Fáradt vagyok, de ez most jól eső fáradtság. Hosszú de szép napom volt. Sikerült elkezdenem rendezni azt, amit pénteken.. elrontottam? Nem. Csak a rosszabbik formámat hoztam.

A jó hír, hogy péntek óta nincs bennem önmarcangolás, önvád, de fel sem mentettem magam. Egyszerűen csak végiggondolta, elfogadtam, hogy ilyen is vagyok. Ez az egyik legnagyobb kincs az életemben, hogy megismerem önmagam, hogy érzem fejlődni szeretnék. Nem mindig könnyű.. régi sémák, évtizedes berögződések bukkannak fel és integetnek vadul, hahó ezt eddig nem így csináltad. Valóban, eddig..

De mennyivel szebb úgy élni az életemet, hogy próbálkozom és amikor sikerül, akkor egy csodás nap kerekedhet belőle. Jó érzés. Jó érzés, az is, hogy a tegnap este történtek, bár mély csalódottság és düh volt bennem az eredményeket figyelve, mára nyugalommá szelídültek. Ennek következtében az én letargikus, szexi párommal érdemben tudtam mindenről beszélgetni. Érvelve, beszélgetve, eszmét cserélve. Ahogy anno apám tanított. Apa.. hiányzol, nagyon, de tegnap este kiszakadt belőlem, hogy jó, hogy ezt nem élted meg. 

F-fel is találkoztam ma, tegnap hívott, hogy segítsek befejezni ma egy közös melót. Amikor odaértem megöleltem, pár szóban felvázoltam a nyugalmam. Nem kértem bocsánatot, nem is várta el. Elég volt neki, hogy látta, komolyan veszem ami történt, és nem csak a vállamat rángatom, hogy bocsi ez vagyok én.

A napom fénypontja pedig az volt, amikor az anyám azt mondta büszke vagyok rád kisfiam. Basszus.. 45 év.. 9 hónap józanodás és eljutottunk ide. Annyira zavarban voltam, hogy csak megöleltem és annyit mondtam, köszönöm anyu.

Szép nap volt, kimerített, de úgy érzem tettem bele annyit, hogy nyugodtan hajtsam álomra a fejem. Nem tudom a pénteki dolgokat meg nem történté tenni és bevallom nem is akarom. De el kellett gondolkodnom azon, hogy így nem viselkedhetem. Az, hogy önmagamat adom nem egyenértékű azzal, hogy nekem mindent szabad. Hogy csak úgy szabadon engedhetem az indulataimat és megbánthatok olyan embereket akiknek fontos vagyok és akik fontosak nekem. Igen, ez is az utam része, a fejlődés része. Nem mindig csak a napsütés.

És hát 9 hónap.. Büszke vagyok magamra, egy csepp alkoholt se kívánok, ahogy az aa-ban mondjk kegyelmet kaptam. Na jó de kitől? Az az igazság, hogy én továbbra sem hiszem, hog bárki vigyázná az utamat, hogy egy felsőbb erő segítene. Én abban hiszek, hogy nekem kell változtatnom az életemen, tanulni magamat, magamért. Fejlődnöm, de úgy, hogy nem zárok ki mindenkit. Mert hát szociális lény vagyok, már nem az a magányos farkas aki régen voltam. Szeretem az emberi interakciókat, élvezem, hogy szeretnek és szerethetek. Ha pedig egedül nem megy, akkor segítséget kell kérnem, vagy figyelnem másokra.

Büszke vagyok rád.. milyen szép mondat volt reggel is, délután is és este is... köszönöm NEKTEK!