Napok óta megmagyarázhatatlan nyugtalanság és feszültség volt bennem. Törtem a fejem, hogy mi lehet az oka:

- Zs-vel nagyon szép szakaszában van a kapcsolatunk, persze hiányzik és a hétvégék rosszabbak ilyen tekintetben, de nemsokára költözés és akkor közel leszünk egymáshoz. Új otthon, közös kuckó.

- Költözködés, ok, most egy hetet toltam rajta de csak azért, hogy tudjak pihenni és ne feszítsem szét magam

- Feladatok, itt írtam egy listát, naptárba, napi szintre lebontva, mit mikor kell intéznem, telefonok, pakolás stb..

De nem lett jobb, kis köcsög pomogácsként ott bújkált valahogy mindig bennem, hogy valami nem kerek.. Tegnap voltam gyűlésen is mert éreztem menni kell. A társaim elmondták, hogy féltenek, mert lassan kezdem a visszarendeződés összes jelét mutatni. Befogtam a szám és végighallgattam őket. Tudtam, hogy igazuk van, és bár nincs ivásvágyam, ez a bújkáló feszültség semmi jóra nem vezethet, ha nem oldom fel.
Elmentem ma is gyűlésre és a végén az egyik társamnak volt egy megosztása a felelősség vállalásról. És akkor valami elöntött. Mint egy villanás járt át, hogy igen, az a feszültségem oka, hogy lassan de biztosan az üzleti életem begyűrűzik a hétköznapjaimba és egy lízingelt gépet pont most kell visszaadnom. Vagyis fizikailag és mentálisan is szembesülök azzal, hogy az amit felépítettem 20 éve alatt most az enyészeté lesz. Ez egyszerre volt fájdalmas és okozott megkönnyebbülést. Szar.. 20 évig csináltam, jó voltam benne, tényleg. Nem az egóm mondatja velem, jónak számítottam a szakmámban, sok pénzt kerestem, másoknak is. Kérdés hogy ebben az esetben az eredményes és a jó egyenértékű e de ez most mindegy. Szóval volt 20 jó évem, és most csak nézem, ahogy a régi életem lassan porbahullik. Nehéz... de egyben benne van az új kezdet ehetősége. Egy tisztább, józanabb életé, ahol tudatosabban élhetem az életem, valóban felelősséget vállalva a tetteimért. 

Régebben sokszor és sokat beszéltem arról, hogy én vállalom a felelősséget a tetteimért. jah beszélni kurva könnyű, megtenni nehezebb. Az alkohol mindig jó volt arra, hogy könnyebbé tegye ezt. Felelősség vállalás? Szembenézni azzal, hogy elbasztam és tartsam az arcom? Persze igyunk rá és akkor hirtelen könnyebb minden. Mindig vállaltam a felelősséget csak éppen máshogy mint kellett volna. Másokat hibáztatva, magam sajnáltatva, mindenki tehetett róla csak én nem. Ha esetleg eszembe jutott, hogy én tehetek róla, akkor némi pia segített a megbocsájtásban. 

Most pia nincs, felelősség van. De.. de ma helyre kattant valami és megkönnyebbült a lelkem. Legalább tudom mi okozta és nem kell keresgélnem, csak felmérnem, mit mikor kell tennem. Nem lesz egyszerű. Mondjuk senki sem mondta, hogy a józanodás fáklyásmenet. Egyébként nem is baj, hogy nem az. Akkor lehet ellinkelném, ahogy sokmindent eddig az életemben. És ha nem venném komolyan, akkor visszaesnék, oda pedig nem megyek vissza. Soha. Ott nem lenne serelem, nem lennének barátok, nem lenne senki csak én és az egyszemélyes poklom. Én pedig élni akarok. Van még egy csomó szép évem hátra, vannak barátaim, családom, egészségem és egy gyönyörű NŐ szerelme. Tudom, hogy alkoholista vagyok, de vannak céljaim. Konkrétan ÉLNI szeretnék, boldognak lenni tisztán és nem feladni.

Rám fért ez a hullámvölgy, helyrebillentette az agyam és a lelkem.