Hosszú hét volt, sok munkával és bevallom, mire a nap végére éretem, már nem volt erőm semmivel se foglalkozni. Se lakás kereséssel, se a megmaradt cuccok eladásával, csak arra vágytam, hogy egy picit Zs-vel beszéljek, letusoljak és bedőljek az ágyba.

A szponzorom is figyelmeztetett, hogy tök jó úton haladok de figyeljek arra, hogy pihenjek is. Ezért úgy döntöttem, hogy a mai, szombati napot teljes egészében énidőnek szánom.

Mondjuk tegnap meg Zs idő volt :D csodás nap, döccenőkkel, de jó, hogy kapásból meg tudtuk beszélni a dolgokat. 
Eltértem a régi szokásaimtól, nem raktároztam el őket, hanem azonnal elmondtam, hogy ez nekem nem tetszik. Ő elmondta a saját oldalát, beszéltünk róla és hipp hopp meg is oldottuk. Na jó kétszer is sikerült ezt tegnap eljátszanunk. Épültünk belőle és nem távolodtunk. 

Ma pedig olyan jó hangulatban csevegtünk írásban. Ahogy ő fogalmazott bár messze voltunk még is maga mellett érzett engem és ezzel én is így voltam.

Na de vissza a tárgyhoz változás...

Azt vettem észre magamon, hogy ahogy haladok a programmal, dolgozom magamon, és csinálom a lépéseket, az életemben apró változások állnak be. Ezek többnyire pozitívak. Mind amit fent is írtam. Az is, hogy ma amikor Zs lakásokat küldött át nekem, nem éreztem úgy zavarna az énidőmben ezzel. Sőt átragadt rám az izgatottsága. Jó lesz ott lakni, a közelében. Izgulok, mert elég szoros ütemtervet csináltam magamnak. Ma pihi nap van, holnap pakolás, takarítás, ablakpucolás. Illetve 3-4 ingatlant fel is hívok, hogy megnézzem őket minél hamarabb.

Hétfőn akkor lehet menni megnézni, foglalózni, stb. A héten az itteni dolgokat intézem és szombaton költözködés van. Hál istennek nincs sok cuccom, Az ágyunkat kell még mozgatni. De ez meg könnyen szerelhető.

Ez is a változás része, hogy nem improvizálok, próbálok tervezni, előre gondolkodni. Mit mikor csináljak meg. Minek mire milyen hatása lesz.. Hát ez nagyon nem volt így régen. Bár mindig azzal nyugtattam magam, hogy impulzív ember vagyok, meg a jó hajósnak jó szelet ad az élet.. Tudom, szerencsés karrierem volt végig, azt is, hogy becsülettel dolgoztam, de inkább az ösztöneimre hagyatkoztam, mint sem tudatosan terveztem volna az életem. Bevallom nem sajnálom. Sok szép emlék és élmény van így a fejemben és ma nem lennék az az ember aki vagyok, ha ezeket nem éltem volna át.

Az, hogy van egy betegségem ad egyfajta világszemléletet. De ez a szemlélet azokra az emlékekre is támaszkodik, építkezik belőlük, amik bennem vannak. Így vagyok az a férfi, azaz ember, aki levonta a múlt hibáiból a következtetéseket és próbál jobb ember lenni. Nem biztos, hogy sikerül, de legalább törekszem rá. Formálódom, alakulok, kilépek a komfortzónámból és változom.

Ma úgy érzem 97 nappal a hátam mögött, hogy jót tett nekem az elmúlt időszak és talán révbe érek egyszer amikor megdolgoztam már érte. Addig még rögös és kemény út vár rám, de nem olyan, amin ne akarnék végigmenni.