Ma nagyon boldog voltam, amikor kiléptem a cégtől. Volt egy megbeszélésem a főnökömmel és igaz, hogy ez a harmadik hetem, de kaptam egy közel 70%-os fizetésemelést. Nem a két szép szememért járt ez az elismerés, hanem azért, amit lát bennem. Hogy élvezem a céges dolgokat, hogy lelkes vagyok, vannak ötleteim, tervek, plusz munkát vállalok. Jó érzés volt megélni, hogy valaki ezt nem csak szóban, hanem anyagilag is értékeli.

Na de menjünk csak szépen vissza a napom elejére... 

Reggel, amikor mentem be a céghez egy bizonyos ponton éreztem, hogy Zs itt van a közelben. Ok tudom, hogy 10 percre lakik innen, de valahogy ez más érzés volt. Nézegettem, hogy hátha látom felbukkanni a sarkon.. Mint később kiderült járt abban az időben arra. Milyen érdekes az élet...

A buszon a Keletinél belefutottam a diákok tüntetésébe. Istenem de felemelő, megható pillanat volt. Csak ültem csendben és néztem a sok lelkes, mosolygós arcot. Feléledt bennem a remény, hogy lehet változás ebben az országban, hiszen ők a jövő.. Talán, talán van esély, hogy megérem, hogy ez egy szebb, élhetőbb világ legyen, itt, ebben az országban. Drukkolok nekik, kurvára drukkolok, hogy sikerüljön változásokat elérni.

Amikor beértem a céghez már több vevő is ott volt, remek, gondoltam magamban, induljon a pörgés. Majd azzal a mozdulattal bele is törtem a vasrácsba a kulcsot. 3 hete beszélünk róla, hogy ennek nem lesz jó vége... Elmorogtam egy sor kurvaanyázást halkan. Szokásomhoz híven higgadtan és a problémára összpontosítva viselkedtem. Mindenkit megkértem, jöjjön vissza kicsit későb. MacGyver-t megszégyenítő technikával sikerült kibányásznom a beletört kulcsot a zárból, és utána a zár feltörése neélkül sikerült bejutni a céghez. Arconpörgés, majd a főnökömmel 13 után a megbeszélés. Hihetetlen jó volt, még most is mosolygok.

Kijöttem, kezemben a telefon, én most felhívom. Nem írok neki,, nem.. nem lehet. magam miatt nem éehet, győzne az egó. Ok, akkor hazajövök, megírom a blogot. Nem, nem ez történt. Amikor hazaértem rájöttem, hogy ezzel Zs-nek akarnék kedvezni, hogy tudjon rólam. Pedig bennem a sok - sok pozitív érzés mellett ott volt a fáradtság is. Így hát lefeküdtem aludni. taktikai szundi ahogy szoktuk jellemezni. Isteni volt 1 órát pihenni..

Amikor felébredtem, láttam, hogy írt. Szeretem az írásait. Viszont nem bírtam magammal és győzött a hiányérzete, tudtam, hogy a kisfiát viszi edzésre, odamentem.

Nagyon romantikus képek kergették a fejemben egymást. Kijön, sétál, odalépek hozzá. Erős karjaimba ölelem, meg se tud mukkanni, mert úgy meg van szeppenve, hogy ott vagyok. Mélyen a szemébe nézek. Szeretlek! Megcsokolom, Viktor balra el, ő pedig ott marad, próbál felocsudni, álom vagy valóság jár a fejében. Függöny tapsvihar, vége :D

Na a vaéóság kicsit prózaibbra sikeredett és szokás szerint ránk jellemző módon elbénáztuk..  :D Hiába na ezek, mi vagyunk.

Tétova randira sikeredett, meg volt szeppenve és bevallom én is egy picit. Nem tudom eldönteni, hogy jó volt e ez a találkozás. Persze jó volt, mert kisimultunk egy picit, de van bennem hiányérzet, bár még nem tudom megfogalmazni miért. Talán azért mert nem éreztem rajta, azt a felszabadultságot, amit vízionáltam. Hiába nem jó ha mozizik az ember. Persze nem is túl jó helyen sikerült találkoznunk.
Csak érintőlegesen beszélgettünk komoly, kettőnket érintő témákról. Mert ennek nem most és ott volt az ideje. Ha nagyon tárgyilagos akarnék lenni azt mondanám, hogy stratégiailag nem volt jó döntés a részemről, hogy odamentem. De a faszom akar stratégiázni. Én csak szeretném he együtt lennénk. Persze tudom, hogy erre a szünetre szükség van. Nem tudom jól megfogalmazni, kicsit kaotikus bennem minden. De azt hiszem ilyet többet nem csinálok.

Türelmes leszek és megvárom, hogy eljöjjön hozzám. Nem győzhet megint az egóm. Ezzel nem segítek neki, magam pedig összezavarom. Látom, érzem rajta, hogy hogy szeret és dolgozik ezen, de így nem segítek..

A találkozás után ő elment a gyerkőcért, én pedig vásárolni. Pont úgy végeztem a boltban, hogy láttam őket elsétálni előttem. Csendben, távolról hazakísértem őket, Zs nem tudta, hogy ott leszek. Szeretem ezeket a pillanatokat, olyan kedvesen, csicseregve, bohóckodva teszik meg ezt a rövid sétát. Nekem pedig szívet és lelket melengető érzés vigyázni így rájuk. Tudom, hogy nem az én gyerekem, de akkor is.

Itthon, pihenve, kicsit kaotikus lélekkel, de majd kisimul. Dolgozom még egy picit, elterelem a figyelmem.

A legnagyobb ajándékot újra megkaptam magamtól. Nyugodt vagyok.