A mai gyűlés jó is volt meg nem is. A 4 érzésről volt szó, amit el kell kerülni:
- harag
- magány
- éhség
- fáradtság

A megosztások zömmel a haragról szóltak. Bennem is volt. Mostanában csak futó vendég az életemben. Régebben hányszor álmodoztam arról, hogy rossz korban születtem és amikor harag volt bennem akkor leszívesebben csatabárdot vagy pallost ragadtam volna és irány a harc. A józan eszem tisztában volt akkor is vele, hogy a háború mocsok dolog.. De az érzéseim, az indulataim vittek magukkal. Hányszor ütöttem aktív koromban a falat.. mert ugye a boxzsák az buzis (semmi homofóbia) de hát az puhány dolog. Kézzel a falat na az már valami, hogy fájjon, hogy ne lrezzem a lelkemben tomboló démonokat. Ez egyébként apa halála után volt jellemző rám. Hálistennek ez a józanodásommal megszűnt. Ma már legfeljebb az autós társak és egy két buta ember tud felbosszantani, de ezek azokhoz az érzésekhez képest csak halovány lepkefingok a szélben.

Az éhség és a fáradtság olyan, amit könnyebben lehet kezelni az életemben. Próbálok pihenni, akár aktívan is, enni meg szeretek, bár átszoktam arra, hogy többször keveset, így jobban érzem magam, a súlyom is tartom és nincs kajakóma.

Ellenben a magány.. na ez ma este alattomos kis érzésként fészkelte be magát a lelkembe. Amikor gyűlés után elvittem az egyik társunkat egy darabig, erről beszélgettünk. Kitettem és rámtört. Bassza meg, jöhetek haza az üres laksba. Igen magányos vagyok. De nem csak Zs miatt, az AA tásaimnak zömmel megvan a magánéletük és van kihez szólniuk. Most itthon 120 nm-en nekem nincs. De tettem valami fontosat, olyan dolgot, ami enyhítette ezt az érzést.

Amikor Zsvel elköszöntük most este egymástól, akkor pár percel később úgy döntöttem nem kattogok a saját fejemben. Ráírtam és elmondtam neki, hogy hiányzik, rossz volt ma hazajönni a csendbe. Beszélgettünk kicsit, nagyon jól estek a szavai, megnyugtattak. A lehetőségeinkhez képest sokat tesz értem. És itt most nincs de vagy csak. Ebben a helyzteben megtette a legtöbbet, amit lehetett. Egyébként hálás lehetek az életnek, hogy van valaki aki szeret. Azok a napok amiket különtöltöttünk felerősítették a hiányát. De nem kellett küzdenem magammal. Kommuikáltam, normálisan, higgadtan és meg is nyugodtam. 

Egy pillanatig elgondolkodtam a kocsiban hazafelé, hogy jó e nekem gyűlésre járni. Hiszen megvan a magam baja, kell nekem, hogy másokét is meghallgassam? Kell. De nem mindenáron. Meg kell tanulnom távolságot tartani emberektől, D-től is. Ha nem viszem ma el, akkor ezek nem villannak be. Sajnálom, ez egy önző program, magamat kell előtérbe helyezni. Ha meg fáradt vagyok akkor még inkább.

Ma nem is akartam blogolni, de csak kijött bellem. Köszönet Zs-nek, hogy leírta szerinte jobb ha kiadom magamból.. De kurva messze van még a hétfő.. Nagyon aktívan le kell kötnöm magam addig. A maratonon is a célegyenes tűnik a eghosszabbnak. Holnap elkezdek egy edzésprogramot. Elég intenzív, de kell a mozgás és a sport. És jövő héten keresek egy helyet ahol bunyózni is lehet. Box, vagy kravmaga, bánja a fene. Sajnos a kickboxot nem bírná hosszútávon a térdem. 

54 nap.. pff.. sose gondoltam volna. lassan 2 hónap.. nem távolodnak az emlékek, bennem vannak folyamatosan és elkisérnek az utamon, szerencsére halványodnak, csiszolódnak és most már normálisabban tudom őket felidézni.