésre akkor tudok vele beszélni. Ha elfogadja jó, ha nem, akkor is megpróbáltam. magam miatt. Nekem fontos, hogy segítsek azoknak akiiknek kell és elfogadjam ha nem kérnek ebből.

38 nap.. hmm.. jó leírni de közben nem is számít. Kettős érzés. valahol jól esik, hogy Zs büszke rám emiatt, én meg úgy gondolom, hogy ezt meghagyom neki. Én nem vagyok ezért büszke magamra, ez lenne a normális. De beteg vagyok, szóval csak hagyom, hogy szeressen és büszke legyen rám. Én is az vagyok rá.
Ma elmondtam neki, és a társaimnak is (akik vadul érdeklődtek, hogy na Zs jól érezte magát? Jajj pusziljuk:)) hogy miattuk éreztem fontosnak, hogy Zs ott legyen velem. Hogy segítsen mésoknak abban, vannak még olyan normális emberek, akik nem hagynak minket magunkra, szeretnek és támogatnak. Hogy ne gondoljuk és érezzük magunkat számkivetettnek a társadalomból. Hogy legyen remény. Igen talán ez a legmegfelelőbb szó, remény.