123 azaz négy teljes hónap és a mai nap. 123 nappal ezelőtt megéltem a poklok poklát és most a mai napot beleszámolva lassan 124 nappal később olyan érzések vannak bennem, amiket nehéz virtuális papírra vetnem. Nehéz, mert ha azt írom csoda, vagy szerelem, nem fedi mind azt amit kapok az élettől. Nem adja vissza, hogy boldog ember vagyok. 

vicces, háromszor töröltem most vissza miről írjak. Elkezdtem azt, hogy milyen voltam régen. Visszatörlés, majd azt, hogy mennyire kimerült voltam költözés előtt. Visszatörlés... Ugyanis ez a múlt, ezek a dolgok részben már lezárultak. És alapvetően mindenki tudja, milyen voltam. Mim nem volt. 

Ahogy egy társam tanácsolta arról beszéljek inkább mit adott az aa, vagy a program. Ezt azzal egészíteném ki, hogy mit adtam magamnak amióta józanodom.

Igaz én egy kicsit úgy vagyok vele, hogy a saját utamat járom és most csak annyi gyűlésre megyek, amennyire szükségem van. A fentmaradó időmet pihenéssel töltöm és Zs-vel. Most írhatnám azt, hogy igyekszem megtalálni a munka - magánélet - józanodás közti optimális egyensúlyt, de.. De nem kell igyekeznem. Ösztönösen tudom, hogy most a magánélet és a munka van elől és, nem elfeledve honnan jöttem, a gyűlések. nekem most így jó, így vagyok önmagam és így tudok hosszútávon olyan alapokat lefektetni, amik a józanság felé vezető útat segítik. Abban a pillanatban ahogy jön valami szar menni fogok többet gyűlésre. De most a mai nap a fontos. Az a csoda ami ma velünk történt meg.

Nem fogom kifejteni vagy részletezni, csak foszlányokat említek. Mosolyt, nevetést, közös főzést, együtt dolgozást és rengeteg komoly vagy vicces beszélgetést. Szeretem érzések, szeretem emlékek. Mi, csak te meg én, ahogy szoktuk egymásnak mondani.